Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám

Ungár Aladár: Jogos kérés „Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünne­pen. Ezek odamentek Fülöphöz és kérték őt: Uram, látni akarjuk Jézust“ (Jn 12, 20—21). Ezek a görögök istenkereso emberek voltak. Ezért is csatlakoztak Istennek ószövetségi népéhez. Úgynevezett pro­­zelitusok voltak és a zsidó nép vallásos szokása szerint a nagy ünnepeken el­zarándokoltak Jeruzsálembe. Most ép­pen azt olvassuk, hogy Jézus egyik ta­nítványához fordultak és kifejezték azt a kívánságukat, hogy szeretnék Jézust látni. Bizonyára sokat hallottak Jézusról, csodáiról, tanításairól. Rendkívüli em­bernek tartották. Keresték a találkozást vele, szerették volna megismerni, be­szélni akartak vele és látni akarták Őt. Ez az egyszerű kérés — szeretnénk lát­ni Jézust — különös gondolatokat éb­resztenek bennem. Mintha az egész vi­lág a maga sok-sok megoldatlan prob­lémájával, boldogtalan életével ezt kiáltaná felénk: szeretnénk látni Jézust! Annyit prédikálunk róla, olyan heves harc folyik körülötte, annyian vannak mellette és olyan sokan ellene, annyira itt kavarog közöttünk a Jézus-probléma: most már szeretnénk végül is látni Őt! Ne beszéljetek annyit nekünk Jézusról, hanem mutassátok be Őt, lássuk már végre ezt a Jézust! Én azt hiszem, hogy a világnak ez az igénye jogos. Jézus tiszta, egyszerű, megkapó tanításai mindig nagy hatással voltak az emberekre. De hol láthatók ezek a tanítások? A legegyszerűbb pél­da többet ér, mint a legékesebb prédi­káció. A világ beleúnt a sok prédikáció hallgatásába. Látni akar! Szeretne látni megváltott embereket, szeretné látni a keresztyén szeretet megvalósulását, szeretné látni Krisztust, amint kiábrázo­­lódik egyszerű emberek, férfiak és nők mindennapi életében. Visszautasíthat­juk ezt a kívánságot? Elháríthatjuk ma­gunkról a felelősséget? Nem, kö­telesek vagyunk bemutatni életünkben Jézust. Fülöp, az a tanítvány, akit a görögök közvetítésre felkértek, egyszer azt mon­dotta Jézusnak: Uram, mutasd meg ne­künk az Atyát, és ez elég nekünk. Jé­zus azt felelte neki: Fülöp, annyi idő óta veletek vagyok és azt mondod, mutasd meg nekünk az Atyát? Aki engem lát, az Atyát látja! Nos, erről van szó! Aho­gyan Jézus Krisztusban testet öltött és láthatóvá lett az Atya, úgy a mi életünk­ben is legyen láthatóvá Jézus Krisztus. Már az első tanítványok felfogták ezt. Pál apostol például a korintusbeliekhez ezt írja: „Mindenkor testünkben hor­dozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen a mi testünkben. Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra ada­tunk Jézusért, hogy a Jézus élete is lát­ható legyen a mi halandó testünkben" (2 Kor 4, 10—11). Ó, milyen fontos az, amiről most szó van! Isten gyermekei nem elégedhetnek meg azzal, hogy csak örvendezzenek a kegyelemből kapott új életnek! Embe­rek élnek körülöttünk, akik fájó sebe­ket hordanak magukon, megoldatlan problémákkal viaskodnak, terheket ci­pelnek, szeretet után vágyódnak. Ezek az emberek nem fogékonyak még az Ige meghallgatására, először még látni szeretnének valami igazi, hamisítatlan életet. A szavak inflációjában élünk — tettekre van szükség, igazi életre. Ben­nünk akarják az emberek Jézust meg­látni, a mi életünkben szeretnék felis­merni az Ö életét. Nem hallod, amint fe­léd sikoltják: Szeretnénk látni Jézust! Látni szeretnénk Öt! Hinni szeretnénk, szeretnénk rábízni magunkat, de olyan sok minden van Jézus körül, ami nem valódi, nem igazi — hamisított utánzat csupán! Az Igazit, Őt magát akarjuk lát­ni! Testvérem, mit felelsz e kiáltásra? Mersz továbbra is csak magadnak él­ni? Nem érzed a felelősséget? Hogyha az életedben nem látható Jézus, egykor — 10 — AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT...

Next

/
Thumbnails
Contents