Vetés és Aratás, 1980 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 1. szám
A 10. versben olvashatunk arról, hogy Isten elhatározása, akaratának ezen titka mikorra és mire vonatkozik. „Az idő(szakok) teljességének rendjére (háztartására) nézve“. Az itt szereplő „idő“ szó a görögben nem a kronológiai, a nap 24 órájával meghatározható, időrendi egymásutániságra, sorrendre vonatkozik. A kifejezés igen sokrétű. Magába foglalja az időnek egy meghatározott szakaszát, ami különleges jellemzőkkel rendelkezik, egy szezon. Jelenthet kijelölt időt, mint a Mt 26,18-ban; vagy az alkalmas időt valaminek megítélésére (Jn 7, 6). Megfelel a magyar korszak szónak is (az ókor, középkor, stb. értelemben), Mt 1, 15; Lk 21, 24 — szemben a sokkal hosszabb eon vagy világkorszak fogalommal. Időfolyamatok, melyek lehetnek rövidek vagy hosszúak, vagy emberöltőnyiek. Ezeknek az időfolyamoknak Isten elhatározásában egyszer lesz egy teljessége. A nagy Elrendezőnek (a görög „Isten“ szó jelentése) erre pontos terve van, ezért beszél az Ige „háztartás"-ról (Károli: rend). Az elhatározás pedig arra vonatkozik, hogy „egy Fő alá hozza a világmindenséget, a Krisztusban“. Az „egy Fő alá hozza" (ismét egybe szerkeszti magának; szószerint: FELFEJELI) kifejezés éppen fordítottja a mi piramis építésünknek. Nem alulról indulva jut el addig, hogy a végén feltehessék rá a piramis csúcsát. A kiindulás a piramis csúcsa: KRISZTUS. Öalatta mint Fő alatt foglalja egybe a világmindenség miriádnyi időfolyamát, úgy a földön, mint az egekben. A görög tapanta abszolút értelemben vett mindent jelent, mint a Róma 11, 36-ban is. „BELŐLE fakad, RAJTA ÁT halad, BELÉJE torkollik A MINDENSÉG.“ Ez az egybeszerkesztés élő, organikus egységet jelent a Fővel. Ezért teszi hozzá az Ige, hogy mindez Krisztusban történik. Halott tagjai nem lehetnek a testnek. Ez hogyan fog megvalósulni? — az emberi értelem ezt fel nem foghatja. Ez nem a mi, emberi elgondolásunkhoz, tervünkhöz és teljesítő képességünkhöz van méretezve. Ez isteni, minden emberi értelmet felülmúló. Méltó Istenünkhöz, aki egyetlen Fiát adta azért, hogy „Ő engesztelő áldozat legyen a mi vétkeinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is“ (Un 2,2). Az Ekklesia, a Gyülekezet helyzete egyedülálló Isten elgondolásában. Nem mérhető, viszonyítható senkihez és semmihez. Az egy Fő alá hozás nem azt jelenti, hogy végül mindenki a Test tagja lesz. Ehhez a helyzethez illő osztályrészünket is Őbenne kaptuk (Ef 1,11). Az „örökség“ szó nem pontos, és félrevezető is. Örökölni csak úgy lehet, ha valaki meghal. Mi azonban nem úgy jutunk osztályrészünkhöz, mert: „Istennek osztályrészesei, Krisztusnak pedig közös osztályrészesei“ vagyunk (Róm 8,17). Az osztályrész feladat, amiben Isten és Krisztus munkatársai lehetünk. Annak az Istennek munkatársai, gondolatainak ismerői, aki „akaratának tanácsvégzése szerint tartja működésben a világmindenséget“. M. S. A teljes délig „Aki hajnalt és alkonyatot alkot“ Ámós 4, 13. Mennyi öröm csillant már meg hivő testvérek szemében és szívében, amikor a meghallott Ige nyomán valakiben derengeni kezdett a hajnal. Ebben a hajnalfényben kezdték látni az emberek között a hitben testvért, és kezdtek el válaszolni az Isten kérdéseire. Megtanultak járni, nem botladoztak már, kerülték a sarat, és még terhet is lehetett vállaikra rakni. Milyen nagyszerű hajnal volt a még engedelmes Saul király hajnala, amikor; „Másnap három seregre osztotta Saul a hadinépet, és a reggeli őrváltás idején betörtek a táborba, és vágták az ammonitákat, amíg csak a nap forrón tűzött. A megmaradtak pedig úgy szétszóródtak, hogy kettő sem maradt közülük együtt“ (1Sám 11,11). — Milyen szép 20
