Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám
Menedékvárosok „Azután így beszélt az Úr Mózeshez: Szólj Izráel fiaihoz és mondd meg nekik: amikor átkeltek a Jordánon Kánaán földjére, válasszatok ki olyan városokat, amelyek menedékvárosok legyenek. Oda meneküljön a gyilkos, ha nem szándékosan ölt meg valakit. Legyenek ezek a városok menedékül a vérbosszuló elöl, hogy ne haljon meg a gyilkos" (4 Móz 35, 9—12). Az emberi élet Ura és tulajdonosa egyedül Isten. A gyilkosság bűne által az ember Isten tulajdonjogát sérti meg. Mivel Isten a maga képére teremtette az embert, az emberben tehát a maga lényét látja, így az ember sosem rendelkezhet büntetlenül a másik ember életével. A kiontott vér az égre, Istenhez kiált segítségért, az emberi élet oltalmazójához. Isten pedig számonkéri az ember életét. Az ókorban általános volt a vérbosszú törvénye, s ezt még a mózesi törvény is megerősíti. „Maga a vérbosszuló rokon ölje meg a gyilkost; megölheti ott, ahol ráakad" (4 Móz 35, 19). De Isten törvénye különbséget tesz a szándékos és nem szándékos gyilkosság között. Ha valaki tudtán, akaratán kívül, kővel-fával, amit valakire ejtett, vagy amellyel valakit megdobott, az illetőnek halálát okozta és ezt megtudta: jogában állt azonnal a hat, erre a célra kijelölt menedékváros egyikébe menekülni. E menedékvárosok Izráel földjén úgy voltak elhelyezve, hogy valamelyikük mindenhonnan könnyen és gyorsan elérhető legyen. A kapuban meg kellett állnia, el kellett beszélnie ügyét a város véneinek őszintén és igazán. Ha kiderült, hogy a gyilkosság nem szándékosan történt, befogadták a menedékvárosba, s ott a vérbosszuló rokon bosszúja nem érhette utol — ott megmenekült. Talán azt gondolod: mi közünk ehhez nekünk, keresztyén gyülekezet tagjainak? Nagyon is sok; sőt ez az Ige érteti meg velünk Krisztus gyülekezetének döntően fontos lényegét és titkát. 1. Meggyilkoltunk valakit. Talán iszonyodva tiltakozol ellene: Ez már mégiscsak sok, rólunk, rólam ilyet állítani! Pedig Jézus halála éppen erről beszél. „Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre!" Bizony, együtt és külön-külön gyilkosai vagyunk Jézus Krisztusnak — halálának okozói. Halálra juttattuk Öt gyávaságunkkal, tagadásainkkal, mint Péter; számító kapzsiságunkkal, mint Júdás; kegyetlenségünkkel, mint a római katonák; megalkuvásunkkal, mint Pilátus; hálátlanságunkkal, közömbösségünkkel, mint a nép, amely csak állt és nézte. S ha azt kérdezed: mikor tettük volna vele mindezt? — erre ö így felel: „Ha megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg!" Nincs más választá-Fvanqélluml folyóirat 10. évfolyam 5. szám
