Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 2. szám
Só vagy méz? Máté 5,13 Sónak kell lennünk, nem méznek. Ez Isten akarata. De a só mar, különösen ott, ahol sebes helyre szórják. Isten üzenete azonban nemcsak kegyelmet tartalmaz, hanem ítéletet is, és ezt éppúgy hirdetni kell. Akkor felserken a világ és visszamar — s ez jó jel! A világszemlélet méz-istene nem mar, ezt könnyebb elviselni. A világ fiai ma nem az aranyborjú után kiáltanak, hanem sokkal inkább a méz-bálványok után, akik elfeledtetik velük a bűntől sebzett helyeket. Ha a világ az egyházzal általános békét köt, az nagyon aggasztó jel. Többé nincs ott só, és ezért nem mar. Mindenki „ép bőrrel“ jut a mennybe, vagyis bűnbánat és megtérés nélkül. Pedig így a hús — a test — megromlik. Ezt nem fedezheti, rejtheti el a lebarnult, életvidám külső. Hogy ezt az önmagát istenítő világot Isten nélkül milyen örvénybezuhanás fenyegeti, naponta olvassuk a sajtóban és az idevonatkozó hivatalok statisztikáiban, így Jézus szava kétszeresen fontos: „Ti vagytok a föld sója!“ Hogy a só csak akkor használ, ha odaadjuk, feláldozzuk, ezt mindnyájan tudjuk. A só a fazékba való, és bámulatos, hogy egy kevés só milyen kellemesen fűszerezi meg a levest. A számarány a hű keresztyének és a világ embereinek nagy tömege között mindinkább hasonlít egy marék sóhoz és a fortyogó fazékhoz. Aki a jelenlegi korszakban mást vár, az túlmegy az íráson. A keresztyének sohasem a világ tésztája! Nem nagy tömeg a világban! Mint só jön hozzá, és ez mindig kis mennyiség. Egypár fiatalember az egyetemen, néhány munkás a gyárban, kevés leány az áruházban — legyenek sószemecskék! Többet nem várhatunk. Miért sóhajtoznánk mi, hivő keresztyének a tömegben levő magányosságunk miatt? Ki jogosít fel minket, hogy a körülöttünk levő gonoszság miatt keseregjünk? Vagy talán a sóshordóban akarunk maradni, egészen magunk között, mert ott olyan jó? Mert egymást olyan jól — néha kevésbé jól — megértjük? Hogy mi, keresztyének olyan nehezen kerülünk a fazékba, ez korunk nyomorúsága. Inkább sorsára hagyjuk az egész tésztát, hogy romoljon meg, azzal hogy a világ úgyis elveszett, mi azonban meg vagyunk mentve. És mégis — fordítva igaz! A hordóban leszünk íztelenek, nem a fazékban. Belső életünk a feladatokban növekedik, nem a sótartóban. Isten ugyan a belső kamrácskában akar minket látni, de azért nem mindig. Ugyanazoknak az embereknek, akiket Jézus sónak nevez, később azt mondja: „íme, én elküldelek titeket mint juhokat a farkasok közé!“ „Ti vagytok a föld sója.“ Mindnyájan azok vagyunk a népek és nyelvek sokféleségében, minden időben. Nem számolgatnunk kell kis csapatainkat, hanem ott, ahol vagyunk, egyidejűleg marni és fűszerezni kell. „Ti vagytok a föld sója.“ Nem: lehetnétek vagy majd egyszer lesztek, hanem vagytok. Ha Jézus ezt így mondja, akkor ez így is van. A mi erőtlen, gyenge hitünkkel, méltatlanságunk tudatában, hiányainkkal és fogyatékosságainkkal mégis erő „vagyunk“ az Ö kegyelméből. „Ti vagytok a föld sója.“ A világ fásult, már nem ismer fűszert. Mindenhol, az egész világon, ijesztően süllyed az erkölcs. Csak Isten gyermekei őrizhetik meg az emberiséget a teljes széthullástól. ök az újszövetség jele, annak eleven erejével. „Ti vagytok a föld sója." Só nélkül nem lehet az ételt hosszabb ideig élvezni, és a sót magában szintén nem. Egyik nem lehet meg a másik nélkül. Só nélkül megromlik a föld, és föld nélkül íztelen, süket lesz a só. Kedves Testvérem, te is egy sószemecske vagy! Te, a családodban, az iskolában, a munkahelyeden, a társadalmi vagy politikai életben — mindenhol! Micsoda előjog! S micsoda felelősség! Vedd az Igét mától kezdve komolyan. 29
