Vetés és Aratás, 1978 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 3. szám

gényt, kiemeli a szemétből a szűkölkö­­dőt, leülteti az előkelőkkel együtt és főhelyet juttat neki" (iSám 2,7-8). Ha valaki az utolsó helyet békével, zú­golódás nélkül elfogadja, de Isten őt többre szánta, akkor majd előbbre is jut. De mennyire más, ha a Gazda szól hozzá — barátom, ülj feljebb! —, mint­ha ő maga törtet. A mindennapi élet­ben is igazi megbecsülésben nem a becsvágyó törtetőknek van részük, ha­nem azoknak, akik valóságos érdemeik alapján léptek feljebb. Isten országában azokat emeli fel a Kegyelem, akik igaz bűnbánatban magukat az Úr előtt meg­alázták. Kérüx Amim van „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, járj!“ Csel 3,6. A sokhelyütt templomba zárt ke­­resztyénség számára különösen erőtel­jes üzenet a sánta története: a Krisztus­ban való hitnek a templomon kívül is meg kell látszania. Az én keresztyén­­ségem vajon meglátszik-e az emberek között? A templomban nem látszik meg különösebben senkin, hogy valójában kicsoda. A templomon kívül, az em­berek között válik el igazán, hogy kik vagyunk. Az emberek úgy értékelik, hogy kik vagyunk, hogy mit tudunk adni. Mink van. Mennyi mindent várnak el tőlünk az emberek. Számba vettem-e már, hogy mit várnak tőlem? És gon­dolkoztam-e már azon, hogy mikép­pen tudom kielégíteni várakozásukat? — Péter egy dologgal tisztában volt, hogy csak olyat érdemes adni és azt kell adni, amit a názáreti Jézus nevében adhat. Milyen más lenne a mi életünk és embertársaink élete is, ha ez lenne a mérték! Imádság: Jó Istenünk, aki kincseidet ránk pazarolod, add, hogy ebből tud­junk továbbadni mások számára. Amen. Virágh Sándor Pünkösdi üdvözlet Szeretettel küldjük pünkösd ünnepi ál­dáskívánásainkat Ezékiel próféta könyvének 37. részéből ezzel az Igé­vel: „Az Úr megragadott engem: elvitt engem az Úr és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal. Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Uram, Uram, te tudod! Akkor ezt mondta ne­kem: Prófétálj e csontokról! Mondd ne­kik: Ti száraz csontok, halljátok az Úr Igéjét! így szól az én Uram, az Úr ezek­hez a csontokhoz: Én lelket adok be­létek, és életre fogtok kelni. Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és be­­borítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Ak­kor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr" (Ezékiel 37,1.3-6). Az Úr keze rajtunk lehet súlyos, leter­helő, fenyítő vagy áldó, de aki meg­alázza magát az Ő hatalmas keze alatt, annak áldására lesz még a tőle kapott teher és fenyíték is. Az Úr Lelke ki tud emelni megszokott, sokszor taposó malommá vált életfolyta­tásunkból, ugyanakkor igazában mindig a valóság talajára állít, nem a fellegek­ben járat. Völgybe visz, leszállít, alá­zatra késztet. Ugyanakkor megnyitja szemünket Isten szerint való látásra, emberileg reménytelen állapotunk meg­látására: Isten Szentleikének újjászülő, megelevenítő munkája nélkül halottak vagyunk bűneinkben! Csak Isten tud rajtunk segíteni, s Ő kész is erre Szent­lelke által. A legmegrendítőbb az, hogy Ő ebbe a megelevenítő munkájába be­levonja az emberi bizonyságtételt, az igehirdetés szolgálatát. Róm 10,17; Luk 10,16; Jn 5,24-25; 1 Kor 1,21. Csontokhoz, halottakhoz beszélni em­bernek valóban eszelősség, bolondság, de ha azt mondjuk, amit az Úr mond, a csoda ma is megtörténik nyomában: új életek támadnak. Az újjászületett élet döntő isteni ismertetőjegye pedig: va­lóban Úrnak vallja és tartja életfoly­tatásában is Jézus Krisztust. F. P. 36

Next

/
Thumbnails
Contents