Vetés és Aratás, 1978 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám
A legtöbbet! Ha Krisztus hív ... „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek" (Róma 12,1). Egy északon szolgáló misszionárius mondta el a következő esetet, amely egy istentisztelet alkalmával történt. Az igehirdetés alatt felemelkedett egy öreg indiánfőnök, előrement és tomahawkját (harci bárdját) a misszionárius lábai elé tette. „Indiánfőnök adni tomahawkját Jézus Krisztusnak“ — mondta, és ismét leült. A misszionárius tovább prédikált Isten szeretetéről a Jézus Krisztusban, Fia odaajándékozásáról, akit elküldött számunkra és aki most szent igényt támaszt az életünkre. Ismét felkelt az öreg főnök és előre jött. Levette a takarót a válláról és a következő szavakkal tette le az igehirdető lábaihoz: „Indiánfőnök adni takaróját Jézus Krisztusnak.“ Megint visszament a helyére. Az igehirdető tovább beszélt Isten Jézusban kinyilatkoztatott szeretetéről: hogyan fosztotta meg Isten az eget legdrágább ajándékától és hogyan küldte Jézust a világba, hogy minket, elveszett embereket megváltson és hogy magát odaadja miértünk. Ekkor az öreg főnök elhagyta a gyülekezeti helyiséget. Hamarosan visszatért a pónijával, amelyet a gyülekezeti sátor előtt megkötött. Ismét előre jött a sátorban. Rátekintett a misszionáriusra és azt mondta: „Indiánfőnök adni póniját Jézus Krisztusnak." Most már mindenét odaadta, amije csak volt. Amikor most a misszionárius arról az Istenről beszélt, aki nem kímélte saját Fiát, hanem odaadta Öt mindnyájunkért, sürgetőleg hallgatói szeme elé állította, hogy Jézus egész életünket magának akarja. Ez az üzenet mélyen behatolt az indiánok szívébe. Végül az öreg utoljára emelkedett fel. Remegő térdekkel és bizonytalan lépésekkel jött előre. Félő tisztelettel térdelt le a misszionárius előtt, miközben könnyei végigfolytak bronzszínű arcán. Reme-Krisztus hív? . . . Menj, nem tétovázva. Attól se félj, ha megalázna s ha szíved sötétjébe ér el mindent látó tekintetével. Hisz azért hív, hogy megbocsásson, hogy megtisztítva útra bocsásson, hogy meggyőzzön, mint rég Tamást, s a bűnből adjon gyógyulást. Ha Krisztus küld a zord világhoz, testtel és vérrel ne tanácskozz, légy az Ö jó vitéze bátran: segítség van a parancsában, s nem marad el a győzelem, nyomodban élet, fény terem, rajtad át — gyenge vagy pedig — ereje elvégeztetik. Egyszer előhív, élve, holtan mindenkit — legyen légben, porban tengerben vagy a Holdban — bárhol! S mint rothadó gyümölcs a fáról, lehull a Föld a semmiségbe: bevesz majd fényes seregébe, ha dicsőségben megjelen, bogy győzve győzzön mindenen. Bódás János gő ajakkal szólt: „Indiánfőnök adni magát Jézus Krisztusnak." Ebben a pillanatban tette meg az első lépést a Jézust feltétel nélkül követő életben. Akaratát teljesen alárendelte Ura és Megváltója uralmának. Odaadtunk-e mindent Jézusnak, ami a miénk — magunkat is? Ch. E. Cowman Korán kezdi! „Mondd meg nekem, ki teremtett téged? — kérdezte a tanító az egyik kisdiáktól. „A jó Isten — felelte a fiú —, de csak ilyen kicsinek (s a kezével mintegy félméternyi magasságot mutatott a földtől). A többit én nőttem hozzá.“ Vajon felnőtt korban nem így vélekedünk sokszor — mi, öntelt hivő keresztyének? 43
