Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 4. szám
Dr. Wilder-Smith Igazságosság és szeretet (2.) Isten az igaz bíró, ítélőszékén ül és minket embereket kivétel nélkül bűneink miatt vétkesnek nyilvánít. Az Ő ítélete igazságos. A bűn zsoldja a halál, és Isten teljesen igazságos marad, ha ezt a kemény ítéletet hozza. Vizsgáljuk meg egy látszólagos „kis" bűnnek a következményeit, például a gyűlöletét. Csupán gyűlölet miatt hány ember halt meg az elmúlt 50 esztendőben! Húsz millió? Harminc millió vagy még több? Milyen szenvedések között pusztultak el! Mennyi szívfájdalmat okozott ez a bűn a hozzátartozóknak! Gondoljunk a hontalanokra, a megcsonkítottakra, a lelkisérültekre, a megnyomorodottakra. Mindez ennek az egy bűnnek az aratása. Ha a bűn nagy, ennek megfelelően a büntetésnek is nagynak kell lennie. Nem csoda hát, hogy Isten határozottan kijelentette, elpusztítja mindazokat, akik az ő földjét pusztítják (Jel 11,18). Végeredményben minden bűn pusztít. Isten ezért meghatározott egy napot, „amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot tett mindenki előtt azzal, hogy feltámasztotta a halálból" (Csel 17, 31). Senki sem táplálhat reményt arra, hogy megmenekülhet Isten igazságos ítélete elől. Én magam sem, szívem titkainak ismeretében, amelyek csak előttem és Isten előtt ismeretesek. Mivel mi mindnyájan kivétel nélkül bűnösök vagyunk Isten előtt, vétkesek vagyunk, és már ítélet alatt. Csak arra várunk, hogy „elvezessenek minket". Ezt az elvezetést halálnak nevezzük, és ezért fél olyan sok ember tőle; hiszen az a leszámolásnak a napja. Ha valóban létezik egy igazságos Isten — már pedig létezik —, akkor félnünk kell az Ő igazságos ítéletétől. Mivel Ő igazságos, nem csukja be egyik szemét sem, különben igazi megbecsülésünket és őszinte szeretetünket saját maga rombolná le. Egyetlen ember sem becsülné azt a bírót vagy Istent, illetve nem szeretné, aki nem venné komolyan saját törvényét. A megfizetés Isten látta ezt a reménytelen helyzetet, és úgy cslekedett, mint a mi bírónk. Levetette „talárját“, Jézus Krisztus személyében „civil személlyé" lett, amennyiben emberré vált. Mint „civil személy“ személyesen magára vette a büntetést, amit hivatali székéből megkövetelt. Saját testében vitte a keresztre a mi büntetésünket, és ezen az igazságos módon felkínálja nekünk a szabadulást. A vádlottnak azonban tudatos cselekvés révén el kellett fogadnia a bíró csekkjét. Néhány perccel azelőtt még nem rendelkezett a váltságösszeggel, és így joggal volt elítélt. Vétkes volt és nem volt pénze. Miután nem sokkal később a csekk ott volt a zsebében, volt elég pénze, hogy megfizesse tartozását, és ezért megszabadulhatott. A bíró pénzével rendelkezett. Számunkra nem az a mértékadó, hogy Krisztus az egész világ bűneiért meghalt, hanem, hogy mi az Ö felkínált megbocsátását, amit halála által szerzett, személyesen HÁROMSZAZHATVANÖT NAPON Háromszázhatvanöt napon kerítés voltál, oltalom elöl és hátul, lenn s felül, hogy el ne vesszünk, emberül. Ha ránk vallottak bűneink, kegyelmet adtál már megint, s ha tán hűségünk meglazult, vessződ, botod lett vigaszunk. Szilveszter napján újra ép lelkünk falán a régi kép: a Golgotán a szent kereszt, s tekinteted, mely nem ereszt. F. L. 78
