Vetés és Aratás, 1978 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám
Jézus Krisztus: az első „minőségi ugrás“. A befejezett ember tökéletes példája, úgy, amilyennek az Isten akarta. Az emberiség jelenleg még ide-oda hányódik állati eredete és a magasabb lelkiség felé hívó felszólítás között. Feléje kiáltunk, de még nagyon földhöz ragadtak vagyunk. Mint a vedlő kígyónak, nehezünkre esik kibújni régi bőrünkből, innét minden baj, innét az ellentmondások. Minden feléje visz bennünket, ő a királyi út Isten felé. G. M. fogorvos, Oise Ki nekem Jézus Krisztus Igazi barát Rembrandt egyik festménye egy embercsoportot ábrázol, melynek közepén ott áll az Úr Jézus. A kép jobb oldalán vannak azok, akik várják, hogy segítsen rajtuk. Előtte egy ember térdel és könyörögve tekint rá. Kezeit azonban nem kulcsolja össze, hanem kinyújtott baljával egy emberre mutat, aki tehetetlenül fekszik egy hordágyon, sokkal távolabb Jézustól, mint ő maga. Valakire, aki már nem tud mást tenni, mint kezeit összekulcsolni. Mintha a térdelő ezt mondaná: „Ha segíteni akarsz, ne rajtam, hanem őrajta segíts!“ És mielőtt az Úr segített volna, először a közbenjáró imádkozó kinyújtott karjára nézett és csak azután tekintett a hordágyon fekvő beteg felé. Ha rajta segít, ezzel érte könyörgő barátján is segített, mert annak nyomorúsága az ő saját nyomorúsága is. Értjük-e, hogy mit jelent ez a Rembrandttól származó kép? Az imádkozó arra használja kezét, hogy rámutasson annak nyomorúságára, akit szeret és akinek a sorsát szívén viseli. Az igazi imádkozok tudják, hogyan kell egyik kezükkel bűnbánattal a saját mellüket verni, a másikat pedig kinyújtani mások felé és értük könyörögni. „Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért“ (Jób 42, 10). Ne emberek kezébe ... Ne emberek kezébe adj, Uram! Úgy jár, aki azok közé esik, mint bárány, melyet tigris megrohan, galamb, ha karvalykarmok tépdesik. Saját kezed vesd rám ostor gyanánt, Te végezd rajtam szent ítéleted. Tudom, Atyám vagy, aki hogyha bánt, fájó szivével akkor is szeret. Ne emberek szeme ítélje meg külszín után, hogy mennyit érek én. Mások bukásán ember kéjeleg, szálkát keres testvérinek szemén, ítéljen inkább lángtekinteted, amely szívembe mélyen behatol, de melynek tiszta fénye hűn vezet s megóv, ha lábam néha megbotol. Ne emberek hazug ítéletét keressem én, mely másnak vermet ás. Dicsérete hiú, hamis beszéd, haragja mérges, mint kígyómarás. Keressem ajkad tiszta, szent szavát, mely mint a kard, csontom általszegi, de mely a sebbe, amit éle vág, kegyelmed balzsamát csepegteti. Ne emberek szívében bízzak én, fövényre épít, aki arra néz. Ne csüggjek úron, sem a nép kegyén, vetőmagom ne hordja szét a víz. Ó, hagyj pihenni szíveden, Atyám! Megvédő szárnyad legyen menhelyem. Ó, boldog az, ki bú. és harc után, mint bízó gyermek, kebleden pihen. (németből Vargha Gyuláné) K. F. Gerok: Elnéztem a libát, amint végigkopogtatta csőrével a kerítés repedéseit és próbálkozott, erőlködött bejutni. Pedig a nyitott kapu csak egy lépésnyire volt tőle. — Sok hivő csak enyhületet keres a gyülekezetben a bajaira, pedig a Megváltót kellene keresnie, aki azért jött, hogy napvilágra hozza és meggyógyítsa szívünk nyomorúságait. P. G. — 4 —
