Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám
SZELLEMI ZOOLOGIA A pelikán »Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint fülesbagoly a romokon« (Zsolt 102,7). Most újra két madár áll előttünk, de ezek számunkra kissé furcsák, kissé ismeretlenek, Mit is akarnak ők nekünk mondani? Egyszer egy fiatal testvérem ezekkel a szavakkal fordult hozzám: »Kedves Ádám bácsi, mondja már nekem, mit keresnek a Bibliában olyan furcsa madarak, mint a pelikán és a fülesbagoly? Nekem a 102.zsoltár 7.verse teljesen érthetetlen!« - »Drága testvérem, hallgass meg engem, hadd mondjam el neked a pelikán életrajzát, s meglátod benne a csodálatos tanulságot.« Először az idézett zsoltár első versére terelem figyelmedet: »A nyomorultnak imádsága, amikor eleped és kiönti panaszát az Úr előtt.« Igen, a sivatagba került pehkán a szenvedő keresztyén jelképe, mert a sivatag a pelikánnak nem hazája. Ő nem a homoksivatagok, hanem a beláthatatlan vízi térségek, a soha be nem fagyó szubtrópusi tengerek, folyamok és tavak lakója. Ott él ő boldogan, az 500-800 egyedből álló gigantikus pelikán-családokban. A pelikánok mindig társas életet élnek. Kedvenc eledelük a hal, italuk a víz. Mindig együttesen mennek ki a tengerre halászni s együttesen pihennek a tenger partján vagy valamely szigeten. Életüket bámulatos együttműködés jellemzi. Ha halászni mennek, akkor óriási kört alkotnak a vízen, majd nagy lármát csapva paskolni kezdik szárnyukkal a vizet. Közben mind közelebb és közelebb úsznak a kör középpontja felé, s ebbe a szűk körbe szorítják a halak sokaságát. Hosszú, 50-60 cm hosszú csőrükkel kihalásszák a halakat és megtöltik velük a csőrük alatt húzódó hosszú »táskát«. Amikor minden pelikán jóllakott és megrakta »táskáját« az értékes zsákmánnyal, visszarepülnek a családhoz, s megetetik kicsinyeiket és elöregedett pelikántársaikat - a dajkákat. Ugyanebben a »táskában« hordja a pelikánszülő a vizet is, mellyel hol itatja, hol meg füröszti fiókáit a tikkasztó hőségben.- Ha a halászat a tengerpart közelében folyik, akkor a pelikánok hatalmas sarló alakú félkört alkotnak. A bekerített víztérség fokozatos szűkítésével parthoz szorítják a halak tömegét. Ha pedig folyammederben folyik az »operáció«, akkor két csoportra oszlanak, lent és fent elzárják a folyam adott szakaszát, és zárt sorokban egymás felé kezdenek közeledni, a már említett lárma és szárnycsapkodás közepette. A széles víztérségeken élő pelikáncsalád, amely korlátlan mennyiségben rendelkezik kedvenc táplálékával, a hallal, a boldog keresztyén gyülekezet hű fényképe. A »szellemi pelikánok« családjában is minden tag akadálytalanul élvezheti Isten asztalának étkeit, azaz a Szent Szellemnek különféle kegyelmi ajándékait, javait. De szakíts csak el egy pelikánt a családjától, kötözd meg szárnyait és hurcold el a sivatagba! Mi várhatja őt - a szabadság, a víz, a közösségi élet szerelmesét - a gyilkos hőség, viharok birodalmában, ahol nincs egy vízcsepp, nincs étek és nincsen pálmák árnyéka, csak a szenvedés, kínzó szomjúság, éhség és a biztos halál. Nos, így érzi magát a hit embere idegen környezetben, ahol nincsen Krisztus, vagy az égető kísértések és próbák napjaiban, amikor nincs mellette jóbarát, megértő, együttérző szív. De bocsásd csak szabadon a pelikánt! Három-négy méteres szárnyaival pihenés nélkül repüli át a kilométerek ezreit, és felkeresi szeretett társait. Az Űr Jézus volt az a Mennyei Pehkán, aki önként hagyta el a boldogság égi térségeit; leszállt a földi élet sivatagába, lehozta nekünk az örök élet kenyerét-vizét, s megmutatta nekünk a szenvedések völgyéből az örök boldogság honába vezető utat. Virágh Ádám 30
