Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám
Igazi Szabadító »Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert 0 szabadítja meg népét bűneiből« (Mt 1,21). »Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája. Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek« (Jn 8,34.36). Pár évvel ezelőtt egy film címe ez volt: »Az a szép szó: szabadság«. Csakugyan szép szó, és valóban velünk születik a szabadságvágy, szabadságigény. De általában az éppen adott körülményeinket szoktuk rabságnak érezni, és úgy gondoljuk, hogy »ott túl a rácson, ott szép világ van« - egy másik házasságban, másik munkahelyen, másik országban, rendszerben, városban milyen boldog szabadság várna rám! De itt, az adott körülményeim között meg vagyok kötözve. Holott a valódi bilincseket önmagunkban hordozzuk, és bárhova megyünk, azokat magunkkal visszük másik házasságba, munkahelyre, országba - és rabságunk lényegében marad. »Aki a bűnt cselekszi, szolgája a bűnnek« - mondja Jézus. »Nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem?« - kiált fel Pál. Jézus Szabadítóként született. Neve is azt jelenti: Isten megment, Isten megszabadít. De nem külső körülményeink szorításából akar Ó megszabadítani (bár kortársai azt várták volna tőle), hanem legbelül, lényegesen és alapvetően: »0 szabadítja meg népét bűneiből.« Swift, 18. századi angol író világhírű könyvet írt »Gulliver utazásai« címen. Ifjúsági regény lett, bár ő eredetileg éles társadalmi szatírának szánta. Ennek egyik része: Gulliver a törpék országában. Gulliver, normális termetű férfi, eljut a törpék országába, lepihen a földön, elalszik. Almában a törpék alig látható, finom cérnavékony kötelekkel megkötözik a tagjait, teljesen gúzsba kötik úgy, hogy mire felébred, már mozdulni sem bír. Ilyenek rajtunk a bűn kötelei: láthatatlan, mégis hallatlanul erős kötelek. Vegyük most szemügyre ezeket a köteleket, amint bennünket is megkötöznek. Nem elvi egyetértésre, hanem személyes szabadulásvágyra van itt szükségünk; ahogy a fuldokló nem általában és elvileg ért egyet a normális lélegzés törvényszerűségeivel, hanem teljes maradék erejéből kiált: Segítség, megfulladok! Ott vannak a bűn kötelei elménkén, gondolatvilágunkon, a homlokunk mögött: a kétely, a hitetlenkedés, az Isten szava mellé rajzolt kérdőjel - »Csakugyan azt mondta az Isten?« A késztetés, hogy ne az igazságot keressük, hanem azt, ami számunkra pillanatnyilag hasznosnak, előnyösnek látszik. Jézus felszabadítja elmédet: Merd azt keresni, ami igaz! »Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák (nem pillanatnyi előnyüket, hanem) az igazságot! Az igazság szabadokká tesz titeket!« Ott vannak a bűn kötelei a szemünkön. A gőg kötele: lenézni a másikat, bármi oknál fogva is. Az irigység kötele: miért van neki ilyen háza, kocsija, pozíciója ... A tisztátalan vágy kötele: néha nem is tudunk tiszta pillantással nézni másnemű embertársunkra, csak a birtoklás vágyával. A féktelen szórakozásvágy kötele: például a TV-rabság, amikor valaki úgy rabja a »szemek kívánságának«, ami nem a mennyei Atyától származik, hogy el sem tud mozdulni a képernyő mellől. Pihenés helyett, kötelességteljesítés helyett is azt lesi, rabjává lesz, egészségét és idegeit is veszélyeztetve. - Jézus leoldja rólunk e köteleket: szemünkről, hogy irgalmas szemmel lássuk meg a bajban lévőt, értékelő pillantással embertársunkat, felismerve, amiben ő különb nálunk, tiszta szemmel megbecsülve a másnemű, de ugyancsak Isten képére teremtett embertársat. És meglátva, mi a felada-112
