Vetés és Aratás, 1984 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 4. szám
NÖVEKEDJETEK AZ ISMERETBEN! Gondolatok az Efézusi levélről (24) Csak EGY ÚR létezhet a Gyülekezet számára. Láthattuk korábban a piramis vagy a hétágú mécstartó ábrájából, hogy a Szellem egysége Krisztus személye és hivatala - mint EGY ÚR - nélkül elképzelhetetlen. Krisztus címe, mint Úr, elválaszthatatlan a feltámadástól. »Mert Krisztus azért halt meg és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék« - írja Pál a rómaiaknak (14,9). Az ősgyülekezet csodálatos Krisztus-himnuszának (Fii 2,6-11) záró gondolatai a végső és egyetemes hitvallásról, amikor minden mennyei, földi és földalatti élőlény térde meghajlik Jézus nevére, szintén ebben csúcsosodik ki: » ... és minden nyelv vallja, hogy JÉZUS KRISZTUS ÚR az Atya Isten dicsőségére.« Ez az Úr azonban nem egy zsarnok, aki erőszakkal kényszeríti ki alattvalóiból a meghajlást, az elismerést. Ez ellenkezne szeretetével, az embernek adott szabadsággal, hogy önként választhasson, dönthessen. A görög ekszomologeo ige (amit itt a vallani igével ad vissza a fordítás) előfordulásait tanulmányozva, a szövegösszefüggésekből kiderül, hogy soha nem kierőszakolt megvallásról van szó. A Mt 11,25-ben Jézus így imádkozik: »Magasztallak, Atyám . . .« (»hálákat adok néked, Atyám, - Károli). Ez szívből jövő hálás, hódolattal való elismerés volt Isten bölcsességéért. Erőszak, kényszer kizárva. A Máté 3. fejezetében (és a párhuzamos helyeken) olvasunk Keresztelő János (azaz: János, a bemerítő) működéséről. Prédikációjára önként mentek az emberek Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordán egész környékéről. A megtérésre való felhívás után »megvallottak bűneiket« (3,6). A bűnök nyilvános megvallása, elismerése teljesen önkéntes volt. János meg is kérdezte: »Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől?« (7.V.). A többi előfordulását nem idézem a szónak, mert ebből is világos lehet előttünk, hogy a Fii 2,11-ben Jézus Krisztus ÚR voltának megvallása is csak önkéntes lehet. »Igazi imádói szellemben és igazságban (valóságban) imádják az Atyát, mert az Atya is azt kívánja, hogy ilyenek legyenek az őt imádók« (Jn 4,23). Nem kívánok mélyebben foglalkozni azzal a ténnyel, hogy az Ószövetség Jahvéját, URát, az Újszövetség írói minden magyarázat nélkül Krisztussal azonosítják. Számunkra egy a döntő: »Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan van sok isten és sok úr« - a Gyülekezet hitvallása csak a vers folytatása lehet - »nekünk egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte; és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala« (lKor 8,5-6). Valóban csak egy Urunk van? Nem a test, a pénz, hiú dicsőségvágy, és még sok-sok minden uralkodik felettünk? EGY HIT, vagy egy a hit (Ef 4,5). Hogy kell ezt érteni? Hiszen annyiféle »hit«, hitvallás van a világon, hogy szinte nyomon követhetetlen. Minden »hit« követői esküsznek arra, hogy az övék az igazi! Még a keresztyénségen belül is megtaláljuk ezt a megoszlást, sőt a hívők arculata is igen tarka képet mutat. Akinek hitét azonban nem Isten egész üdvössége tölti be a teljes írás alapján, az csak egy részt birtokol. A rész pedig mindig kiragadás az egészből, ami vesszőparipává válik, és ez már szektásság. Vannak akik a bemerítésben hisznek, vannak akik a gyermekkeresztségben. Mindketten a magukét tartják az igazi sakramentumnak. Mások az úrvacsorát vagy kenyértörést teszik az első helyre, sőt nem is 122
