Vetés és Aratás, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám
Alleluja! Az Urat zengem, szívem csupa hála. Beállók az igazak tanácsába, gyülekezetébe. Csodás az Úr sok műve! Döbbenten eszmélődik, aki bennük örömét találja. Erő, fényesség minden tette. Fennmarad igazsága mindörökre. Gazdag csodáiról emléket állít. Határtalan az ő jósága, kegyessége. így táplálgatja azokat, akik őt félik. Jelen van emlékezetében ősi szövetsége. Keze művének erejét hívei látták. Lám övék már a pogány népek öröksége. Minden műve jog és igazság. Nem rendül meg egyetlen rendelése. Öröktől mindörökre állanak. Parancsai mind jók és igazak. Rabságból népét kimentette. Szövetséget kötött velük örökre. Tele van szentséggel, félelmet áraszt a neve. Urunk félelme a bölcsesség kezdete. Valóban akik tartják, azok értik. Zengjen dicsérete mindvégig! 111. Zsoltár Farkasfalvy D. fordításában A miénk még megvan! A karácsonyi ünnepek elmúltak. A gyerekek újra elindulnak az iskolába. Az egyik osztály dolgozatot ír. A tanítónő örömet akar szerezni a kicsiknek és ezért egészen időszerű dolgozatcímet ad. Szépen fel is írja a táblára, és a gyerekek lemásolják: »Mi lett a karácsonyfánkból?« - »Nos, otthon írjátok meg szépen!« - Pár nap múlva be kellett adni a dolgozatot. Mi mindent is tudtak elmesélni a gyerekek! De volt köztük egy fiú, aki szívesen elment volna a munka temetésére. Amikor nekiül a dolgozatírásnak, ravasz gondolata támad. Felírja nagy betűkkel a dolgozat címét: »Mi lett a karácsonyfánkból?« A nagy cím, alatt pedig ennyi a kis dolgozat: »A miénk még megvan!« Ezzel befejezi és másnap beadja. Mikor a tanítónő kijavítás után visszaadja a füzetet, nevetve mondja: »De még egyszer nem úszód meg, ha így csinálsz!« Vannak akik karácsonyfájukat túl sokáig meghagyják. Mintha nem tudnának megválni tőle. A fa végül egészen eltorzul, a tűi megszáradnak, és lehullanak. A végén olyan, mint valami borzas seprű, csillogó díszekkel. Nem való már a szobába. Ki vele! Vannak azonban emberek, akiknek más »karácsonyfájuk« is van. Bár volna mindenkinek! Nem a szobában, hanem a szívben. Nem viaszgyertyák ragyognak rajta, hanem Isten kimondhatatlan ajándékának az örömétől fénylik. Nem aranyalma, aranydió meg üvegdísz függ rajta, hanem örökkévaló gyümölcsök: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség (Gál 5,22). És a fa alatt ajándékok, amelyek drágábbak, mint bármi, amit emberi szeretet adni képes: bűneink bocsánata, istenfiúságunk és polgárjogunk a mennyben. Ez az a karácsonyfa, amely nem szárad el, nem kell leszedni és kitenni a »szobából«, sőt: tartsa meg a helyét odabenn a szívben végig, az egész esztendőn át! A karácsonyi ünnepek elmúlnak, de miként hangzik a feleleted, ha megkérdeznek: Mi lett a karácsonyfából?« Felelheted-e örömteli arccal: »Az enyém még megvan!«? 101
