Vetés és Aratás, 1984 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 4. szám
Eddig ugyanis, mint sokan mások, feltettem ezt a kérdést: Mi értelme a szenvedésnek? És a várakozás, hogy erre a kérdésre választ kapjak, befolyásolta az egész gondolatmenetemet. Jób könyvének azonban valami egész más üzenete van, s ezen keresztül kapunk választ a szenvedés értelmére vonatkozó kérdésünkre is. Ez a bizonyos másfajta üzenet szoros összefüggésben van az Újszövetséggel. Előbb tegyünk fel néhány kérdést: Isten miért nem pusztította el a Sátánt? Miért az Isten Fiának kellett legyőzni a Sátánt? Nem lehetett volna az egész »ügyet« a mennyben elintézni? Miért kellett az Isten Fiának mint ember-fiának meghalnia? Nem tudta volna Jézus Krisztus legyőzni a Sátánt anélkül, hogy ember-fiaként meghal? Ezekre a kérdésekre a válaszok gyökerét Jób könyvében fedezhetjük fel. Ez a könyv döntő magyarázatot ad arra a kérdésre: miért választotta Isten a megváltásnak ezt a formáját, amelyben saját fia emberré lett, magára vette a világ bűnét, és meghalt a kereszten. Először annak a találkozásnak a hátterét kell megvizsgálni, ahol a Sátán megjelent Isten előtt a mennyben, s a látszat szerint fogadást kötnek egymással (Jób 1,6-12). Az Édenkertben a Sátán hatalmat nyert az emberen a bűneseten keresztül. A bűn miatt az ember elszakadt Istentől és jogilag a Sátán hatalma alá került. A Sátán magához tartozónak tekinti őt. Ezért mondja: Isten megáldhatja, védheti, mindennel elláthatja ugyan Jóbot, s ezáltal mintegy megvásárolhatja hűségét, de alapjában véve mégis hozzá (a Sátánhoz) tartozik, hiszen ha Isten megvonja tőle védő karját, Jób elfordul Istentől és megátkozza Őt. Miért nem ölte meg Isten erre a pimaszságra a Sátánt? Mert nem is volt annyira alaptalan, amit a Sátán mondott! Mivel a Sátán az Édenkertben nem Istent, hanem az embert győzte le, Isten terve szerint az embernek kell a Sátánt legyőzni. Az embernek van szüksége a bűnből való megváltásra. Most már sejthetjük, hogy miért kellett az Isten Fiának emberré lenni, és miért nem harcolhatta meg harcát Isten a mennyben. Visszatérve Jóbhoz: Isten harcba küldi őt, s mi megdöbbenünk. Ez nagyon egyenlőtlen küzdelem; Jób képtelen a Sátánt legyőzni! Vagy talán elszámította magát Isten? Jób feladata azonban nem az, hogy legyőzze a Sátánt! Jób része a megváltásnak. Azt lehetne mondani, hogy Jób Krisztus előfutára, vagy más szóval: előképe. Az 1,8-ban ezt olvassuk: »Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent és kerüli a rosszat.« Ó, ez lesz csak igazi élvezet, ezt a tökéletest elcsábítani! - és az ördög azonnal munkához is lát. így nézve már könnyebben meg tudjuk érteni a korábbi, látszólag érzéketlen szóváltást. Mi a csalétek? A megfogandó, tőrbe ejtendő állat kedvenc táplálékával azonos. Nos, azt olvassuk Jóbról, hogy »tekintélyesebb volt minden keleti embernél«, feddhetetlen, becsületes. S aztán mindent elvesz-113
