Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám
Tudott volna Jézus engedetlen is lenni? Fii 2,8 A Filippi levélből kitűnik, hogy Jézus Krisztus önként tette le isteni alakját, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá. Mint Isten Fia, akihez a bűnnek még az árnyéka sem hatott el, képtelen lett volna bűnre, engedetlenségre. Isten Fia azonban meg akarta mutatni Lucifernek, az engedetlenség bukott ősatyjának - aki angyalfejedelmi mivoltában, mikor még hajnalcsillag volt, követte el az engedetlenséget -, hogy a dicsőség egyedül és csorbíthatatlanul csak Istent illeti meg, az örök Atyát. A Fiú ezt a dicsőséget egyedül az Atyának hagyta. Természetesen, amikor megalázta magát s »emberekhez lett hasonlóvá és magatartásában is embernek bizonyult«, akkor lehetséges lett volna, hogy mint ember - Emberfia -, engedetlenné válhasson. Jézus tökéletes ember volt, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett. A kísértésnek nem lett volna semmi értelme - és ezt tudta a Sátán is -, ha azzal már eleve semmi eredményt nem tudott volna Jézusnál elérni. Jézus azonban »engedelmes volt mindhalálig«. Engedelmes maradt a pusztában csakúgy, mint halálos tusájában a Gecsemánéban és a golgotái kereszten. Nem volt könnyű harca Jézusnak emberi mivoltával. »0 testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltással és könnyek között járult Az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa Őt a halálból« (Zsid 5, 7). Jézus sírt, könyörgött Atyjához, hogy ne kelljen az ismeretlen halál keserű poharát kiüríteni. Véres haláltusájában földre hulló verítékcseppjei olyanok voltak, mint a vércseppek (Lk 22,44). így Jézus nem isteni mivoltából kifolyólag mondta ki végül is a döntő szót: »Legyen meg a te akaratod« (Mt 26,42), hanem »Jóllehet Ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet« (Zsid 5,8). Jézus tehát megtanulta az engedelmességet, ellenállt a kísértésnek, végre akarta hajtani az Atya akaratát, a Sátán fejének megtiprását, hogy ezzel megszabadítsa a bűnbeesett emberiséget. Előtte állt azonban még a legnagyobb kísértés. Jézus mindig maga mellett tudta az Atyát, akinek akaratát kész volt cselekedni mindenkor. Ő és az Atya tökéletesen egybeforrtak. A golgotái kereszten azonban még az Atya is megszakította vele a közösséget - elhagyta Jézust. A tiszta, ártatlan Bárány soha bűnt nem cselekedett (lPét 2,22), azonban azáltal, hogy a mi bűneinket vitte fel a fára (lPét 2,24), önmaga vált bűnné (2Kor 5,21). Ez a helyettesítő halál azonban nem Jézus engedetlenségének a büntetése, hanem mint ezt Ézsaiás próféta oly csodálatosan megjövendölte, álljon itt az ő szava: »Mi azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ó sebei árán gyógyultunk meg« (Ezs 53,4-5).-vi A legnagyobb Úton ismét ... A Mester elöl halad. Mögötte a tizenkettő elmarad. Vitatkoznak; bizonyíték ki se fogy . . . Dönteni kell: ki köztük a legnagyobb!- Én gyógyítottam a legtöbb beteget!- Az én imám nyitja tágra az eget!- Prédikálok s megtérnek a bűnösök!- Hatalommal űzöm ki az ördögöt! Sok nyomós érv itt keményen összecsap; S a Mester egy kis gyermeket ölbekap, felemeli a magasba, mosolyog:- Láthatjátok már, ki itt a legnagyobb! S. J. 73 KÉRDÉS - FELELET
