Vetés és Aratás, 1976 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám
С. А. Russell: Miből áll a világegyetem? Vajon van-e élet a Földön kívül a világegyetemben? Ha tudjuk, hogy miből áll a világegyetem, biztosabb következtetésekre juthatunk afelől, hogy van-e a mienkhez hasonló élet valahol a világegyetem más részében. Mint tudjuk, a levegő és a víz elengedhetetlen fontosságú az emberi élet számára. Azt feltételezni, hogy Isten csak olyan életet tudott teremteni, amilyent mi itt a földön ismerünk, teljesen helytelen lenne; de azt legalább jó lenne tudni, hogy van-e a világegyetemben még egy olyan hely, ahol a földön létező feltételek megismétlődnek. A Nap Évszázadokon keresztül tartotta magát az az elmélet, hogy a Föld négy elemből — föld, víz, levegő és tűz — áll, és csak a Földön vagy hozzá nagyon közel találhatók meg. A Holdon túl már semmi egyéb nincs, mint egy ötödik elem, az ún. éter. Az utóbbi 4—500 év folyamán azonban nem vették valami komolyan a négy földi elemet, és ez idő alatt az éter létezését is erősen gyanú alá fogták. De hogyan bizonyíthatunk bármit is olyan tárgyak összetételéről, amelyek sok millió km távolságra vannak tőlünk? Mintegy száz év óta új kísérleti módszer áll rendelkezésünkre. A végzett kísérletek természetesen nem azt jelentik, hogy egyszerű laboratóriumi vizsgálat alá vették a távoli űrből visszahozott mintákat. Ehelyett egy új módszert használtak, a spektroszkópiát vagy színképelemzést. Ez a módszer azon a tényen alapszik, hogy a több forrásból érkező fényt fel lehet bontani speciális optikai műszerek segítségével, mint ahogy például a szivárvány esetében a vízcseppek a fehér fényt alkotórészeire bontják. Nem nehéz olyan szerkezetet konstruálni, amely a különböző hullámhosszúságokat mint spektrumvonalakat rögzíti. Ennek a spektrumnak a jellege a fény hullámhosszúságától függ, a hullámhosszúság pedig a fényforrás vegyi összetételétől. Ezután sor kerülhet a felbontott fény hullámhosszúságainak mérésére. A hullámhosszúságok a fényforrás vegyi összetételétől függően változni fognak. Tehát a Napból vagy a csillagokból érkező fény spektroszkópikus vizsgálata értékes felvilágosítást nyújthat arról, hogy milyen vegyi anyagok találhatók bennük. А XIX. században szinte divatossá vált, hogy egy-egy napfogyatkozás alkalmával spektroszkóppal megvizsgálják a Napról érkező fényt. A vizsgálatok eredményei arra engedtek következtetni, hogy a Nap spektrumának egy része hidrogén jelenlétére utal — ez pedig jól ismert elem Földünkön. Ennyit tehát arról a bizonyos „éter“-ről! Később, 1880-ban, Norman Lockyer csillagász észrevett néhány olyan jellegzetes vonást a Nap spektrumában, amely nem felelt meg semmilyen, a Földön ismert elemnek. Ezt az új elemet „hélium“-nak nevezte el. Egy ideig úgy tűnt, hogy az ókori filozófusoknak talán részben mégis igazuk volt, amikor azt állították, hogy a Földön egész más elemek léteznek, mint a Napban. Kb. 30 év elteltével azonban, neve ellenére (hélios a görög Nap szóból származik) találtak héliumot a Földön is. Manapság elég sokat gyártanak is ebből az anyagból. A csillagok így tehát világossá vált, hogy, legalábbis a Földön és a Napon, találhatók azonos anyagok, kémiai elemek. De vajon mi a helyzet a többi világító testtel, a csillagokkal? A csillagokról érkező fényt is megvizsgálták ugyanezzel a módszerrel, és — bár elképzelhetetlenül óriási távolságokra vannak tőlünk — a vizsgálatok azt mutatták, hogy a csillagok is olyan kémiai elemekből állnak, mint amilyeneket saját naprendszerünkből ismerünk. — 8 —
