Vetés és Aratás, 1984 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám
NÖVEKEDJETEK AZ ISMERETBEN! Gondolatok az Efézusi levélről (21) Az alázatosság kifejezést gyakran használjuk kegyes szóhasználatunkban, de vajon ismerjük-e igazán bibliai jelentését? Ne vegyétek rossz néven amit mondok, de sok vallásoskodó ember, sőt hivő is, a kevélységet, önteltséget a szelídség köpönyege alárejti. Alázatosnak akarnak látszani, de jaj annak, aki ezt nem akceptálja. Szeretetlenségüket, önigazságukat, a testvérek között finoman széthintett pletykáikat, rágalmazásaikat, amelyekkel igyekeznek másokat degradálni, hogy a maguk ún. »hivőségét« kiemeljék, kegyes kifejezések álarca alá rejtik. Próbálja meg valaki fellebbenteni az alázatoskodás eme fátylát, azonnal előbújik a valódi ÉN. Az alázatnak meg kell termékenyíteni hivő életünket, ennek feltétele pedig a naponkénti élő közösség az alázat forrásával, Krisztussal. Ha ez hiányzik, igyekezhetünk alázatosnak látszani, de csak szépen kifestett szalmabábuk leszünk. Az alázat mindig belülről kifelé hat. Egy másik gyakori veszély is leselkedik itt, ami igyekszik megejteni bennünket. Az előző fejtegetésekben említettem, hogy mindnyájan szeretünk valakik lenni. Ezt a vallásos és hivő ember olyan papírba csomagolja, ami tetszetősnek, elfogadhatónak látszik. Szeretnénk olyan »nagy« hivő lenni, mint Müller György, Blumhardt János, Luther Márton, Assisi Ferenc és a többiek. A merészebbek az apostolokat szeretnék utánozni, akik gyógyítottak, nyelveken szóltak és halottakat támasztottak fel. Nagy utazó, csodatevő és szervező, mint Pál apostol. Ezeknek a testvéreknek szeretném ajánlani azt például, hogy figyelmesen tanulmányozzák végig a Cselekedetek könyvében Pál életének eseményeit, a leveleit, hogy csak a 2Kor 11,23-30 versekben leírtakra utaljak. Akkor majd le tudják mérni Pál szavainak súlyát, amit az efézusi vének előtt mondott: »szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal« (Csel 20,19). Ha már az alázatosság példaképeire utalunk, ne álljunk meg itt a felsorolásban, mert igazán csak Egy valaki tudta elmondani: »Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű« (Mt 11,29). Az emberi gőgnek, kevélységnek ez az alázatosság a nagy ellentéte. A kevélység pedig nem más, mint a belső üresség leple. Ez a takaró azonban hamar és gyakran félrecsúszik, és akkor előbújik az ember »szégyenletes mezítelensége« (Jel 3,18). A világban, aki igazán tud, valódi tudós, az nem kevély. A hitéletben is, akik igazán közösségben vannak Krisztussal, azoknak szellemi élete tartalommal telt és nem kevélyek. Nem akarnak többnek látszani, mint amik, de szeretnének többek lenni annál, mint aminek látszanak. így van ez? Szükségünk van a figyelmeztetésre, buzdításra, mert van igazi, valódi alázatosság és van hamis, amit találóan és pontosan fejez ki a magyar alázatoskodás szó. Az Ef 4,2-ben a felsorolt főnevek előtt egy melléknév is áll: teljes, vagy szó szerint: MINDEN. Ez isfontos, mert előfordul, hogy csak némely dologban vagyunk kevélyek. A teljes alázatosság Krisztusból árad, a hamis pedig egyre messzebbre visz tőle. Az alázatosság görög szava atapeinophroszüné. Ez három szó összetétele: t a p e i n о s z = alázatos, gyök jelentése: ALACSONY; phronosz = okos, gyök jelentése: (egyoldalúan) TÖREKVŐ; aharmadikaszüné, aszün = EGYÜTT prepozíció (elöljáró) főneves alakja, amely csak szó összetételekben, azok végződésében fordul elő. Minden esetben azt hangsúlyozza, hogy nemcsak az alapszóban szereplő tulajdonságról van szó, hanem annak összes kísérő jelenségéről, következményéről. (Lásd a dikaioszüné = igazságosság; 28
