Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)

1980 / 3. szám

szólt hozzájuk: „Amikor a Szentlélek eljön rátok, erőt vesztek és tanúim lesztek a föld végső határáig!" A pün­kösdi esemény az apostolokat az evan­gélium hírnökeivé avatta, és így indult el Krisztus evangéliuma hódító útjára, országról országra, nemzedékeken ke­resztül és évszázadokon át, sok millió szív felett diadalt aratva. Miivel ma­gyarázható ez a csodálatos tünemény? Az evangélium tanítása szép, lebilin­cselő és tanulságos, de diadalának döntő tényezője nem a szépsége és magasztos volta, hanem a belőle kiára­dó isteni erő. Az evangélium hatalmas erejét bizonyít­ja az első hirdetése Jeruzsálemben, ahol egy prédikációra háromezren tér­tek meg. És az evangéliumnak eme szent kútforrásából egy mindjobban szélesedő folyó, majd egy hatalmas hömpölygő folyam lett. Ezrek, százez­rek és milliók tértek meg az evangé­lium hirdetése nyomán. A Krisztus evangéliumának ereje hatotta át az el­ső keresztyén gyülekezetek úttörőit, akik számtalan veszélyen, bajon és akadályon át és nagy áldozatok árán hódítottak teret Isten országának. Ez az erő teremtett hithősöket és mártíro­kat, akik énekszóval az ajkukon indul­tak halálba. A Krisztus evangéliumából kiáradó erő hozza létre azt a csodálatos változást, amelyet a Szentírás megtérésnek ne­vez. Ezen erő által lesz az istentelenből hivő, az átkozódóból imádkozó, a szél­hámosból becsületes, a kéjencből er­kölcsös, a fösvényből adakozó és a gyűlölködőbői emberbarát. Ez az isteni erő képesít ellenállásra a kísértésben, kitartásra a küzdelemben és megnyug­vásra a szenvedésben. Ez az erő tesz képessé a roskadozók terhét hordozni, az ellenségnek megbocsátani és a go­noszt jóval viszonozni. Merítsünk gyakran az evangélium isteni erőforrásából! Urunk és Megváltónk ránk bízta az evangélium üzenetét, ere­jét és jóhírét. JÉIjünk ezért szent neve dicsőségére egy olyan életet, amely bizonysága annak, hogy „a Krisztus Evangéliuma Istennek ereje, minden hi­vő üdvösségére!“ Lant Emil Tanuld meg kívülről, mert: 1. Isten maga parancsolja ezt „És ez igék, amelyeket e mai napon pa­rancsolok neked, legyenek a te szíved­ben" (5Móz 6,6). — „Végy csak okta­tást az ő szájából és vésd szívedbe az ő beszédeit" (Jób 22,22). 2. Az imaélethez is szükséges „Ha bennem maradtok és az én beszédeim bennetek maradnak, kérje­tek, amit csak akartok, és meglesz nek­tek" (Jn 15,7). 3. Krisztus példája is erre ösztökél Habár ö maga volt az „Ige" és „Isten kijelentése", az írott Ige mégis ott volt a szívében és gondolataiban. Használ­ta az ördöggel szemben és sok más helyzetben is. Ilyenkor azt mondta: „Meg van írva!" — és utalt a megfele­lő igékre (Máté 4,4-10). 4. így tudunk meditálni az Igéről „Mely igen szeretem a te törvényeidet! Eqész napestiq arról gondolkodom". (Zsolt 119,97). ......hanem az Úr törvényében van gyö­nyörűsége és az ö törvényéről gondol­kodik éjjel és nappal" (Zsolt 1,2). 5. Vigaszt és erőt nyújt a nehézségek­ben. „Ha nem a te törvényed lett volna az én gyönyörűségem, akkor elvesztem volna az én nyomorúságomban. Soha nem feledkezem el a te határozataidról, mert azok által elevenítettél meg en­gem" (Zsolt 119,92-93). 6. Győzelemhez segít a bűn felett „Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által? — Szívembe rejtet­tem a te beszededet, hogy ne vétkez­zem ellened" (Zsolt 119,9.11). vetés és aratás — evangéliumi folyóirat Megjelenteti negyedévenként (D. V.) az Evangéliumi Kiadó, Hopfauer Strasse 44, D-7000 Stuttgart 80. Telefon: Stuttgart(07 11) 73 29 26. A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn és mindenkinek költségmente­sen megküldjük, aki azt kéri, vagy akinek a címét megküldik. Bankszámlánk száma: 93 36 983 Deutsche Bank AG, Stuttgart-80 (BLZ 600 700 70). Druck: St.-Johannis-Druk­­kerei. 7630 Lahr 12, Postfach 5.

Next

/
Thumbnails
Contents