Vetés és Aratás, 1979 (12. évfolyam, 2-4. szám)
1979 / 2. szám
nek be, bár azok is az egekben vannak. A vers belső szimmetriája a következő felosztást adja: „Mert a mi harcunk nem HANEM... A SÖTÉTSÉG amelyek a menytest és vér ellen folyik... VILÁGÁNAK URAI ÉS A nyei magasságban GONOSZSÁG LELKEI ELLEN... vannak Nem emberekkel és nem az égieken levőkkel van nekünk birkózásunk, harcunk, HANEM azokkal a sötét erőkkel, amelyek közvetlenül, vagy embereken át közvetve támadnak ellenünk, hogy ne élvezhessük szellemi áldásainkat. Ez egyben komoly figyelmeztetés is számunkra, hogy ne embertársainkban, hozzátartozóinkban keressük a hibát, ne ellenük harcoljunk, hanem a tetteik mögött levő sötét szellemi erőkkel vegyük fel a küzdelmet a következő versekben ajánlt fegyverekkel. Megáldatásunk „KRISZTUSBAN“ történik! Ez csodálatos. A teremtés, az eoni idők előtt már ott volt a Test (Gyülekezet) Krisztusban, azaz az Atya és a Fiú bensőséges viszonyában. Véges értelmünknek ez felfoghatatlan. Ezért próbálja az Ige a férj és a feleség képével ezt a felette nagy titkot érthetőbbé tenni számunkra az ötödik fejezetben. Az Ószövetség képeskönyvének egyik oldalát lapozza fel. Az 1Móz 1,27-ben Isten szemében, elhatározásában a férfiben már ott volt a „nő" is. így Krisztusban is a Gyülekezet. Ezért készíthetett számunkra ajándékokat. Sokszor és sokan teszik fel a kérdést: Hol volt a Gyülekezet az Ószövetségben, Jézus földi szolgálata alatt, vagy a Cselekedetek könyve idején? Erre egy újabb kérdéssel válaszolhatunk: Hol volt Éva, mielőtt Ádámból kivétetett? A Gyülekezet ŐBENNE, KRISZTUSBAN volt, ezért nem látta, nem tudott róla senki. Isten előtt azonban valóság volt. A maga idejében a Fiúra a halál kábulata hullott és az kivétetett Belőle. Ettől kezdve az Ö kiegészítője, teljessé tevője lett a Gyülekezet, ahogy a nő a férfié. Az összekötő kapocs pedig a szeretet (Ef 5,25. 29). Krisztus halála mindenkiért történt, de speciális értelemben a Gyülekezetért, hogy az létrejöhessen. Mindez pedig „titok“ volt, el volt rejtve az eonok (világkorszakok) alatt, de még a nemzedékek elől is, akik Jézus és Pál idejében éltek (Kol 1,26). Izráel félretételével eljött az alkalmas idő arra, hogy a Gyülekezet attól kezdve „nyílt titok“ legyen. „Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya tiérettetek. . (Ef 3, 1-П). A Gyülekezet fő feladatai közé tartozik ma: a kegyelem, a megbékélés, megigazulás evangéliumának továbbadása (2Kor 5,20). Azután, „hogy mindnyájan egyek legyenek, amint Te énbennem, Atyám, és én Tebenned..hogy elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem“ (Jn 17,21). Ez a Fő és a Test viszonylatában még komolyabb dolog. Ezek Isten dicsőségére vannak. Akik ezt nem teszik, azok a Kol 2,18-19 elbírálása alá esnek: Nem tartják a Főt (Károli: nem ragaszkodnak a Főhöz). Ezek felfuvalkodottak. A Gyülekezetnek szavaival és tetteivel mindenki előtt bizonyítani kell, hogy életének Ura és Feje Krisztus. Ez magasztalja föl a Fiút ebben a világban. így lesz Krisztus dicsősége a Gyülekezeté, amint a férfi dicsősége a nőé. Ha ezek mindig szemünk előtt lebegnének, másképpen élnénk hétköznapjainkat. Mindig arra törekednénk, hogy Neki örömet szerezzünk. „Megáld minket. .. Krisztusban!“ Az Ószövetségben az áldás alapszava a TÉRD, TÉRDELÉS! Ez arra az ősi gyakorlatra is utal, hogy egy apa vagy nagyapa azzal ismerte el a gyermeket törvényesen magáénak — ezzel apai áldásának és vagyonának örökösévé —, hogy térdeire vette őket. Ezt tette Jákob is József fiaival, Efraimmal és Manasséval (1Móz 48,12); József pedig Manassé fiával (1Móz 50,23). Az Ő áldása kegyelem, életerő, gyógyulás, helyreállítás, ami fentről való. Ezzel nem csűrjeink telnek meg, hanem szívünk, és ez Istennek tetsző járást fog eredményezni. Erről az áldásról szól itt az Ige. (folytatjuk) M. S. 40
