Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám
ságában és szépségében mutatja fel a Fiút; mert általa teremtette Isten a világot (vö. Zsid 1,2). Olykor egy-egy üdvtörténeti korszak egyes rendelkezései egy másik korszakra is érvényesek, de összességükben és szilárdan meghatározott összeállításukban mindig csak az illető üdvkorszakra jellemzőek. így különböznek egymástól az üdvkorszakok, és mindegyik lezárt egység önmagában. Új korszak mindig csak akkor következik be, ha Isten megváltoztatja az eddig érvényes elveket, azaz Isten háromfélét végez: 1. az idáig érvényes rendelkezések közül egyeseket megtart; 2. megszüntet más, idáig érvényes berendezéseket; 3. új, idáig érvényben nem volt alapelveket vezet be. így például a mostani üdvkorszak bevezetésekor a megelőző korszak erkölcsi alapelvei érvényben maradtak (Róma 8, 4; 13, 8—10). Újonnan bevezetett alapelv a szabad kegyelem (pl. a pogányok feltétel nélküli bebocsátása a gyülekezetbe, a gyülekezet felépítése, a megváltottak mennyei állapota); megszűntek a mózesi istentiszteleti rendtartások. így például a szombattörvényt a 2Móz 20 tette kötelezővé Izrael népe számára, Kol 2, 16 pedig a gyülekezet kora számára hatályon kívül helyezte. A körülmetélkedést, amely Abrahám óta érvényes parancs az üdvtörténetben (1 Móz 17, 10), a mózesi törvény még szigorúan megparancsolja (vö. 2 Móz 4, 24—25), az újszövetségi korszak mint megigazulás és megszentelődés eszközét szigorúan megtiltja. Akkor „Krisztus nektek semmit nem használ" (Gál 5, 2). Míg az Ószövetség megparancsolja a külső áldozat bemutatását, a külön papi rendet, a tömjénezést, az oltárokat, a papi ruhákat, ma már az egyetemes papság van érvényben (1 Pét 2, 9). Mindezek a berendezések Isten rendelései voltak ugyan, de csak arra a korszakra voltak érvényesek, „amíg eljön a Mag, akinek tétetett az ígéret” (Gál 3, 19). Most azonban Krisztusban beteljesedtek és magasabb rendű, szellemi-lelki törvények váltották fel őket (Zsid 13, 10; 1 Kor 5, 7—8 stb.). Itt látjuk, hogy milyen óriási gyakorlati jelentősége van annak, hogy Isten üdvözítő tervében feltétlenül különbséget tegyünk a korszakok között. Ha ezt nem tesszük, az önigazulást valló törvényeskedés és a dolgok összekeverése a kikerülhetetlen következmény. Sok egyházi dogma számos alapelve is annak kikerülhetetlen következménye, hogy nem ügyeltek erre a különbségtételre. Mert ha az Izrael népének (!) adott mózesi törvényeket — az újszövetségi bizonyságtételek ellenére — ma is érvényes rendelkezéseknek tekintjük a világ népei számára, akkor, ha következetesek vagyunk, érvényesnek kell tartanunk a külön papi rendet, a füstölgő áldozatokat és még sok más dolgot, amely benne van a Bibliában. Látjuk tehát: az, hogy különbséget teszünk az üdvrenden belül az egyes korszakok közt, rendkívül nagy gyakorlati jelentőségű és mélyreható fontosságú a gyülekezet történetére, tanítására és istentiszteletére nézve. Istennek ezt az egész üdvtervét a Szentirás „távlatosan" mutatja be, azaz: minél meszszebb esik egy-egy üdvszakasza, előre vagy hátra a kereszttől, annál rövidebben foglalkozik vele a Szentírás. Viszont minél közelebb van hozzá, annál terjedelmesebben van leírva, legrészletesebben tehát a törvény és a gyülekezet élete. A távolsággal nő a rövidség, szűkszavúság, a közelséggel pedig a részletesség. A vég, éppúgy mint a kezdet, egy pont. „Hogy Isten legyen minden mindenekben" (1 Kor 15, 28). De hogy ez részleteiben mi mindent zár magába, az ma még el van rejtve előttünk. „A titkok az Úréi" (2 Móz 29, 29). Egyet azonban már most is tudunk: a Biblia nem jelent ki minden korszakot. Voltak korszakok a világ történetének kezdete előtt (Ef 3, 9; 1 Kor 2, 7) és lesznek korszakok korszakai az új világban is (Jel 22, 5). Ami a Bibliában van, az csak egy metszet az egészből, csak a szabadulásunkhoz vezető üdvözítő út leírása, csak az a betekintés és kitekintés, amelyre szükségünk van, hogy célhoz érjünk. Isten azonban a maga végtelen gazdagságából újabb és újabb korszakokat indít majd el, és megmutatja „Az eljövendő világban az Ő kegyelmének túláradó gazdagságát, irántunk való jóságából a Jézus Krisztusban" (Ef 2, 7). (Részlet E. Sauer: A világmegváltás hajnalpírja című könyvéből. Kiadása készülőben.) Istent agyonnevetheted, halottnak veheted, csendbe temetheted, de eléje gátat nem tehetsz, mert ő fölkeres, szóba áll veled: megmondja, hogy szereti — 13 —
