Vetés és Aratás, 1984 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 4. szám
Jób - Jézus Krisztus előképe Ha valaki az emberi szenvedés értelméről és mélységéről valamit meg akar tudni, az olvassa el Jób könyvét. Azonban néhány rész elolvasása után az érdeklődés alábbhagy, és az az érzésünk támad, hogy egy labirintusba kerültünk. A könyv elején csaknem érzéketlenül van leírva a mennyben történő, tragikus következményekkel járó találkozás és a Jób élete felett elsöprő szerencsétlenség vihara. Isten tudta, mi vár Jóbra; és mégis, hogyan tudta olyan könnyen hű szolgáját az ördögnek átengedni? Igazságos volt-e, egy minden erejével Isten akaratát kereső embert az ördög játékának odadobni? Nem volt elég az első csapások után Jób megszaggatott ruháját és meggyötört testét látni? Nem volt elég: »Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!« (Jób 1,21). A kimondatlan lelki fájdalom mellett még testileg is gyötrődnie kell?- Uram, hogy engedheted ezt meg? Nem lehet igaz, hogy Te így cselekszel! Uram, én nem tudom ezt a könyvet olvasni, mert az itt cselekvő Isten nem az én Istenem. Uram, beletartozik ez a könyv a Szentírásba? Én nem tudom itt felismerni az igazságos, szerető Istent, hanem olyan istent, aki az ember háta mögött fogadást köt az ördöggel. A harmadik résztől kezdve Jób indulatos kérdéseivel és a három barát dagályos válaszaival találkozunk. Az az érzésünk, hogy nem is válaszok ezek, hanem egy öncélú, önelégült ömlengés. Amikor a negyedik barát, Elíhú jelentkezik, azt gondolhatnánk: végre, megérkeztünk a lényeghez. Elíhú beszéde reményteljesen kezdődik. Végre megkapjuk az igazi választ. Ám Elíhúban is csalódunk. Ő is csak sötétben tapogatózik, mint a többiek. De a 38. részhez érve végre fellélegezhetünk, Isten maga foglal állást: »Ekkor megszólalt az Úr a viharban«, és válaszolt Jóbnak (38,1). De valóban válaszolt? Szeretnék felkiáltani: Uram, Jóbot most nem a teremtés csodálatos volta érdekli; neki most egy személyes, a saját létét veszélyeztető, nagyon fontos problémája van! Jóbnak pillanatnyilag teljesen mindegy, hogy hogyan jött létre a behemót (víziló) és a leviáthán (krokodil). Oly nagy a csalódásunk, hogy a 42. részre már alig figyelünk. Hát igen, megint a »happy end«! Mert valahogy csak ki kell kerülni ebből a nyomasztó helyzetből. Amikor Nagy Sándor a gordiuszi csomót nem tudta kibogozni, egyszerűen átvágta azt kardjával. Jób rehabilitációja sem látszik egyenesen következő megoldásnak a 41. részből. HA MAJD VIHAR TÁMAD Ha majd vihar támad, URAM, s köröskörül ledől, kihal minden fal és minden remény, harang se szól az emberér’, elmállanak tanok, hitek, minden sötét lesz és hideg, s bomolni kezd a szív, az agy, TE megmaradsz ... TE megmaradj! F. L. Az eddig leírtak voltak az első benyomásaim Jób könyvéről. De ismerek még néhány embert, akiknek ugyanez volt, illetve még ma is ugyanezt érzik. Sejtettem, hogy- valószínűleg - ez nem az igazi magyarázat, de nem találtam a megoldást. Azt gondoltam, hogy a hiba a gondolatmenetemben van; vagy a könyvet nem olvastam elég figyelmesen? De másként gondolkozni- anélkül, hogy valamit erőszakkal bele ne olvastam volna - nem voltam képes addig az elhatározásig: újra elolvasom a könyvet, minden különös várakozás nélkül. 112
