Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám
Erich Sauer A JERUZSÁLEMI TEMPLOMTÉREN (3) Majd ismét borzalmas kép tárul elém — alig 12 évvel későbbről. Jeruzsálemet és a templomot szétrombolták! Betörtek a rómaiak. A 70. év augusztusában, tehát ugyanabban a hónapban és csaknem ugyanazon a napon, mint egykor a babiloniak Nabukodonozor vezetésével. Titus, a közép-itáliai tisztviselőből császárrá lett Vespasianus fia vezeti a sereget, ő maga nem antiszemita, 28 éves fiatalember. A templomteret ostromolja. Egy katona fáklyát dob a templomra. Titus a kíváncsiságtól hajtva bemegy a templomba, egész a szentek szentjébe, míg a fojtogató füst ki nem kergeti onnét. A földalatti termekből azonban, amelyeket ma Salamon istállóinak neveznek, a mai El-Aksa mecset alatt, néhány méternyire a helytől, ahol most állok, lángok törnek elő. Férfiak, asszonyok és gyermekek százai, akik a földalatti termekbe menekültek, elevenen megégnek. „Az ö vére rajtunk és magzatainkon!“ Milyen rettenetesen szavukon fogta őket az Isten. Több mint 97.000 fogoly. Több, mint 1.100.000 halott. Csak egyetlen városkapun át már az ostrom kezdetén 115.000 holttestet vittek ki, és az Olajfák hegyének valamennyi fája nem volt elég a számtalan kereszthez, amelyre a zsidók ezreit a rómaiak felfeszítették. Sokszor 500-at vagy még annál is többet, egyetlen napon. A győzelem után pedig a római istenek tiszteletére mutatnak be pogány hálaáldozatot a templomtéren. * És még egy iszonyatos jelenet. Vérfürdő a templomtéren. Bar Kochba (a „csillagok fia"), a hamis messiás (4 Móz 24, 17) felkelését leverik. És amit Titus elkezdett (Kr. u. 70), azt Hadriánus császár befejezi. A zsidó nemzeti államot végérvényesen megsemmisíti. Attól kezdve egyetlen zsidó nem léphet a szent városba. Megkezdődik a zsidók szétszóródása a népek közé (Kr. u. 135). Újra változik a kép. Hadriánus császár felszántatja a templomteret. A bomlás teljes. Nemsokára azonban új templom épül. Ezúttal pogány. Körtemplom, Jupiter Capitolinus, római isten számára. Tizenkét magas oszloppal és benne Jupiter-oszloppal. A templom előtt pedig Hadriánus császár impozáns lovasszobra. Ezt a szobrot még az első keresztyén zarándokok is látták. Nemsokára azonban mindennek vége. * Robbanásokat hallok a mélységből. Juliánus császár, az „apostata“ (hitehagyó), Konstantin utóda, megkísérli a zsidó templomot még egyszer felépíteni, azzal a kifejezett szándékkal, hogy megcáfolja Jézus szavait a templom pusztulásáról (Lk 21, 5—6. 24). Az építés során azonban a számtalan földalatti helyiségben összegyűlt gázok felrobbannak. Milánói Ambrózius írta ezt le közelebbről Theodosius császárhoz írt levelében, továbbá Chrysostomus és Nazianzi Gergely egyházatyák. A kísérletet abbahagyták. A templomtér továbbra is romhalmaz maradt. Jézus ítéletes szava megáll. * Századokon át minden csendes. Nagy romtemető terül el a templom egykori oromzata előtt. De — arabok jönnek (635). Vezérük, Omár, tulajdon kezével segít a romok eltakarításában. A romtemetőből újra szentély lesz. Szikla-dóm épül, pontosan a Morija-hegy csúcsán, amely a ma élő több mint 350 millió mohamedán számára a legfontosabb szentély a mekkai Kába mellett. Háború tört ki a damaszkuszi és a bagdadi kalifák közt, úgyhogy a bagdadi elzárta a damaszkuszi kalifátus zarándokai elől a Mekkába vezető utat. Ezek tehát Jeruzsálemben választottak maguknak új zarándokhelyet. Ezért megnagyobbították a templomteret is. Sok hely kellett a zarándokoknak. Az el19