Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 3. szám
Az evangélium ereje „Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek ereje az, minden hívőnek üdvösségére!“ (Róm 1,16) Így hangzik a minden idők legnagyobb misszionáriusának fenséges hangú hitvallása, és e kijelentésnek különlegessége, hogy olyan valakitől származik, aki valamikor a jeruzsálemi anyagyülekezetnek ádáz ellensége és üldözője volt. Dühtől lihegve halállal fenyegette az Úr tanítványait, jegyzi fel róla az Apostolok Cselekedetei írója (Csel 9, 1). Ragadozó farkas módjára pusztította Krisztus gyülekezetét, de az egykori farkasból az Úr nyájának hűséges pásztora lett. Az őskeresztyén gyülekezet elsőszámú ellenségéből Krisztus ügybuzgó apostola és Isten országa élharcosa lett. Hogyan ment végbe ez a csodálatos változás? Úgy, hogy Krisztussal találkozása volt, akinek szívvel-lélekkel behódolt (Csel 9, 3-20). Pál apostol a megtérésétől kezdve szíve utolsó dobbanásáig a Krisztus evangéliumát hirdette. Országról országra járt vele, Palesztinában, Kisázsiában és Európában. Misszióútjai során sokan üldözték, a régi hittársai néha halálra kergették, és az új hittársai olykor félreértették. De ez nem riasztotta vissza, nem tántorította meg és nem bátortalanította el. Spurgeon egyik könyvében ezt írta: „Aki bizonyos lelkipásztori elhivatottságában, az az oroszlán torkában is az evangéliumot fogja hirdetni.“ Pál apostol e hősies magatartásnak ősi mintaképe. „Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát!" — jelenti ki. Miért mondja ezt? Szó eshet erről egyáltalán? Van valami szégyellni való az evangéliumban? A hitetlen világ rideg kritikája szerint igen. A megfeszített Krisztus, akit az apostol mint a világ Megváltóját hirdette, a római törvényhozás értelmében egy jogerősen elítélt és kivégzett lázító volt, hisz királynak mondta magát. A zsidó egyház vezetősége istenkáromlónak tekintette Krisztust, aki ezen vétke miatt az átokfán az életével lakolt. Az antik kultúrvilág képviselői az evangélium egyszerűségét is szégyenletesnek tekintették. Amikor Pál apostol Athénben nyilvánosan prédikált, a görög filozófia néhány híve gúnyosan kifakadt: „Mit akar nekünk ez a szószátyár mondani?" Az evangélium egyszerű üzenete szinte bántotta a fülüket. Bűnbánat? Megtérés? Istenben való hit? Hisz ez annyira primitív tanítás, hogy a tudatlan nép is megérti! Az athéni bölcsek elméje „finomabb csemegéhez“ volt szoktatva. Krisztus egyszerű evangéliumától fejcsóválva és fölényes mosollyal elfordultak. Az akkori világ magatartása Krisztussal szemben így jellemezhető: A fanatikus Jeruzsálem kiátkozta, a hatalmas Róma kivégezte és a művelt Athén megvetette. Pál apostolt mind a háromhoz személyes kapcsolat fűzte. Zsidó szülőktől származott, római állampolgár volt és görög műveltséggel rendelkezett. De ezen kapcsolatok dacára ellenkezett az akkori világnézettel, és a Krisztus elleni áramlattal bátran szembeszállva nyíltan kijelentette: Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek ereje az! A Krisztus Evangéliuma eszerint nem vallásfilozófia, sem pedig elméleti dogmatika, hanem isteni erő. A vallásfilozófia elvont fogalmakkal manipulál, Krisztus evangéliuma erővel ruház fel. A dogmatika fejtegetése tájékoztat, a Krisztus evangéliuma erőt kölcsönöz. Krisztus Urunk megjelenése e földön az isteni erő megnyilvánulása volt. „Az Úrnak ereje volt vele ..olvasunk róla az Evangéliumban (Lk 5,17). És ezen erő elől meghátráltak a démonok és elnémultak az ellenfelek. Krisztus szavainak ereje megnyitotta a lelki vakok szemét, meggyógyította a bűnbánók töredelmes szívét és leverte a bűn rabjairól a vétkek bilincsét. így lett a szélhámos Zákeusból becsületes hivő, a bűnös múltú Mária Magdolnából Jézus hű tanítványa és a kereszten csüngő haramiából a paradicsom várományosa. Krisztus Urunk a mennybemenetele előtt az isteni erejét az evangéliumra ruházta át. Mielőtt az övéitől elvált, így 71
