Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám
FIATALOK LEVELEZNEK — az ellenség szeretetéről — Kedves Karcsi! Azóta, hogy a legutóbbi bibliaórán együtt voltunk, olyan dolog történt velem, ami nagyon megzavart és amivel kapcsolatban érdekelne a te véleményed is. Az üzemben, ahol dolgozom, van egy munkatársam, akivel kezdettől fogva jól megértettük egymást, jól együtt is tudtunk dolgozni. Volt alkalmam arra is, hogy Jézusról beszéljek vele, s akkor úgy látszott, hogy őszintén érdekli a dolog. Pár nappal azután, családi körülményeire hivatkozva, kölcsönkért tőlem 500.— forintot, a legközelebbi fizetésig. Erről azonban a fizetéskor teljesen elfeledkezett, sőt amikor kértem tőle, csak annyit mondott: „Micsoda hivő vagy te, hogy még ezt is szóvá teszed“. Attól kezdve nemcsak hogy a pénzt nem adta vissza, de a kollégák előtt állandóan csúfol is a hitemért. Régebbi jó viszonyunk teljesen megromlott. Felvetődött bennem a kérdés: hogyan viselkedjem rosszakarómmal? Meg lehet ilyesmit bocsátani? Te mit tennél az én helyemben7 Várom mielőbbi válaszodat, addig is üdvözöl Gábor * Kedves Gábor! Amiről írsz, valóban nem könnyű helyzet. Ahogy elgondolkoztam rajta, rögtön az az Ige jutott eszembe, hogy ,,akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál“ (Róm 8, 28). Ha az ilyen nehézségeket is Isten kezéből fogadjuk el, eleve másképp látjuk a dolgot. Jó tudnunk, hogy minden megpróbáltatás tökéletesít, írod, hogy kollégáddal Jézusról beszéltél. Ha bizonyságot teszünk, fontos figyelnünk a Lélek vezetésére. Ha csak magunktól szólunk, a magunk akaratát és elképzelését próbáljuk ráerőltetni a másikra, azon nem lesz áldás. Az említett problémával kapcsolatban a fő szempont ez legyen: ,,Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért... te győzd le a rosszat jóval" (Róm 12, 17. 21). Mindent megbocsátani, adósságot elengedni az ember — természeténél fogva — nem képes. De ha hisz abban, hogy Isten neki mindent megbocsátott, ennek alapján meg tud bocsátani annak, aki ellene vét. Próbáld megérteni ,,ellenségedet“ s a szeretetet gyakorolni irányában. Ha az ember gyűlöl másokat, akkor falakat állít maga köré és saját szabadságát is korlátozza. Ami az 500 forintot illeti, lézus szava itt egyértelmű: „Aki kér tőled, annak adj, és aki elveszi a tiedet, attól ne követeld vissza“ (Lk 6, 30). Ha ugyanis visszakövetelnéd, magatartásodból az a jézus i többlet maradna ki, amelyről neki bizonyságot tettél. Saját szavad hitelét rontanád le vele. Ha imádkozol érte, szereted őt úgy, hogy ezt lássa is, bizonyára el fog gondolkodni rajta és meg is változik majd. Lehet, hogy ezek most neked csak szép szavaknak tűnnek, de azért merem mondani, mert nekem is volt már hasonló esetem. Személyes tapasztalatom, hogy Isten ilyen dolgokban megáldja az engedelmességet. Imádságaimban gondolok rád. Szeretettel köszönt Karcsi A jászolhoz Állsz és lihegsz. Elfárasztott az élet. Úsztál az árral. Azt hitted, lehet. Torkodszakadtából kiáltottad is- úgy mint a többi — a „Feszítsd meg“-et. Állsz és lihegsz. De forró testeden borzongás fut át, talán rettenet, mert látod: vége mindennek immár! Ott a kereszten „elvégeztetett“. S akkor egyszerre — leesel a porba. És feljajdul benned magad-vádolón: Ó, én vétkem! Én igen nagy vétkem! Van-e számomra, van-e irgalom? A kereszten lassan szivárog a vér.. . Piros patakja téged is mosott. S nézd: tiszta vagy már, tiszta, hófehér! — S ha jönnek új, meg új karácsonyok, a jászolhoz te is térdelj majd oda! Hogy meghaljon érted, azért született! Vétkeidet Ő vette magára, mert szeretett téged, nagyon szeretett! Lukátsi Vilma — 95 —
