Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 5. szám
Bibliai szimbólumok Csépelni = ítéletre kiválasztani Ámos 1, 3 szerint Isten Damaszkus bűnéül rója fel, hogy az Ő szeretett Gileádját vascséplővel csépelte: Ézs 21, 10-ben pedig Babilont „én cséplésem és szérűmnek fia" névvel illeti (vő. Jer 51, 33: „Babilon leánya olyan, mint a szérű, itt van az ő tapostatásának ideje"). A hűtlen nép, Istentől való eltávozásáért és a népek közé elegyedéséért csak átkot, és jól megérdemelt ítéletet aratott. Ezért nevezi Isten engedetlenségét a népek közt a búzaszérükön való paráznaságnak (Hós 9, 1). Rabba népét Dávid vasból készült cséplőszerekkel irtotta ki (1 Krón 20, 3), és Isten a „férgecske Jákóbnak“-nak és a „maroknyi Izraelnek“ megígéri, hogy új és éles cséplőhengerré alakítja, azaz ítélettételre használja fel (Ézs 41, 14—15). Ez megegyezik Mik 4, 13-mal, ahol ezt olvassuk: „Kelj fel és csépelj Sionnak leánya! Mert vassá teszem a te szarvadat, körmeidet pedig acéllá teszem, és széttiporsz népeket, és rablott kincseiket az Urnák áldozom, javaikat pedig az egész föld Urának“. A Mt 3, 12-ben Keresztelő János így szól Jézusról, mint eljövendő, mindent helyreállító bíróról: „Szórólapát van a kezében, és megtisztítja majd szérűjét és gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.“ Még két Ige a cséplésről, ezek azonban vigasztalással egybekötött szavak: „Mert nem cséplőhengerrel csépelik a fekete köményt, és nem szekér kerekével tapodják az illatos köményt: a fekete köményt bottal verik ki, és az illatost pálcával“ (Ézs 28, 27). Mit jelent ez? A fekete és az illatos köményt a vascséplő teljesen megsemmisítené. Ezért pálcával szabadítják ki természetes burkából, hogy a gazda számára mint értékes termény használható legyen. És így cselekszik Isten. Nyomorúságot, szorongást és ítéletet csak akkor alkalmaz, ha föltétlenül szükséges, és egyetlen teremtményét sem terheli meg erején felül. Milyen gazdag vigasztalást talál a hivő ember Ézs 28, 27-nek ebben az egyszerű utalásában! Az 1 Kor 9, 10-ben olvassuk, hogy aki csépel, reménységben csépeljen. Ennek az a mondanivalója, hogy az ítélet műve sem örökkétartó folyamat („nem örökre csépeli azt" Ézs 28, 28), hanem reménységben történik, azaz hogy Isten mentő célját és szeretetének szándékát megvalósítsa. Dicséret és dicsőség Istennek a mi Atyánknak, hogy „ep elpidi" (reménységben) csépel. Holttest, dög = rothadás, lelki halál, Istentől való távoliét Az izraelitáknak nem volt szabad holttestet érinteni (3 Móz 5, 2; 11,24—24; 5 Móz 14, 8), illetve annak húsát megenni (3 Móz 17, 15; 22, 8; 5 Móz 14, 21; Ez 44, 31). A holttest a halál jelképe és az Istentől való távollétre utal. De a rothadásnak sincs semmi köze ahhoz, ami teljesebb értelemben az életet jelenti. Ezért tesz bizonyságot a próféta arról, hogy ő semmi tisztátalant vagy dögöt vagy (vadtól) szaggatottat nem evett (Ez 4, 14). Ezékiel 32, 5-ben az egyiptomi fáraót Isten azzal fenyegeti, hogy húsát a hegyekre veti és betölti a völgyeket rothadásával. Ezzel azt akarja mondani, hogy a fáraót, akit a 2. versben mint krokodilt vagy tengeri szörnyeteget említ, elveti magától és pusztulásra szánja. Különös történetet olvasunk a Bírák könyve 14. részében egy oroszlán teteméről (vagy csontvázáról). A döglött oroszlánban Sámson egy raj méhet és mézet talált. Ez indította arra, hogy találós meséjét elmondja: „Az evőből étek jött ki s az erősből édes jött ki“. Ez az eset azt a csodálatos valóságot leplezi le előttünk, hogy Isten a halálból és a rothadásból is képes életet és örömet támasztani, az átok és és pusztulás nem várt áldások előkészítője lehet. Máté 24, 28-ban és Luk 17, 37-ben az Ige a bűnben élő Izraelt a döghöz hasonlítja. De mégsem ez lesz a kisiklott és félretett nép végső állapota. Istennek korszakokat felölelő terve szerint eljön annak az ideje is, amikor a holttestek és a csontok megelevenednek, és az átok és bűz helyett áldott öröm és édesség lesz (Ez 37, 1—14). — 6 —
