Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám

Elhívatásunk első helyen nem a szolgálatra vonatkozik, hanem Istennel és az Ő Fiával való közösségre. Fiúságra, Isten jelenlétébe, ahol Fia szelleme által mondhatjuk: Abba, Édesatyánk! Erre mindig alázattal kell rácsodálkoznunk. Sok áldást nyerhetünk abból, ha Pál leveleiben végig tanulmányozzuk azokat a helye­ket, ahol elhívatásunkról és az ahhoz kapcsolódó dolgokról beszél. Azért emeltem ki Pál leveleit, mert a Szentírásban több elhívásról is szó van. Ne keverjük össze őket, mert abból csak zavar keletkezik, és az Ekklésia, a Gyülekezet számára adott dicsősé­ges elhívás elhalványul. Ha ezekhez még elolvassuk a Róm 11,29-et is, akkor végkép­pen ajkunkra szorítjuk a tenyerünket és mélyen meghajlunk a felséges Isten nagysága előtt: »Az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.« Ez azonban nem lehet nyugvópárna a hivő ember számára. Nem mondhatom azt, ha így van, akkor élhetek ahogy akarok. Aki így beszél és így is próbál élni, rövidesen megtapasztalja, hogy Isten előveszi. A kegyelemmel élni kell és nem visszaélni, mert Isten nevelő jellegű fenyítése nem marad el. Ez bizonyos. Erről ad igen szemléletes képet Jahve bánásmódja Izráellel. Okuljunk belőle. MADÁRTANI »KI MIT TUD?« írjuk be a kipontozott helyekre az Igében sze­replő megfelelő madárneveket. 1. »Szárnyra kelnek, mint a.....................« 2. »A........................pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott.« 3. »A.....................is talál házat, és a............. is fészket magának, ahová fiait helyez­hesse.« 4. »A te értelmed miatt van-e, hogy................ . . repül?« 5. »Van ösvény, amelyet nem ismer a . . . .« 6. »Hasonló vagyok a pusztai......................., olyanná lettem, mint.............................a romokon.« 7. »Még az...........................is tudja a maga rendelt idejét az égben.« 8. »................................és sündisznó hálnak párkányain.« 9. »Mint..........................és............................ sipogtam, nyögtem, mint a....................« 10. »Népem leánya pedig kegyetlen, mint . . . . a pusztában.« Feleletek: (£‘f JISD 5jea*peui03tu}s ’oi (Н‘8£ szj) qurepS ‘njep ‘asjsaaj (, (H‘Z J°S) '8 U‘8 J3D (bX]9S) S|j3tzsa '/ (/‘ZOl iIosZ) ‘zoqurqípd 9 U‘8Z Я90 st!s 'S (6Z‘6Í 49Í) aXjo > (к‘Ь8 40SZ) 35iS33J ‘4?J3A ’£ (F/I-ТЯ1) 4*“49II°4 'Z (l£‘0h sz3) 5jnXps35]ses • j M.S. A jó és rossz tudásának a fája »És parancsolt Isten, az Úr az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz« (IMózes 2,16-17). A föld Isten tulajdona. Ő teremtette - kezének mesteri alkotása. A teremtéskor Isten az em­bernek életteret és lakhelyet készített, hogy azt gondozza és őrizze. Az Istennel való zavartalan viszony egy feltételhez kapcsolódott: Mivel Isten az embert ártatlanságban akarta megőriz­ni, távoltartotta őt a jó és gonosz ismeretétől. Ez volt a próbakő az ember készségére nézve, hogy ti. aláveti-e magát Istennek. De már Ádám és Éva sem fogták fel, hogy Isten pa­rancsai nem önkényből, hanem gondviselésből fakadnak, ezért nem drótakadály, hanem védő­korlát az ember javára. A 17. vers szó szerinti értelmezésben a jó és rossz ismerete: a hasznos és a káros megkülön­böztetése. Olyan tudás-ról van szó, amely az embernek lehetővé teszi, hogy életét a Terem­tőjével való állandó kapcsolaton túl - saját ma­ga igazgathassa; egyfajta »tudás«, amely az Istentől elszakadt ember számára erején felüli megterhelés, mivel nem tud megbirkózni azzal a kísértéssel, hogy ne éljen vissza a kapott lehe­tőségekkel. ф Ezen a földön nem írtak világosabb köny­vet a Szentírásnál; más könyvekkel össze­vetve olyan, mintha a napot hasonlíta­nánk össze minden más fényforrással. Luther Márton 93

Next

/
Thumbnails
Contents