Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám

A mi Urunk Jézus Krisztus búcsúbeszédei

3.

„Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem“

A hit nem emberi teljesítmény, sokkal inkább isteni ajándék, amit nemcsak hogy Isten hoz bennünk létre, hanem istenivé is tesz bennünket. Olyan hit, amely a mi erőnkből fakad, sohasem tudná ezt véghez vinni. Emberből és emberi erőfeszítésből sohasem lehet valami isteni. Isteni csak isteniből származhat.

Sokan azt az ellenvetést teszik, hogy Isten senkit sem kényszerít, de az ember képes és kell is, hogy Isten mellett döntsön. Ezt csak feltételesen fogadhatjuk el helyesnek. Ha János apostol ezt mondja: „Az egész világ a gonoszság hatalmában vesztegel" (1 Jn 5, 19), akkor nemcsak a világrendszerre gondol, hanem magára az emberre is. Ezzel persze azt mondja, hogy az ember az ördög rabszolgasága alá van vetve. Pál így mondja: „A bűn alá rekesztve“ (Róma 7, 14). Akár akarja az ember, akár nem, gondolkozásában és akaratának kialakításában annyira Isten nagy ellenfele igézetében van, hogy gondolkodását, kívánságait és akaratát illetőleg nem kerül ki annak rabszolgaságából. Nem tud gondolatainak irányt adni Isten felé, legfeljebb arra képes, hogy kijön abból, ami körülveszi és Istent mint Teremtőt elismeri. Pál a szolgaságnak ezt a kényszerét ezekkel a szavakkal írja körül: „Gyűlöltek és egymást gyűlölők" (Tit 3, 3). Mindenki beláthatja, hogy gyűlöletből és gyűlölködő indulatból sohasem származhat szabad, Istenre irányított akarat. Aki pedig azt gondolja, hogy ez rá nem vonatkozik, az feltétlen olvassa el Róma 3, 10. versét: „Nincs igaz egyetlenegy sem. Nincs, aki megértse, nincs aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak.“

Ez a szolgaság valóságos bebörtönzés, amelyből nincs menekülés. Csak ha Isten beleavatkozik és kinyitja e börtönt, jut az ember bizonyos fajta mozgásszabadsághoz. Csak ekkor kerül abba a helyzetbe, hogy Isten Igéjét meghallgatja és Isten hívó szavára igent vagy nemet tud mondani.

Még egy másik módon is jellemzi Pál apostol a természeti és újjá nem született ember állapotát. Ef 2, 1-ben mondja, hogy „halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt". Hát hogy próbálná meg egy halott, hogy gondolatait Istenre összpontosítsa és Istenhez jöjjön? Ez el sem képzelhető! Ha valaki azt gondolja, hogy az apostol túloz szavaival, akkor más túlzást is tulajdoníthat neki: Hogy Isten minket a Krisztussal feltámasztott és megelevenített és vele együtt a mennyeiekbe helyezett. Egy ilyen ember csak azt bizonyítja, hogy az életadó hitet még nem ismeri.

Igazi hit csak Isten beavatkozása által föntről jön létre. Ha Isten beavatkozik, megoldódnak a láncok és kinyílnak a börtönök. Akkor tud az ember — és csakis ekkor képes — igent vagy nemet mondani Istennek.

Ha nem jut el eddig, hasonlóképpen jár, mint az a beteg, aki 38 évig várt a Bethesda-tó partján a víz megmozdulására, és akkor Jézus meggyógyította. Amikor az Úr később újra rátalált a templomban, ezt mondta neki: „íme, meggyógyultál, többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod“ (Jn 5, 14). Ahelyett, hogy az Urat hálásan magasztalta és Őhozzá ragaszkodott volna, elment és beárulta jótevőjét. Ez a meggyógyult jellemző példája annak, ahogy egy tisztátalan lélektől megszabadított ember üresen marad és nem az isteni felé fordul. Ilyenkor újra a démonok megszállása alá kerül. Az Úr Jézus erre ezt mondja: „Az utolsó állapota rosszabb lesz az elsőnél“ (Mt 12, 45).

A mondottak után az a látszat, hogy az ember minden felelősség alól mentesül. Pedig ez nem fedi a valóságot. Isten Igéje világosan kimondja: „hogy ne menthessék magukat" (Róma 1, 20). Ha az ember a Sátán fennhatósága alatt van is, meglehet — amint már mondtam, hogy a teremtésben az Isten bölcsességét, ha— 12 —