Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám
Kísérő jelenségek Milyen felelőtlenül jelentjük ki sokszor, hogy „Imádkozva fogok erre gondolni!“; „ezért külön akarok könyörögni“, vagy más, hasonló módon, ahogyan éppen körülírjuk az „Istennel való beszédet“. És milyen gyakran válnak ezek a mondások, kijelentések könnyelmű és kötelezettség nélküli szavakká. Júda egyik ébredési királyáról, Jóslásról, ezt olvassuk a Bibliában: „Mivel meglágyult a szíved és megaláztad magad az Úr előtt... és megszaggattad ruhádat és sírtál előttem, ezért én is meghallgatlak, így szól az Úr“ (2 Kir 22, 19). Az imádkozó Dánielről pedig ezt: „Az Úristenhez fordultam, hozzá folyamodtam imádsággal és könyörgéssel, böjtölve zsákruhában és hamuban" (Dán 9, 3). Nehémiás ezt mondja: „Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és gyászoltam, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt" (Neh 1, 4; lásd még Csel 13, 3). A Biblia ezen és még sok más imádkozóinak az imádkozás úgy, ahogyan azt mi általában értelmezzük, nem volt elegendő. Voltak „kísérő jelenségek“, amelyek kifejezésre juttatták, hogy mennyire szívükön hordozták a dolgokat, s ezek az ő kéréseiket meghallgatott imádságokká tették. Ezt másként úgy is kifejezhetnénk: az igazi imádság nem az emlékezet vagy a jegyzetfüzet dolga, hanem az ember legbelsőbb lényének részvétele. Az igazi imádság mindig kíséri az embert, nem szűnik meg azzal, hogy kimondja az „amen“-t. Az imádkozó ember nem tudja a terhet egyszerűen ledobni, hanem magával viszi azt az útjára, a munkájába, a szabadságára, sőt — az álmába! 1. Magával viszi a terhet, hogy naponta sok ember éhenhal és pusztul el nyomorultul a járványokban — az evangélium reménye nélkül; 2. Az emberekért való gondot, akik úgy élnek, mintha Jézus Krisztus soha nem halt volna meg és úgy halnak meg, mintha Jézus soha nem élt volna, mert erről nekik soha senki nem beszélt; 3. a közösségek, gyülekezetek baját, melyeknek már nincs erejük ahhoz, hogy a világban misszionáljanak; 4. Isten sok szolgáló gyermekének fáradtságát, akik a sötétség hatalma elleni harc legelső frontján állnak. Ebben a harcban mély sebeket kapnak és nincs, aki tovább végezze a munkát helyettük, mert otthon olyan kevesen imádkoznak igazán és olyan sokan „csak imádkoznak". Isten belelát a szívedbe. Látja teljes tehetetlenségedet ezzel a világgal szemben, amely tele van nyomorúsággal, sötétséggel. Hallja szíved kiáltását és sóhajtásodat azokért, akik kimondhatatlanul szenvednek betegségük és kísértéseik miatt. Látja a könnyeket és elégett önteltséged, öndicsőítésed hamuját, amit senki nem vesz észre. Az igazi imádság ma is többre képes, mint ennek a világnak minden ereje. Ma sürgősebb és szükségesebb a vele való élés, mint bármikor volt. Tegyen az Úr bennünket igazi imádkozókká és imádkozok gyülekezetévé! S. Herrn Imameghallgatás után Jertek, halljátok, ti istenfélők mind, hadd mondjam el, mit tett velem! Szám hozzá kiáltott, nyelvem Őt magasztalta. Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr. De Isten meghallgatott, figyelt imádságom szavára. Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem. 66. Zsoltár 16—20 versei — 70 —
