Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám
R.W. Cooper Lábnyom a homokban Amikor Robinson Crusoe a tengerparton felfedezett egy magányos lábnyomot, nagyon meglepődött és izgalomba jött. Kinek a lábnyoma ez, férfié vagy nőé? És volt neki másik lába is? Ha igen, akkor miért nincs nyoma? A dagály semmisítette meg amazt és kímélte meg ezt az egyet? Miféle ember lehetett? Barát, aki megkönnyítette volna az együttlét unalmát, vagy rosszindulatú ellenség, aki elrabolta volna lelki békéjét és végül az életét is? Az Idő szigetére kivetett szemlélődő ember, amint a keskeny parton járkál, szintén talál egy lábnyomot, nem emberét, hanem Isten lábnyomát. E lábnyomát természetnek hívjuk. A mi kísérletezéseinkkel ebből a lábnyomból próbáljuk levezetni Isten tulajdonságait, megismerni az Ő lényét, holott csodáinak betűit is alig tudjuk olvasni. Ez a próbálkozás éppoly fogyatékos, mint Robinson Crusoe üres találgatása a lábnyom tulajdonosára vonatkozólag. Vajon milyen lehet az az Isten, akinek a lábnyoma ilyen fenséges? Jó barát, vagy ellenség? És ha rátalálunk, vajon hűséges barátnak bizonyul-e nemcsak arra a 70-80 esztendőre, amíg élünk, hanem az örökkévalóságban is? Vagy talán méltóságos és rideg, szigorú és hajthatatlan bíró az Isten, aki jobban szereti a fenséges magányt, mint teremtményeinek társaságát? Vajon hogyan találhatjuk meg Őt? Nézzük meg jól a lábnyomát és lássuk, hogy miféle következtetéseket vonhatunk le belőle. Ha elmegyünk Kensington természetrajzi múzeumába, a főteremben látjuk a »védekező színűek« kiállítását. Az egyik helyen pl. olyan madarakat és állatokat látunk, amelyek télen fehér ruhát vesznek magukra, hogy a hófedte tájakkal összhangban legyenek és ellenségeik nehezebben ismerjék fel őket. Láthatjuk, amint a hernyó pihenés közben úgy helyezkedik el, hogy faágacskának látszik, a lepke pedig kissé hátrahajtja a szárnyait, így alig lehet megkülönböztetni a falevéltől. A tengeri madarak tojásait, amelyeket a tengerpart sziklái között helyeznek el, csak a gyakorlott szem képes felfedezni. Még a királytigris is, fekete csíkjaival csaknem láthatatlan a tropikus erdőben, mert az égető nap fényében a bambusz és a magas fű csaknem ilyen alakú árnyékot vet. A legtöbb iskolás gyermek is tudja, menynyire hasonlít a moly színe a nyírfához. A legközönségesebb molynak is meglepő ösztöne van arra, hogy a saját külsejéhez hasonló helyre telepedjék, ahol alig lehet észrevenni. Ha egyszer kezedbe kerül egy olyan rózsa, amelynek szirmai már hullanak, ne tépd, hanem csavard ki a szirmokat a helyükből, és figyeld meg, mit látsz. Észre fogod venni, hogy a szirmok nem gondatlan és rendetlen módon vannak begyökerezve a helyükre, hanem csodálatos, meghatározott rend szerint. Nem szabályos körökben vannak elhelyezve, hanem a középpontból kiindulva, fokozatosan szélesedő kanyar-Ahogy a napraforgók Csak nézek Rád, ahogy a napraforgók, csodálom és befogadom a fényed, s kivirágzik bennem a hálaének: parány vagyok, de képedhez hasonló. Testvéreim egyek velem a fényben, habár sokan szebbek, nagyobbak nálam, de jól van így - kegyelmed szép nyarában magasztalunk a lelkünk énekével. F.L. 66
