Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám
Hiszek Istenben, mert természettudós vagyok Diplomás matematikus vagyok, a mérnöki tudományok doktora. Néhány évvel ezelőtt azt mondtam, hogy nem hiszek Istenben, mert természettudós vagyok. Ma azt mondom: hiszek Istenben, mert természettudós vagyok. Elmondom, hogyan történt. Amikor tizennyolc éves koromban elkezdtem matematikát tanulni, egy fő motiváció hajtott: az abszolút igazságot kerestem. Úgy tűnt, a matematika az a tudomány, amely a maga rendszerezettségével, kristálytiszta logikájával analizálni képes a világ jelenségeit, amely összetartja a világot. Hittem, hogy az ember a matematika segítségével fegyelmezni tudja a gondolkodását, és egyre közelebb kerül ezen igazság megértéséhez. Jó ideig működött ez az elképzelésem. A matematikai összefüggések egyre jobban tisztultak előttem, egyre világosabb lett, hogy a logikus gondolkodás valóban a világ alaposabb megértéséhez vezet. Maga a matematika - minél többet tudtam róla - annál egyszerűbb alakot nyert a szememben, ahogy a különböző ágai az alaposabb megértés következtében összefolytak. Egyre több reményt keltett bennem a matematikai logika, amelynek átlátszó tisztaságú formális rendszereivel meg akartam ragadni az abszolút igazságot, amelyet fiatal koromtól kergettem. Ebbe a törekvésbe robbant bele egy bomba, amikor 4-5 évvel ezelőtt egy egyetemi előadásomra készültem a megismerhetőség elméletéről. Ennek keretében sokat foglalkoztam a Gödel-féle tételek eredeti irataival, és a matematikai formalizmuson túlmenően igyekeztem megérteni a kijelentések filozófiai hátterét is, azaz igyekeztem alkalmazni a matematikát a valóságra. Ezek a tételek olyan jellegű paradoxonokból kiindulva, mint a klasszikus „Minden krétai hazudik”, egy formalizált logikai rendszeren belül egy bizonyíthatóan abszolút igazságfogalmat keresnek, amellyel többek között a rendszer ellentmondásmentessége is bizonyítható lenne. Az eredmény meglepő: Egy (eléggé bonyolult) formális logikai rendszerben az abszolút igazságfogalom belülről nem érhető el! Egy ilyet csakis a rendszeren kívülről lehet megadni és vizsgálni. Ezzel a matematika maga bizonyította be a saját képességének korlátáit, és ezzel halomra döntötte minden belévetett reményemet. Ha ugyanis a mi világunkat egy bonyolult logikai rendszerként fogjuk fel (és minden alapunk megvan erre a feltételezésre), akkor ezen a rendszeren belül a legtökéletesebb módszerrel sem találhatjuk meg az abszolút igazságot. Még a rendszer ellentmondás-mentességét sem tudjuk bebizonyítani, és ezzel minden bizonyítás elveszti az értékét. Nem azért, mert a matematikánk még nem elég fejlett, vagy mi még nem értettük meg eléggé; elvileg lehetetlen. Ha van egyáltalán abszolút igazság, ez csakis a rendszeren kívülről származhat. Ez a következtetés értelmetlen volt számomra, hiszen, mint természettudós a materialista, önmagában zárt anyagi világban hittem, és nem Istenben. De az igazság utáni vágyam tovább hajtott. A keresésben egy könyvre bukkantam. Kedves barátaim, örömmel tudatom, hogy ebben a könyvben megtaláltam az abszolút igazságot. A neve: Jézus Krisztus. Azon az úton került el hozzánk, amelyet a matematika mint egyetlen lehetőséget nyitva hagyott számunkra: Kívülről jött bele a logikai rendszerünkbe, és kinyilatkoztatta azt, amit a rendszeren belül lehetetlen felkutatni: honnan jövünk, hová megyünk, mire vagyunk. Valóban Ő az abszolút Igazság, és ezt a tapasztalatom is igazolja, egyszerűen úgy, hogy működik. A személyes kapcsolatom vele tökéletesen kielégíti az igazság, a világ megismerése, az életem értelme utáni szomjúságomat. Ő az, aki minden égető kérdésemre megadja az igaz választ. Az Ő szava, a Biblia, egy egyetlen, a világba kívülről beadott igazság. Tökéletes összhangban a matematikával! S. A. 21
