Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 2. szám
NÖVEKEDJETEK AZ ISMERETBEN! Gondolatok az Efézusi levélről (6) A 13. vers az igazság (valóság) Igéjének hallásáról beszél. Kétféle hallás van. Sok mindent hallgatunk, például rádiót, beszélgetéseket stb., majd elfelejtjük, amit hallottunk. Ez a „hallás“ azonban más. Isten nemcsak fület és hallást teremtett, hanem képességet a dolgok meghallására. Ez isteni adomány. „Fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok“ (Ézs 50, 4). Isten nemcsak a szavát adja, hanem a halló füleket, a felfogóképességet is. Az igazság Igéjét hallották meg. Isten a testté vált élő Ige, és az írott Szó által közli magát, gondolatait az emberekkel. Ez lesz életté, valósággá számunkra, üdvösségünk evangéliumává. Aki egyszer meghallotta az igazság Igéjét üdvösségére, annak életében a Sátán támaszthat kétségeket a nehéz időkben, de a megnyert valóságot el nem veheti. Isten valóságát fogadta be a szív. Ezt tovább erősíti Isten egy ténnyel: „eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel“. Ez már abszolút biztonság. A pecsét az ókorban és ma is igen fontos szerepet játszik mindennapi életünkben. A Test tagjaira Isten rányomta a pecsétjét: ez az enyém, az én tulajdonom. Ez előtt még a Sátánnak is meg kell hajolnia. A pecsét Isten oldaláról kifejezi a tulajdonjogot, számunkra pedig biztonságot jelent. Sőt a 14. versben így folytatja: „... örökségünk zálogával“. A „zálog“ szó ebben az esetben nem fedi a görög fogalmat, sem az Ige üzenetét. Istennek nem kell zálogot adnia nekünk, mert nem adósunk. Ö előleget, foglalót adott a megszerzett váltságra. Ez biztosítéka testünk megváltásának, osztályrészünk jövőbeli birtokba vételének. Isten kezeskedik mindenért. Minden hivő az új élettel együtt a Szent Szellemet is megkapja. Ebben bizonyosaknak kell lennünk, és a megpróbáltatások sötét óráiban ebbe biztonsággal megkapaszkodhatunk. A 15. verssel új szakasz kezdődik, amit Pál így vezet be: „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetrői, nem szünök meg hálát adni értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban.“ Az „én“ személyes névmás hangsúlyos a görögben. Ezzel azt emeli ki, hogy a címzettekről neki is igen jó véleménye van. Amit hitükről és szeretetükről hallott, isteni füllel hallotta meg. Hitükkel kapcsolatban olyan kifejezést használ Pál apostol, ami máshol nem fordul elő a Szentírásban. Olvashatunk Jézusban való hitről, ami életközösséget, élő kapcsolatot jelent az Úrral. Krisztus Jézusban való hitről, ami a felkent, felmagasztalt Jézussal való közösséget jelenti, de „az Úr Jézusban“ való hitről, ami egy különleges hit, csak itt van szó. Úrrá és Krisztussá tette Őt az Isten, olvassuk a Csel 2. fejezetében, a megfeszített Jézust, aki a váltságmunkát tökéletesen elvégezte. Ez a hit bennetek van, úgy amint a „minden szent iránt megnyilvánuló szeretet“. A szeretet szó a legrégibb (sinai és vatikáni) kódexekből hiányzik. Bizonyára a Kol 1,4-ből került át a sinai kódex egy későbbi másolatába. Ha eredetileg benne volt, ez azt bizonyítja, hogy a címzettek közösségi emberek voltak. Milyen szomorú képet mutat a hivő közösségek, gyülekezetek egymáshoz való viszonya a szeretet gyakorlásában! A hit és a minden szent irányába való szeretet közösségi hitről és szeretet-közösség gyakorlásáról beszél. Ezeket látva, Pál apostol szívéből előtör a hálaadás, a szüntelen való imádkozás. Olyan dologért hálát adni, amit nem mi kaptunk Istentől, hanem mások, ez nem a felszínesen járó hivő ember jellemzője. Pál szívére mindig nagy súllyal nehezedett 40
