Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám
ling, a »Dzsungel könyvé«-nek szerzője, irodalmi Nobel-díjas, egyszer a McGill- Egyetem egyik végzős osztályának mondott: »Amikor végigjárjátok az életet, ne igyekezzetek dicsőségre vagy pénzszerzésre vagy hatalomra, mert egy nap összetalálkoztok egy olyan férfival, akinek a számára mindezek semmi értéket nem jelentenek, és akkor hirtelen fel fogjátok ismerni, hogy milyen szegények is vagytok.« Ebben a pillanatban észrevettem, hogy találkoztam ezzel a férfival, és rájöttem, milyen koldusszegény vagyok. A fürdőszoba Amikor az előszobán végigmentünk, egy pillantást vetettem a fürdőszobába, és megláttam valamennyi ott lévő toalettcikket, az üvegcséket és dobozkákat és pohárkákat. Minden kis készüléket és egyéb dolgokat. Elektromos fogkefém a gyógyszerszekrény mellé volt felfüggesztve. Ezt a készüléket mindig természetesnek tartottam. Most azonban csodálkoztam magamon. Egy normális, kézzel működtetett fogkefe ugyanolyan jól megfelelne a célnak. Az árbeli különbségen pedig valaki talán valahol a messzi Malájziában meghallhatná az evangéliumot. Ez korábban sohasem jutott eszembe. Saját méltatlanságom érzésétől úgy éreztem, mintha agyonütöttek volna. Azt kívántam, hogy János apostolhoz hasonlóan, mint egy holt eshetnék az Ő lábaihoz. Ez az egész élmény egyszerűen lesújtó volt a számomra. Az ebédlő Utána beléptünk az ebédlőbe, és szerencsére ott semmi kínos dolog nem várt - semmi, a tálalón lévő ezüstkészleten kívül. Nyugtalanított, hogy nemrég A.T. Pierson egyik könyvében ezt olvastam: »Keresztyén otthonokban arany- és ezüstedényekből és haszontalan dísztárgyakból elegendő mennyiség található ahhoz, hogy 50 000 hajóból álló flottát lehessen belőle építeni, ezeket Bibliákkal megtölteni és misszionáriusokkal telerakni, hogy a föld minden elhagyott sarkában gyülekezeteket építsenek és néhány éven belül minden élő lelket érintkezésbe hozzanak az evangéliummal.« Az Úr Jézus egyetlen szót sem szólt, csak bólintott, mintegy gondolataimmal való egyetértése jeleként. Az asztalon természetesen nem volt étel, csak a díszterítő. És mégsem tudtam elkerülni, hogy azokra az ünnepi lakomákra ne gondoljak, amikor ennél az asztalnál ültünk és telitöltöttük magunkat étellel — és ettünk, amíg rosszul nem éreztük magunkat. Azután a legközelebbi karosszékhez vonszoltuk magunkat, hogy kipihenjük a rendkívüli erőfeszítést - és várjunk a vacsorára. Egyszerre arra a 7000 emberre kellett gondolnom, akik naponta éhenhalnak olyan országokban, ahol a kalória szerinti táplálkozás ismeretlen, és képtelen dolog fogyókúráról beszélni. Nyomorultul éreztem magam. Amikor az Úr Jézus most így itt állt, viszszaemlékeztem arra, hogy О milyen sokszor beszélt a böjtölésről, én azonban ezeket az igeverseket mindig egy üdvtörténeti fiókba helyeztem el; nem voltak ma ránk alkalmazhatók. Most azonban nem voltam ebben többé olyan biztos. Ő talán mégis szó szerint arra gondolt, amit mondott. A hálószoba Vigyázatlanság volt tőlem, hogy a ruhaszekrény ajtaját nyitva hagytam. Úgy nézett ki, mint egy kis ruhaüzlet. Faltól falig öltönyök és kabátok és ingek. Valóban nem volt valamennyire szükségem, de valahogy hízelegtek az »én«-emnek. Mindig kellemes érzés volt, amikor az emberek pozitív megjegyzéseket tettek rájuk. 83
