Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)

1979 / 3. szám

2. Milyen magatartást tanúsítsunk a gyermekkel szemben?

Régebbi korokban családban, iskolában, nevelőintézetben a vasfegyelem és szigor volt általános, beleértve szükség esetén a testi fenyítést is. A közelmúlt évtizedeiben az a látásmód és gyakorlat alakult ki, hogy a gyermeknek minden szabad, mindent meg kell engedni neki, egyéniségének kibontakozását semmiféle korlátok közé nem szabad szorítani. Nőjjön fel a szabadság légkörében. Minél jobban látszik e módszer fanyar gyümölcse, hogy ti. ésszerű szabadság helyett féktelen szabadossá lett az ifjúság életformája (aminek végletes megnyilvánulásai a hippi-közösségek, a házibulijukról szüleiket kitiltó gyerekek), annál inkább kanyarodik vissza a nevelői szemlélet ismét a fegyelmezés szigorúbb eszközei felé. Az USA-ban például a testi fenyítés alkalmazását az iskolákban ismét bevezették.

Az Isten szerinti nevelésmód: rend, fegyelem, de nem zsarnoki parancsuralomban, hanem a szeretet és a bizalom légkörében. „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon; mégha megöregszik, akkor sem tér el attól“ (Péld 22, 6). A neki megfelelő: életkorának és körülményeinek, helyzetének megfelelő mód, amennyit ő az Isten rendjéből, reá vonatkozólag megérthet és megvalósíthat. „Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüléiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrnak. Ti atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek" (Kol 3, 20-21). A gyermek legyen engedelmes, de a szülő ne legyen zsarnok, ne nevelje a gyereket a megfélemlítés légkörében; Isten rendjének korlátain belül fejlődjék ki szabadon személyisége.

3. Milyen értelemben hordozunk Isten előtti felelősséget a gyermekért?

Imádkozva várjuk, kérjük őt el előre Istentől és ajánljuk fel életét Istennek. Szép példa a Bírák korából Anna, az addig gyermektelen asszony imádsága: „Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálóiányod nyomorúságára, gondod

lesz rám és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálóleányodnak, akkor egész életére az Úrnak szentelem“ (1 Sám 1, 11). — Életét előzze meg és kísérje folyamatosan a szülők, az idősebbek érte mondott fáradhatatlan imádsága. Mikor a kegyes Jób felnőtt gyermekei egymásnál lakomán vendégeskedtek, ő otthon korán reggel felkelt és „annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak, mert azt gondolta: hátha vétkeztek a fiaim és káromolták Istent szívükben“ (Jób 1,5).

Engedjük őket Jézus közelébe. Ez nemcsak azt jelenti, hogy beszéljünk nekik Jézusról és állítsuk eléjük a gyermek és a felnőtt Jézust, sugárzó, követendő példaként. Engedjük őket annak a Jézusnak a közelébe, „akiben megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek“; hiszen „tiétek az ígéret és gyermekeiteké“ — tudniillik a Jézus Krisztus nevében hirdetett bűnbocsánat és a Szentlélekben való részesedés ígérete (Csel 2, 38-39). Hivő szülők hajlamosak ugyanis arra, hogy miközben ők maguk a kegyelem talaján állnak: „bűnös vagyok előtted, Uram, de köszönöm, hogy Jézus által kegyelmedbe fogadtál, Jézus vére megtisztít minden bűntől“ — gyermekeik felé valahogy mégis a törvényt érvényesítsék, amit önmagukra nézve nem vállalnak. „Légy jó, akkor szeret téged az Isten.“ — Hivő szülők kisgyermekének egyszer azt mondta az óvodában az óvónéni: „Legyél jó, szófogadó kisgyerek, különben nem fog szeretni téged az anyukád.“ A kisfiú így felelt: „Engem az anyukám akkor is szeret, ha rossz vagyok ..." Valahogy — a gyermekek felé is — ez az evangélium levegője, és éppen Isten jósága az, ami bennünket, bármilyen életkorban, megtérésre indít. Utoljára, de nem utolsósorban: Példamutató keresztyén életet éljünk a gyermek előtt, akinek első „Bibliája“ a szülők élete. Az Úr Jézus egyik legkeményebb figyelmeztetése: „Aki megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába és a tenger mélyébe vetik" (Mt 18, 6). Főkép-50