Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 2. szám
Határozott döntés Csel 2, 1-6. 12-17. 22-24. 33. 36-41 Isten szétszórt népe sok országból indult el Jeruzsálem felé, az aratás és a Sinai hegyi törvényadás ünnepébe. Örömmel mentek hálát adni Istennek az új termésért és mutatták be az előírt áldozatot a törvényszegésekért, jóvátételül, engesztelésül. Csatlakozzunk lélekben az egyik ilyen zarándokhoz és próbáljuk átélni, mi mehetett végbe lelkében. Amint halad, így gondolkozik: Ötven nappal ezelőtt jártam ott utoljára. Akkor húsvét ünnepe volt. Szép ünnepet ültünk az Egyiptomból való kivonulás emlékére, bár sajnos, egy rendbontó esemény megzavarta. Valakit akkor azzal a váddal adtak át Pilátusnak, a helytartónak, hogy Isten Fiának, a zsidók Királyának mondta magát Nem is tudom valójában, miről is volt akkor szó, de arra emlékszem, hogy ott nyüzsögtünk Pilátus udvarán, s amikor az illető ügyében dönteni kellett, a főpapok javaslatára egyhangúlag kiáltottuk: Feszítsd meg! Aztán keresztre feszítették, biztosan megérdemelte. Ezzel ez az ügy végérvényesen le is zárult. Remélem, hogy a mostani ünnep szép rendjét már nem zavarja meg semmi. És az ünnepen, a nagy tömegen belül egyszerre csak felfigyel egy kis csoportra, néhány emberre, akikre lángnyelv-szerű fények ereszkednek le. Szemükben hirtelen különös fény lobban, és ezek az egyszerű, műveletlen emberek különböző nyelven dicsőítik az Istent. Mi ez már megint? Isteni csoda vagy egyszerűen részegek? Látja, hogy egyikük szólásra emelkedik, s egyszerre fény derül az eseményekre. A zarándok értesül arról, hogy a Jézusügy nem zárult le, sőt ő is felelős egy ártatlan haláláért. „Hálljátok meg! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett Isten közöttetek, ti a törvényszegők keze által felszögeztétek és megöltétek." Megdöbben: Pilátus és a nép elítélte ugyan, de Isten igazolta. Mi bűnösnek mondtuk, Isten igaznak. Nem így vagyunk-e vele mi, mai emberek is pünkösd ünnepén? Már lezártuk a Jézus-ügyet, mint rég elavultat. Ki törődik már Jézussal. Rég túlhaladt rajta az idő. És íme, a Szentlélek újra aktuálissá teszi, újra „témává" válik. Mégis neki volt igaza, az Ö tanítása és élete igazolódik mint örök aktualitás, miközben annyi más „nagyság, tekintély" fölött túlhalad az idő. Sőt: kiderül, hogy közünk van a halálához, felelősek vagyunk érte, mint Kain Ábelért. „Szenvedett a mi vétkeinkért." Jézus mindenkivel, akit megaláztunk, megkárosítottunk, bántottunk, irgalmatlanul magára hagytunk, azonosítja magát. Megdöbbenve hallja a zarándok, hogy Isten Jézust feltámasztotta, Úrrá tette. Kalapácsütésként hullanak rá a szavak: „De Őt az isten feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa Őt. Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette Őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.“ — Mi halálra adtuk, Ő pedig feltámadt? Bosszút áll? Mi lesz velünk? A világirodalomból Odysseus, Gróf Monte Christo, Sándor Mátyás története szól arról, hogy emberek, akikkel ellenségeik gonoszul bántak, váratlanul visszatérnek és bosszújuk lesújt ellenségeikre. Nem csoda, hogy ez a zarándok és sok-sok társa, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?“ Isten Lelke ma is eljuttat erre a megdöbbenésre, mikor meggyőz róla, hogy valóban meg kell jelennünk mindnyájunknak Krisztus ítélőszéke előtt, s valóban Úr fölöttünk a feltámadt Krisztus, uralma el nem avul. Isten olyan nevet adott neki, mely minden név fölött való, hogy Krisztus nevére minden térd meghajoljon. Kikerülhetetlen a kérdés: Ha ez így igaz, mi következik ebből rám, mi lesz velem? Mit cselekedjem? 27
