Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 2. szám
Világossá válik a zarándok előtt: Jézus halálának és feltámadásának célja nem Isten bosszúja, hanem bűnbocsánat, életújulás és a Szentiélekben való részesedés. „Péter így válaszolt: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.“ Jézusban Isten bűnbocsátó szeretete jött közénk. Térjetek meg: ez 180 fokos hátra arc, nagy fordulat. És a Szentlélek munkája nyomán egyszerre egészen másként kezdett Jézusra gondolni, hozzá viszonyulni. Célja már nem ellene hadakozni, hanem általa üdvösségre jutni. Most már nemcsak a kis csoport feje fölött lebeg ez a különös tűz. Betölti őt is, benne is lobogni kezd a Szentlélek lángja. Láng, amely kiéget belőle addigi bűnöket, s amely átforrósítja szívét Isten-szeretetre és emberszeretetre. Belül a szívében hirtelen elhatározza: én is csatlakozom Jézushoz, Jézus tanítványaihoz! És e belső eseményhez külső jel is járul, ami kifelé is bizonyítja, mindenki előtt nyilvánvalóvá teszi: nyíltan vállalom, senki előtt nem szégyenlem, hogy Krisztushoz tartozom! Feláll s vele együtt beláthatatlan, hatalmas tömeg is mozdul egyszerre. Megindulnak Jeruzsálem vizei — a Bethesda tava, Siioám tava, ciszternák, fürdőmedencék — felé. Alámerítkeznek, megkeresztelkednek. Egy pillanatra alámerülnek, a hullámok összecsapnak fejük fölött, a következő pillanatban felbukkannak ismét. Kiábrázolja ez a keresztség a belső valóságot, ami bennük a Szentlélek által végbemegy: régi, Isten nélküli, Krisztussal harcoló bűnös életük végetér, mintegy „vízbe fullad", s új élet kezdődik náluk a Krisztus iránti hála, az engedelmes Krisztus-követés, az üdvösség felőli bizonyosság jegyében. Lukács az eseményt így foglalja össze: „Akik pedig hittek a beszédének, örömmel fogadták be azt, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk." Háromezer emberben munkál azonnali döntést — egyúttal a hitetlenektől való Szolgálni, mint a fény! Krisztus, csodálatos vagy, élő, hatalmas és jelenvaló! Szavak zűrzavarában szíventalál a Szó, halálból életre keltő, új útra indító. Sodor, mint a vihar, győzelmes erővel. Hívsz, és indulni kell. Küldesz, és menni kell, szolgálni, tenni kell. Szereteted hatalma szívünkben énekel. Nyomodban új meg új tanítvány indul el szolgálni, mint a fény, ízt adni, mint a só. Hogy bennük is Te szolgálj, őbennük is Te légy élő, hatalmas és jelenvaló. Túrmezei E. (Evang. Élet) elszakadást — a Szentlélek. A Jeruzsálemben egybegyűlt ünneplő sokaság összlétszámához képest kicsi ez a szám, másrészt mégis csodálatos eredmény. Egyetlen igehirdetés nyomán háromezer ember megtér! Hogy itt, ma közülünk hány embert juttat megtérésre, élő hitre Isten Szentlelke, azt emberi szem nem mérheti fel. De boldog, aki dönt Jézus mellett és csatlakozik Jézus népéhez, tanítványaihoz hivő szívvel, s Jézus uralma alatt De boldog, aki dönt Jézus mellett és új életet kezd. Kérüx 28