Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám

Induljunk most ki a fent idézett versből. Akiben valóban Isten munkálkodik, nem csupán öröklött vallásosságát öntözgeti átvészelt istentiszteletekkel, esetleg néha ott hullajtott könnyeivel is, — akinek szíve Istennek munkaterületévé lett, az mind Jézushoz jön, hogy nála tanuljon. Isten, a befogadott Jézus által, tanítja övéit. A hit iskolájában Jézus az egyetlen tanítómester. Mindenki tőle tanul, a házifeladatot csak Ö adhatja fel napról napra és Ő maga osztályozza is azt. Jézus maga erősíti meg, hogy aki Őhozzá jön, azt semmiképpen ki nem veti. (Jn 6, 37). Ebbe az iskolába mindenki felvételt nyer, aki jönni akar.

Az Úr már az Ószövetségben egész életre szóló feladattá tette: tanulni az Úrnak félelmét. 5 Móz 4, 10-ben olvassuk: „ . . . tanuljanak félni engem, minden időben, amíg a földön élnek és tanítsák meg fiaikat is.“

Az istenfélelemben is van előre haladás, és ezt tanulni kell.

De ez a tanulás megköveteli, hogy a gonoszt ugyanakkor ne tanuljuk. Isten iskolájában Jézustól tanulni és a gonoszban előbbre jutni — kizárják egymást. Mózes ötödik könyve 18. részében ezt olvassuk: „Ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek utálatosságai szerint“ (9. vers).

Ézsaiás prófétánál pedig, Isten felhívásaként ezt: „Tanuljatok jót tenni“ (1, 17). De mielőtt ezt mondaná, előbb felszólít arra, hogy hagyjuk el a másik iskolát, a gonosz leckék gyakorlását: „Szűnjetek meg gonoszt cselekedni!“ (1, 16).

Jézus közelében, az Ő jelenlétében látjuk meg nagy tudatlanságunkat s azt kérjük a tanítványokkal: „Uram, taníts minket imádkozni“.

Jézus azonnal megadja a feladatot, amely az út végéig tart. „Vegyétek fel magatokra az én igámat és tanuljátok meg tőlem . . .“ Ebben az iskolában a Mester nem más, híres emberek példáival tanít, hanem sajat életével. Életét a mienkbe kapcsolja, és bennünk meggyökerezett élete válik állandó feladattá és eredménnyé.

Pál jól haladt ebben az iskolában. Milyen egyszerűen mondja fel az egyik

igen nehéz leckét, amelyből ma oly sokan elégtelenre felelnek évről évre és ismételniük kell az osztályt. Pál így szól: „Megtanultam, hogy abban a helyzetben, amelyben vagyok, megelégedett legyek“ (Fii 4, 11).

Ha ellenőrizni akarod iskolai előmeneteledet, hadd segítsen az Ige maga, hiszen minden rendetlen tanulónak szól: így tanultátok a Krisztust, ha ugyan Öt megértettétek és benne megtaníttattatok (Ef 4, 12—22). Ebben az iskolában le kell vetnünk magunkkal hozott régi életünket és fel kell öltöznünk az újat, nem mint folyton váltott iskolaköpenyt, hanem mint Jézustól nyert új életünket. Pál így ír: „Újuljatok meg a Lélek által elmétekben és öltsétek fel az új embert, aki Isten szerint teremtetett a megigazultságban és igazi szentségben. — Azért vessétek el a hazugságot, szóljatok igazat, ki-ki az ő felebarátjával, mert egymásnak tagjai vagyunk. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon, se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék és azt cselekedje kezével, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Semmi rothadt beszéd szátokból ki ne jöjjön, hanem csak ami jó az építésre ott, ahol arra szükség van, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És ne szomorítsátok meg az Istennek Szentleikét, aki által elpecsételtettetek a váltságnak napjára. Minden keserűség, düh, harag, lárma és istenkáromlás vettessék ki közületek minden gonoszsággal együtt. Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocs ássatok meg egymásnak, amint Isten is a Krisztusban megbocsátott néktek“ (Ef 4, 23—32).

És így folytathatnám a gyönyörű leckét, a házifeladatok sorát, amelyet naponta kapunk, de amit vagy sok hibával készítünk el, vagy éppen sehogy, vagy pedig az ördög a már kész leckére akkora tintafoltot ejt, hogy az egész tönkre is ment.

Pedig tanulni kell. És ennek a mennyben sem lesz vége. A földi élet odaadásának mértéke szerint fogmenniamenynyei lecke is. íme, egy sereg, amely

— 2 —