Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám
kegyelem, a megmentés (üdvösség) és megjutalmazás között. A kegyelem szó csak kétszer fordul elő benne, akkor is az isteni erő egyik fajtájának megnyilvánulásaként. De ilyen kitételekkel: »ha bűneidért kezeiddel kiérdemeltél egy váltságot. . .«; »böjtjeidet ne azokon a napokon tartsd, mint a képmutatók, mert ők hétfőn és csütörtökön böjtölnek, de neked szerdán és pénteken kell böjtölnöd«; adományaid és jótetteid »a te főpapjaid«, stb. Bizonyára hitetlenkedve dörzsölöd szemeid ezen idézeteket olvasva. Létezhet ez Pál halála után 40-50 évvel? Azután még egy korábbi mű (Kr. u. 90-95), Kelemen első levele. A cselekedetek nélküli hit általi megigazulást Krisztusban soha nem ragadta meg igazán, mert szavaiban mindig a saját cselekedeteihez, kegyességéhez tér vissza. »Nagy dolog félni Őt, és az menti meg (üdvözíti) azokat, akik abban élnek szentséggel és tiszta értelemmel. . .«, »a Krisztusban való hit mindezt hitelesíti . . .«, »igazuljunk meg tettek által, nem szavak által . . .«, »de hogyan lehetséges ez? ... ha olyan cselekedeteket hajtunk végre«., stb. Még csak néhány idézet az antiochiai Ignatiosz műveiből (megh. Kr. u. 110 körül). Az egyházi hierarchia, a későbbi pápai státusz, primátus megalapozója volt, a püspöki tekintély túlzott kiemelésével: »Világos, hogy nekünk a püspökre úgy kell tekintenünk, mint magúra az Úrra . . .«, »mindent tegyetek meg isteni összhangban a püspökkel, aki Isten helyében elnököl.« Oldalszám sorolhatnánk a bizonyítékokat a korai elhajlásra, de úgy gondolom, példának ennyi is elég. A titok Istenben volt elrejtve az eonoktól, Pál által nyert leleplezést, és utódai 40 évvel halála után újra titkot csináltak belőle. A Sátán mindenkori manővere arra irányult, hogy az igazságot elhomályosítsa, összekeverje, kiirtsa. Ez Éden óta megszakítás nélkül tart. Az egész Ószövetség bizonysága annak, hogyan mesterkedett mindenféle módon azon, hogy az lMóz 3,15-ben elhangzott ígéret, a Mag megjelenéséről és az ő fejére taposásáról be ne teljesedjen. »Az Isten sokféle bölcsessége« (Ef 3,10) egyik bemutatása volt a golgotái kereszt; amikor a Sátán azt gondolta, hogy terve végre megvalósult, sikerült a Magot megölnie - éppen ez jelentette teljes vereségét, fejének szétzúzását. Ilyen bölcsesség csak Istentől tellett ki. Ha ilyen elkeseredetten támadta évezredeken át a Magot, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy még dühödtebben fordult szembe azzal a titokkal - ami őelőtte is titok volt a leleplezésig. Nemcsak veresége lett nyilvánvalóvá a Golgotán, hanem később az is, hogy Isten megajándékozta a Fiát egy Test(ület)tel, a Gyülekezettel, amely egykor Krisztussal a legnagyobb dicsőség részese lesz, azon a helyen, ahová addig néki bejárása volt. Ef 3,10-ben előttünk áll a Gyülekezet elhívásának egyik célja. Krisztus Isten jobbjára ült, »feljebb minden égnél« (4,10), »felül minden fejedelemségen és hatalmasságon« (1,21 - Károli). A Gyülekezet Krisztussal együtt szellemben már ma ott van, »hogy ismertté legyen most az Egyház (Ekklésia) által a mennyei (az égieken levők közt, lásd: 1,3. 20; 2,6) fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége.« Érdekes felfigyelnünk arra, hogy a különleges cél nem Isten szeretetének vagy hatalmának bemutatása, hanem Isten bölcsességéé. A világkorszakoktól Istenben elrejtett titok szoros kapcsolatban áll »az egyedül bölcs Istennel« (Róm 16,27). Krisztus szenvedésébe és az utána való dicsőségbe »angyalok vágyakoznak betekinteni« (lPét 1,12). Az angyal-világ a mérhetetlen szellemi világnak csak egy kis hányada, mert ők csak azok követei. Milyen nagy lehet azonban az a birodalom, ahol a követek száma ezerszer ezer és tízezerszer tízezer (Dán 7,10)?! Az Efézusi levélben azonban nem angyalokról van szó, hanem a szellemi világ különböző birodalmairól. Ezek a szellemi hatalmasságok szemléltető oktatást kapnak már most az 91
