Vetés és Aratás, 1978 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám
Imádságok a Bibliában Aki a zsoltárokat figyelmesen olvassa, sok imát talál azokban. Jó volna, ha közülük egy néhány Isten gyermekeinek állandó könyörgésévé válna, mert ezek hitéletünk szempontjából igen fontosak. 1. „Lépteim ösvényeidhez ragaszkodnak, nem inognak meg lépteim“ (Zsolt 17,5). Mily könnyen megcsúszik lábunk a sikamlós talajon! Milyen gyorsan eltévelygünk az Ö ösvényeitől, ha a magányos, egyéni imádkozás megerősítő légkörét elhagyjuk! Legyenek ezek a szavak állandóan lelki-szellemi szemeink előtt, és tartsuk meg azokat maradandóan a szívünkben! Csak ha maradandó bennünk az Ő szava, leszünk képesek e gonosz napokban megállni. Adja meg nekünk az Úr azt a kegyelmet, hogy mindig a Ő ösvényén maradhassunk! 2. „Fogadd kedvesen számnak mondásait, és szívem gondolatait, ó Uram, kősziklám és Megváltóm“ (Zsolt 19,15). A 19. zsoltár utolsó verse beszédünkre és gondolatainkra, illetve gondolkozásmódunkra vonatkozik. Azoknak a legbensőbb óhaját fejezi ki, akik előtt Krisztus drága kincs! Az ember arról beszél, amiről gondolkozik. Mennyire fontos tehát, hogy benső életünk Neki amelyből kifejezésre jutott, hogy érted az Áldozat titkát, és életed felel rá. Ha te magad el is felejtetted, ha az is elfelejtette, akivel jót tettél, és soha meg se hálálta, köszönte, nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezne áldozataidról! „A jótékonyságról és az egymással való közösségvállalásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten“ (Zsid 13,16). Áldjon meg Isten minden neki felajánlott szolgálatodért, áldozatodért! Ajándékozzon meg Isten győzelmes élettel! Sportban, sakkban, háborúban, bármely versenyben, akár gyerekek, akár felnőttek közt: a vereség nagyon elketetsző legyen! Csak azután lesz majd szánknak beszéde hozzánk méltó, és csak azután neveztethetünk mi is az élő Isten szentjeinek; 3. „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!" (Zsolt 25,4). Ha tudjuk is némely dologra vonatkozólag Isten gondolatait, mégis oly könynyen kaphatók vagyunk arra, hogy saját szempontjaink felé hajoljunk és azokhoz csökönyösen ragaszkodjunk. Ismét és ismét vissza kell térnünk „az ő utaihoz", hogy a legkülönbözőbb körülmények között, amelyekben megfordulunk, úgy cselekedhessünk, mint ahogyan Ö cselekedne azokban. Mindig újra meg újra azt kell kérnünk, hogy: „ösvényeidre taníts meg engem!" Ha ismerjük az Ö szándékát és útjainak végcélját, úgy hitben szilárdan megállva, nyugodtan járhatunk azon az ösvényen, amelyen Ő vezet bennünket. 4. „Nyisd meg ajkamat Uram, és dicséretedet hirdeti szám“ (Zsolt 51,17). Nemcsak nyilvános alkalmakkor, hanem az egyéni, személyes életben is igen fontos, hogy az Úr megnyissa ajkainkat. Ha Ő érinti meg és azok feltárulnak, úgy az egyedül csak az Ő magasztalására és az Ö csodaműveinek dicsőítésére történik. Kammer A. serítő. Mit ér egy vereségtudatban őrlődő keresztyén élet, amelynek ismétlődő mondókája: megint elbuktam, megint kudarcot vallottam a bűn elleni harcomban, a szolgálatomban, s amelynek során végül már magának Jézusnak a Golgotán és a húsvéti hajnalon kivívott győzelme is homályba borul?! Kívánom, hogy mindnyájan együtt, hittel mondjuk Jézusunknak, győztes Vezérünknek: „Jól tudom, hogy az Úr győzelmet ad Felkentjének! Akkor örvendezünk győzelmednek és zászlót emelünk Istenünk nevében!“ (Zsolt 20,6-7). Ugye, kérsz oltalmat, erőt, győzelmet? „Teljesítse az Úr minden kérésedet!" Kériix 51
