Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám
A mi Urunk Jézus Krisztus búcsúbeszédei 4. „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek“ (Jn. 14, 2). Kétszer beszélt az Úr Jézus Atyja házáról: egyszer a templomtisztításkor és a fent idézett versünkben. Ott a jeruzsálemi templomot értette, amely a nép hűtlensége ellenére még mindig Isten szentélye volt, itt pedig olyan valamiről beszél, ami ezen a földön nem található. Amit az Úr Jézus Atyja házával kapcsolatban kijelentett, messze túl van azon, amit eddig hallottunk. Korábban egyszer megígérte tanítványainak, hogy egykor tizenkét trónon ülnek majd és Izrael tizenkét törzsét megítélik. Ez a korábbi ígéret vajon az Úr mostani szava által érvényét vesztette? Egyáltalán nem! Urunk egyetlen ígérete sem lesz érvénytelen soha. De Atyja megbízásából az Úr Jézus most egy egészen új, összehasonlíthatatlanul mélyebb kapcsolatra mutat, amely a tanítványokat sokkal nagyobb dicsőségbe állította, mint amibe az előbbi tehette volna. Az atyai házról beszélni nem könnyű. Emberi szavakkal azt kifejezni, ami mélyen isteni, bölcs tartózkodást és gondos mérlegelést igényel. Mert azzal még nincs elintézve, hogy képzeletünket szabadjára engedjük és Isten legbensőbb otthonát rózsaszínnel kifestjük. Ez annyit jelentene, hogy az istenit olcsó emberi csinálmánynyal helyettesítjük. Azonban ha az Úr Jézus az atyai ház lakóhelyeiről beszél és azokról azt mondja, hogy ezeket a lakóhelyeket számunkra el kell készíteni, akkor gyenge értelmünkben mégis csak fölmerül valami, ami engedélyt ad arra, hogy annak alapján, amit az írásból tudunk, pár gondolatot közöljünk. Az imént Isten otthonáról szóltunk. Talán szabad itt e kifejezést használnunk. Az atyai ház — Isten legbensőségesebb otthona. Mindnyájan tudjuk, hogy mit jelent egy igazi otthon. Az angolok azt mondják: Az én házam az én váram. Az otthon a legfontosabb valami, ami egy ember életében csak lehet, akár felnőtt legyen, akár gyermek. Semmi sem pótolhatja, és értékét pénzzel nem lehet fölmérni. Az otthon nyújtja mindazt, amire a ránkzúduló életkörülmények kiegyensúlyozására szükségünk van. Az igazi otthonban találunk védelmet, melegséget, benső meghittséget és a jó érzés kedves légkörét, amire olyan nagyon rá vagyunk szorulva. Otthonunkat nagyra becsüljük, óvjuk és gondosan ápoljuk. Itt szőjjük gondolatainkat, itt készülnek terveink, amelyek életünkre kihatnak. Itt építjük fel jövendőnket, kapunk újabb erőt és bátorságot utunk megtételére. Az atyai ház, amelyről az Úr Jézus itt beszél, Isten legbensőségesebb munkaterülete. A Szentlélek által benne jut az Atya és a Fiú öröktől fogva kibontakozásra. Ez az a hatókör, amelyet az Atya és a Fiú kezdettől fogva magának megtartott. A Lélek által áll az Atya és a Fiú legszorosabb és legbensőbb kapcsolatban egymással. Az angyalok ide nem léphettek be, bármennyire is szerettek volna Isten csodás üdvhatározataiba bepillantást nyerni. Ők most és mindenkor szolgálatot végző lelkek, akik Isten szolgálatára mindig készen állnak, de Isten belső dolgaiba nincs betekintésük. Az Atya háza, azaz a belső isteni életkör az a hely, ahol minden a legbensőségesebb és legmeghitteb kapcsolatban megy végbe Isten és a Fiú között. Az Atya és a Fiú lénye szakadatlan kicserélődésben van egymással. Az Atya lénye belemerül Fia lényébe és fordítva: a Fiú lénye betölti az Atya bensejét. Lényüknek ez a kicserélődése öröktől fogva, minduntalan végbe megy, belső folyamatát és mérhetetlen jelentőségét nem tudjuk megmagyarázni. Az isteni élet valósággá létele ez az Atyában és a Fiúban. Az Atya és a Fiú minden egyes érintkezésekor forrón izzó isteni tündöklés kelet— 14
