Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám
Imádságaid_meghailgatásra találnak Az út a pusztába vezet Ezt a történetet az beszélte el nekem, akivel megtörtént. Még kicsi gyermek volt, amikor szülei kivándoroltak Amerikába. Otthon, Németországban, mindenüket elvesztették. Minden nélkül fogtak hozzá valami újat kezdeni. Nehezen ment. Őmaga rengeteget tanult, hogy mint szakmunkás többet keressen, ötvenéves korában született első és egyetlen gyermekük, a kis Jutka. A gyerek most hatéves; tündéri, aranyos, a szemük fénye. Egyszerű szavakkal mondta el a történetüket. „A hajógyárban dolgoztam. A kis Jutka szép, egészséges gyermek volt. Hároméves korában elkezdett betegeskedni. Mindig csendesebb lett. Naphosszat feküdt ágyában, nem beszélt, nem mosolygott, semmisem érdekelte. Félig aludt, félig ébren volt. Az orvosok nem találták meg a változás okát. Mindig gyengébb lett. Egyik orvostól a másikhoz vittük. E'— naavon öreg, tapasztalt orvos, aki maga már nem rendelt, meglátta a gyermeket, amint érzéketlenül feküdt az autóbuszban feleségem karjaiban. — A gyermek naavon beteg, asszonyom — mondta. Ha azt akarja, hogy meggyógyuljon, akkor el kell vigye erről a vidékről. Nap kell neki! Meg kell fürdetni őt a napsugárban. Vigye el innen a Mohává pusztába! Még aznap meglátogatott minket és alaposan megvizsgálta a kicsit. — Egy hónap múlva már késő lehet — figyelmeztetett minket. — Vigye el azonnal a gyereket a pusztába s legyen ott, amíg teljesen meg nem gyóayul. — Nincs annyi pénzünk — feleltem. Nem sokat kerestem, abból nem tudtunk félretenni. — Vegye fel fizetését, pakolja tele az autóját élelmiszerekkel, utazzon mélyen a puszta közepébe. Keressen magának egy elhagyott házat, ott van sok ilyen, és tegye lehetővé kislányának a gyógyulást. — Találok majd munkát a pusztában? — Nem hiszem! — Miből éljünk akkor? — Imádkozzanak! — Hogy munkát kapjak? — Nem! Ne akarja Istennek előírni, hogy milyen módon segítsen. Mondják el neki, hogy segítségre van szükségük, és — várjanak rá. Várjanak minden félelem nélkül, türelmesen. Isten felel majd! — Én már régen nem imádkoztam. — Nem baj, majd most megtanulhatja — mondta az öreg orvos. Az volt az érzésem, hogy minden kicsúszott a kezem közül. — Ottó, én imádkoztam ezért — szólt a feleségem. — Azt hiszem, Isten küldte hozzánk ezt a derék orvost. Menjünk a pusztába! — A szeme menteit könnyekkel. — Rendben van, menjünk. Hiszen bármikor visszajöhetek és folytathatom itt a munkámat — feleltem. — Nem kell majd visszajönnie -—■ mondta az orvos —, és ne felejtse el, hogy én is imádkozom majd magukért. Az orvos bizakodása átragadt reám is. Miután elment, feleségemmel letérdeltünk Jutka ágya mellett és teljes bizalommal odatártuk minden gondunkat Isten elé: „Szerető mennyei édesatyánk! Hisszük, hogy te vezeted lépéseinket. Egyedül nem tudnánk elindulni, mert félünk és remegünk. Tartsd te a kezünket a kezedben! Követünk téged, ahova vezetsz!" Feleségem és én is sírtunk, annyira meg voltunk hatva. Átöleltem őt. Ott álltunk a gyermek ágya mellett. Jutka mélyen aludt. Két nappal később beszálltunk az öreg autóba és elindultunk San Bernardino irányába. összes pénzem száztíz dollár volt. San Bernardinoban az áruházban konzerveket vásároltam ötven dollárért. E nagy összegű vásárlásra az üzletvezető árengedményt adott. Amikor tovább utaztunk és az erdőt magunk mögött hagytuk, azt mondtam a feleségemnek: „Minden kételyt és aggodalmaskodást ott hagytam az áruházban." Naplementekor értünk Barstowba. A nagy hőséget kellemes, hűvös levegő váltotta fel. Megkérdeztem egy férfit, aki a kapunak támaszkodva ott állt, hogy hol lelhetek egy elhagyott kunyhóra. Barátságosan útbaigazított: nyolc kilométerrel tovább találok egy kétszobás, üres házat, abba beköltözhetek. — A magáé az a ház? — Nem, de az itt nem jelent semmit. Bárki beköltözhet egy elhagyott házba. Csak ne tegye tönkre, mert egyszer előkerülhet a tulajdonos. — Van ott víz? — Van kút és szivattyú. Odalépett a kocsihoz és hosszan nézte a gyereket. „Sápadt és sovány, akárcsak én voltam, amikor idekerültem — mondta. De meggyógyultam. A kicsi is meggyógyul majd!" Ez ismét erősítette Isten iránti bizalmamat. Sötét lett; felettünk az égen a csillagok — 71
