Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 1. szám
KÖNYVAJÁNLATUNK Francis Schaeffer HALÁL A VÁROSBAN című könyv az evangélium üzenetét tolmácsolja a Római levél első 8 fejezete alapján. A szerző korának kultúráját bírálja, Jeremiás prófétához hasonlóan. Utat mutat egy új reformációhoz, a lelki-szellemi ébredéshez. Rámutat az evangéliumban való hit gyakorlásának égető szükségszerűségére — éppen jelen korunkban. Önköltségi ára DM 4,- vagy US $ 3,— Alexander Seibel Krisztus Gyülekezete TÉVELYGÉSEK VESZÉLYÉBEN A téma megrendítően időszerű. A Biblia több helyen figyelmeztet, hogy az utolsó időkben a sötétség megtévesztő erői behatolnak a Gyülekezetbe. A könyv Isten Igéjének fényében vizsgálja meg a századunkban elterjedt karizmatikus mozgalmakat. Személyes tapasztalatai alapján az író felrázóan rávilágít Isten ellenségének evangéliumi külsővel álcázott munkájára, önköltségi ára DM 4,50 vagy US $ 3,20 A Biblia lényege, titka azok előtt tárul fel, akikben ugyanaz a Szentlélek munkálkodik, mint aki a Bibliát ihlette. Ha annak idején ókori keleti mítoszok nyelvezetét, műfaját, világképét használta Isten Szelleme nyersanyagként, akkor is megtaláljuk Isten üzenetének időálló, mindig érvényes lényegét, mint a betlehemi jászol szalmája között a kis Jézust. Hivatkozol például a hatnapos teremtéstörténetre. Ebben nem a 6 nap a lényeg, hanem az, hogy láthatatlan valóság rejlik a látható dolgok hátterében. Nem magától keletkezett a világ, nem is öröktől fogva volt, hanem Isten teremtette. Nem egyszerre, hanem fokozatosan bontakoztatta ki: növényvilág — állatvilág — ember, sorrendje szerint. Az ember, noha testi felépítése szerint hozzátartozik az anyagvilághoz, „porból lett", mégis minőségileg mérhetetlenül több a legfejlettebb állatnál is, éppen Istennel való kapcsolata folytán. A bűnbeesés a bűn lélektanát, az Istentől elszakadt ember igazi helyzetét tárja fel. Ezt a romlást állítja helyre Jézus Krisztus. Ö a testté lett Ige, ez az írott Igének, a Bibliának a fő mondanivalója. Nem okoz zavart, amikor „fejünkre olvassák“, hogy a Miatyánkot két nem teljesen azonos formában kapjuk Mátétól vagy LuDr. Paul Müller SZENVEDÉSSEL FORMÁL A MESTER Fejtegetéseiben a szerző felfedi a szenvedés értelmét és célját. Még a gyógyíthatatlan betegségek sem véletlenül „jönnek“, mögöttük mindig Isten bölcsessége és szeretete van! üzenetét személyes élménye, több évtizedes szenvedése hitelesíti. „Dr. P. Müller azon kevesek közé tartozik, akik igazán tudnak vigasztalni“ — írta egyik olvasója, önköltségi ára DM 4,- vagy US $ 3,— Dora Rappard BOLDOG ÖREGKOR 80 éves korában fogalmazta meg ez a hivő családanya, sokak lelkigondozója a boldog öregkor titkát. A hosszú élet Isten jótetteinek láncolata — gazdag átélt örömökben, megharcolt szenvedésekben. De talán az idős embernek van leginkább szüksége üdvözítőre, Segítőre, hogy földi életének utolsó szakaszában tekintetét Őrá irányítsa, és így mennyei célját elérje, önköltségi ára DM 4,- vagy US $ 3,— kácstól. Vagy az úrvacsora szereztetési igéi négy változatban kerülnek elénk. — Isten bölcs pedagógiával mintha csak ezt mondaná: Gyermekeim, ne ezekre figyeljetek, nehogy aprólékos adatgyűjtő, összeegyeztetgetö emberekké váljatok, amikor a legnagyobbról, az üdvösségetekről van szó! Foglalkozunk mi a Teológián a bibliakritika bizonyos eredményeivel is, de én örülök, hogy mindezen túl felismerhetem a Bibliában az élő Isten szavát. Ezt szeretném továbbadni is! Isten segítsen téged is olyan bibliaolvasáshoz, melyben megérted az Ő szavát — üzenetét Lelke által, hogy igazi hasznod legyen belőle. Szeretettel üdvözöl barátod Dani vetés és aratás — evangéliumi folyóirat Megjelenteti negyedévenként (D. V.) az Evangéliumi Kiadó, Hopfauer Strasse 44, D-7000 Stuttgart 80. Telefon: Stuttgart(07 11) 73 29 26. A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt kéri, vagy akinek a címét megküldik. Bankszámlánk száma: 93 36 983 Deutsche Bank AG, Stuttgart-80 (BLZ 600 700 70). Druck: St.-Johannis-Drukkerei, 7630 Lahr 12, Postfach 5.