Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám

talmát és csodáit felismerheti, minthogy azok hatalmas erővel nyúlnak bele az életébe. De ahelyett, hogy Istennek dicsőséget adna és hálás lenne a jóért, amivel őt elhalmozza, balga töprengésekre adja fejét, mindent más erőknek tulajdonít, sőt kétségbe vonja Isten létezését is. Ezért az ember felelős és számadással tartozik.

Az igazi hit ismertetőjele abban nyilvánul meg, hogy Isten munkában van. Először az ember hitösztönhöz jut. Nem ismeri ugyan még fel, hogy Isten munkába vette, de keresőve válik. Bajba jut. Már előző alkalommal elmondtuk, hogy kedvét, létörömét elveszti és valami más után, valami jobbra vágyik. Egy idő elteltével megtapasztalja, hogy a közmondás számára is valóra válik: „A szükség imádkozni tanít." Mivel Isten meghallgatja az imádságot, minden komoly, őszinte imádkozó kap választ imádságára.

Válaszában Isten megteszi a következő lépést: hitélményre juttat el. Isteni fény ragyog az ember szívébe. Ez megtölti az ő bensejét isteni fényességgel. Gondolkodóképességét szabaddá teszi. Felnyitja bensejét Isten és az Úr Jézus Krisztus számára. Szíve boldogsággal telik meg és alkalmassá válik arra, hogy elfogadja azt, amit Isten ajándékozni akar neki. Két kézzel megragadja és a megragadásból mindinkább megragadottság lesz. Emberi lehetőségek és emberi képességek egyre jobban háttérbe szorulnak. Az eddig hitetlen ember számára a Golgota ténye világossá és oly mértékben lesz naggyá, hogy értéke és fontossága minden egyebet messze túlragyog. Bűnadósságának elengedése lángbetűkkel íródik a szívébe úgy, hogy ezt egész életében semmi sem képes kitörölni többé. A kereszt élményével egyidejűleg az üdvözítő elevenné és naggyá lesz, és a hivő még csak egyet kíván: mindig és szakadatlanul a feltámadott Úrral kapcsolatban maradni. Az ilyen hitélmény isteni történés, amely megragadja a bensőt, mélyre hatol és boldoggá tesz.

A hitélményt a hitben való alkalmazás követi. Ennek közvetlenül a nyomába kell lépnie. Amit a hitrejutó átélt, azt a mindennapi életre kell gyakorlatilag alkalmazni és élni. Nincs olyan keresztyénség, amely csak szobai használatra való. Úgy csak elsorvad, elkorcsosodik a hit. „Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, szájjal teszünk pedig vallást, hogy megtartassunk“ (Róma 10, 10). A hitélmény visz rá Isten vonalára, eligazít és összhangba hoz Istennel. Hitünk gyakorlati tevékenysége feloldoz szűkkeblűségünkből és énünkhöz való kötözöttségünkből és tágas, isteni mezőkre visz bennünket. Az biztos, hogy a hitnek gyakorlati tevékenységre jutása nem mindig könnyű. Isten ellensége éppen itt megpróbál mindent, hogy akadályokat gördítsen útunkba. Egyfelől arra akar rábeszélni, hogy elég ha megtartjuk magunknak azt, amit átéltünk; másrészt pedig igyekszik ellenségeskedést kelteni. Olyan ellenségeket kerít elő, akik utunkat nehézzé és fárasztóvá teszik. Akadályok jönnek, hogy a hit isteni kibontakozására, gyakorlati kivitelezésre és továbbadásra ne kerüljön sor. Pedig éppen ezt szabad minden hívőnek hű Ura segítségével naponta megtapasztalnia.

A hit alkalmazásával a hivő keresztyén megtanulhatja, hogyan kell hitből élni és Isten Szellemében járni. Hitünk gyakorlása visz el Isten iskolájába, ahol oktatást nyerünk, hogy Isten Szelleme hogyan végzi és viszi végbe munkáját bennünk és rajtunk keresztül. Itt megtanulunk Istenre tekintve várakozni, hűségesen és kipróbáltan a Szent Szellem fegyelmező ereje alatt maradni. Olyan tapasztalatokat gyűjtünk, amelyek saját fogyatékosságainkat lépten-nyomon isteni fénybe állítják, amelyek rámutatnak arra, hogy mennyire szükséges mindenben alárendelni magunkat Isten akaratának. A hit alkalmazásba vétele az isteni hitélet láncának igen fontos láncszeme. Semmilyen körülmény sem engedi meg annak hiányát. Csak így tanulhatjuk meg gyakorlatilag, mit jelent: „Isten az, aki munkálja bennetek az akarást is és a véghezvitelt is, jó tetszésből“ (Fii 2, 13). Az isteni, amit a hit hoz létre, még egy döntő fontosságú lelki fejlődési folyamatot is elvégez, ezért a hit hatóerejéről is szólnunk kell: Istenre néző Krisztus elevenedik meg bennünk. Ez a folyamat utolsó leheletünkig elkísér bennünket s az isteni hit kimunkálását szolgálja. Ezért

— 13