Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)

1979 / 2. szám

testvéri volt; valóban Isten ajándéka, valóban csodálatra méltó volt. Nem egyszerűen testvéri ismeretség ez, nem kellemes lelki együttlétek társas emlékei, hanem a most is birtoklásban levő drága szeretet, amellyel minket valaki Jézus nevében szeretett. Amikor valakinek a szeretete Jézus nevében számunkra állandó erőforrás és az áldások csatornája volt.

„Elszorul a szívem, testvérem, Jonatán!“ Itt a testvérem szó nemesebben cseng minden más testvéri megszólításnál. Jézusnak a tizenkettő között nem volt ilyen barátja, a kiemelt három közül egyik sem tudott ilyen lenni. Mindet barátainak nevezte, nem volt egyetlen Jonatánja. Jézusnak a szenvedésben nem adatott annyi kedvezés, mint Dávidnak.

„Jonatán, oly kedves voltál nekem!“ Ezek a könnyek egy olyan barátnak szólnak, akit az Isten csodálatos szeretettel áldott meg irántam. Benne Isten jött el hozzám.

Van ilyen barátod? Volt ilyen testvéred?

Ha van ilyen barátod, ha kaptál ilyen testvért, becsüld meg. De még fontosabb, hogy te magad légy valaki számára ilyen áldott Jonatán.

Talán nemsokára véget ér utad, valahol te is befejezed. Feletted is elgondolkoznak majd, rólad is emlegetnek majd egyet-mást. Lelki vonatkozásban is beszélni fognak rólad; de lesz-e valaki — csak egyetlen ember is —, aki elmondhatja majd őszinte könnyek között; sajnállak, testvérem, hozzám való szereteted csodálatra méltó volt. Valami, ami mindennél nagyobb volt, mert Jézus életéből való!

Talán hegyeket szeretnél most megmozgatni vagy parancsolni a tengernek. Inkább tedd, ami egyszerűbben előtted van: adjad Dávidodnak Jonatán szeretetét. Jézus is ilyen szeretetre vár — Jézus is ilyen szeretetet adott.

Z. 1.

Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.

János 15,13

Túrmezei Erzsébet:

Személytelen igék

Olyan soká kell néha várni rá, de aztán el jő a csoda:

Sok csillanó csepp áldva hull alá.

Esik.

Gomolygó felhők meg-megzengenek, hegyek morajlanak feleletet.

Dörög.

S hulló eső, gyújtó villám mögött, aki cselekszik, aki élve él: örök.

Esik, villámlik, havazik, dörög . .. Személytelen igék.

Sok ige közt igénytelen csapat.

Bár tudnék sok ilyen igét!

Tele van igével az életem:

Teszek-veszek, élek, járok-kelek ... de tudom jól, nem személytelenek. Tudom, még én szolgálok, én mosolygok,

tudom, még írok, én látok, én érzek.

S irigye lettem villámnak, viharnak.

Irigye a személytelen igének.

— Csodálatos, boldog titokra vágyom: mosoly, szolgálat, cselekedet, élet ne tőlem legyen, valaki Mást rejtsen. Szüntelen csendes alázatba ejtsen, hogy már nem én!

Legyen így. Legyen napról-napra több személytelen igém.

Vesszek belé a dörgő akaratba.

Aki a viharnak a szárnyat adja, adjon nekem.

Áldó esőként hullasson el szerte a földeken.

S az életem sok égi cseppre válva ha elpereg:

„Esik“ — szóljanak felfelé tekintve az emberek.

(Őszből tavaszba kötetből)

32