Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 1. szám

SZELLEMI BOTANIKA A NÁRCISZ ÉS A LILIOM „Én Sáron nárcisza vagyok és a völgyek lilioma" (Én 2,1). Mielőtt még útra kelnénk a nárciszok és liliomok birodalmába, félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy a fenti verset az eredeti héber szöveg, valamint az orosz és német fordí­tás szerint idéztük. Kedves Útitársaim! Utazásaink folyamán, amelyeket a szubtrópusi és trópusi övezetben folytattunk, ez ideig csak a gyümölcstermő és erdei fákkal kötöttünk isme­retséget, őközöttük gyűjtöttünk sok hasznos ta­pasztalatot és tanulságot. Az Úr azonban szereti nemcsak a gyümölcsfákat, hanem a mező virá­gait is annyira, hogy közülük választott magának két jellegzetes nevet: Én nárcisz vagyok és li­liom! Az isteni gondolatoknak mekkora szépsége és mélysége rejlik e két szóban! Micsoda tanulság van bennük számunkra - keresztyének számára! - Vajon miért nem nevezte magát az Úr pl. tátikának, petúniának vagy árvácskának, hanem éppen nárcisznak és liliomnak? Nekünk újra útra kell kelnünk, föl kell keresnünk ezt a két virágot, és bizalmas beszélgetésbe kell velük elegyed­nünk. De hol és mikor találkozhatunk velük? Sokáig vándoroltunk a világnak hóborította tér­ségein, míg végre, egy kora tavaszi napsütötte reggelen összetalálkoztunk a nárcisszal. О éppen akkor nyitotta szét aranyiban sárga és hófehér szirmait, s bőven árasztotta felénk kellemes illa­tát. Kérésünkre beszélni kezdett, és elmondta családja életrajzát: „Mi, nárciszok és liliomok, a hagymás növények hatalmas kettős családjához - a liliomokhoz és amarilliszekhez tartozunk, amelyek benépesítet­ték a földgolyó valamennyi övezetét. Hozzánk tartoznak európai testvéreink — a hó­virágé gyöngyvirág, a j ácint, a tulipán, az őszi és tavaszi kikerics, hófehér nénénk, a liliom, vala­mint a Dél-Afrikából származó testvéreink, az amarilliszek. A mi életünkben a virágzásnak egy különös törvénye érvényesül. Mi nem nyáron virágzunk, mint távoli virágrokonaink milliói, amikor az egész természet fürdik a szépség, illat és napfény árjában. Mi az évnek a legkritikusabb szakában örvendeztetjük az embereket, amikor a természet éppen csak ébredezik mély téli ál­mából, az emberek pedig a tél hidegétől testileg­­lelkileg kimerültén alig-alig bírják bevárni a ta­vasz beköszöntőt. Mi az élet legnehezebb pilla­natában visszük embertársainknak a vigaszt: az élet és halál küszöbén. Az emberek nagy szám­mal nem nyáron, nem ősszel és nem télen, hanem tavasszal halnak el tömegesen. A napok­ban is két temetésen voltam: az emberek még el sem érkeztek temetni egy száz éves asszonyt, és máris ott feküdt a hullaházban egy 18 éves fiú holtteste is, aki életének kettős tavaszán lőtte agyon magát. És hány ilyen gyászos esetnek van helye manapság az ifjúság életében! Az emberi­ség nagy lelki temetőjében ott hevernek a fiatal leányok és fiúk milliói, a lelket-testet romboló szenvedélyek, kábítószerek és egyéb hasonló mérgek szörnyű rabságában. Minket nagyon szeret a világ minden művelt népe. Minden magyar kislány virágoskertjében is a nárciszok, tulipánok és liliomok kapják az első helyet. Az ő gondos kezük ápolgat és véd bennünket a kártevőktől. A mi őshazánk azon­ban nem gyöngéd kezű kislányok virágoskertje, hanem a szubtrópusi övezetek kietlen sivatagjai, amelyek közt legjellemzőbb a dél-afrikai Kala­­hári-sivatag. Ez a sivatag joggal nevezhető holt sivatagnak az év bizonyos szakában, ahol nem található egyetlen egy élő fűszál sem, de nevez­hető Isten kertjének is, ahol a liliomok és amaril­liszek miriádjai díszlenek körülted. Ez a titok pedig a következőkben rejlik: A Kalahári-sivatag egy 1000 km átmérőjű kör alakú medence, amelyet 1000 m magas gyűrű alakú hegylánc vesz körül. Amikor az északi féltekén beáll a tél, ebben a hatalmas katlanban pedig beáll a nyár, de rettenetes nyár! Teljes hat hónapon át nem esik a földre egy esőcsepp sem. Csak a nap hevíti napról napra mind izzóbbá a sivatag homokját, agyagját és kövét 60-70 fokig. Az egész sivatag valóságos tűzkatlanná válik, ahonnan futva menekül ember és állat, hogy mentse az életét a sivatagi viharoktól és tűzvesze­­delmektől. Úgy látszik, mintha itt már megsem­misült volna az életnek minden elképzelhető 19

Next

/
Thumbnails
Contents