Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám
Ki ment ki a mélységből? Évekkel ezelőtt megnéztem egy középkori várat, amely még elég jó állapotban volt. Egy sötét folyosó mellet, mely egyik épületet a másikkal kötötte össze, egy fülkét láttam. Az előtte levő zárólánc megakadályozta a belépést. Az idegenvezető zseblámpával bevilágított. Egy akna köralakú nyílását láttuk. Először azt gondoltuk, hogy az egy kút, de azután rájöttünk, hogy a vár börtöne előtt állunk. Óvatosan léptünk közelebb. Mély lyukakat láttunk lent, és mindnyájan megborzadtunk arra a gondolatra, hogy itt egykor embereket tartottak fogva. A 40. zsoltárban azt mondja Dávid: „Isten kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből.“ Dávid nem ilyen gödörre gondolt, hanem másra, sokkal gonoszabbra. Ő olyan veremben ült, ahonnan emberi kéz nem tudta volna kiszabadítani: a saját bűnének vermében. Mindnyájan ismerjük ezt a gödröt. Falai életünk hosszával növekednek mindennap magasabbra. Eleinte nem látszik oly veszélyesnek, és elhitetjük magunkkal, hogy bármikor átléphetjük, de amint öregebbek leszünk, észrevesszük, hogy tévedtünk. A bűn vermében nemcsak gonosztevők vagy nagy bűnösök ülnek, akiknek bűnei nyilvánvalók, ismertek. Ha meggondoljuk, hogy életünk legcsekélyebb mulasztását sem tehetjük meg-nem-történtté, akkor elmegy a kedvünk attól, hogy a bűnt semmibe vegyük. Azzal még nem intézzük el a dolgot, ha az emberek előtt rendbehozzuk a hibánkat — bár ez is szükséges. Minden bűn, azok is, amelyekről az emberek nem tudnak, a világ legfelsőbb Törvényhozójának a megsértése. Minden bűnnel Istent bántjuk meg. Be kell ismernünk: mindnyájan bűnösök vagyunk és a pusztulás gödrében ülünk. A fertő, az iszap, mely e sötét gödör talaja, jószándékaink ingadozó talaja, amelyről a nép ajka azt mondja: a pokolba vezető út ezzel van kikövezve. Minden kísérletünk balul üt ki, ha mi magunk akarjuk magunkat a veremből kimenteni. Ki száll le hozzánk a mélységbe? Ki húz ki a posványból? Jézus Krisztus, a Megváltó. Nézd meg őt, hogyan vette magára halálba vezető útján a szidalmat és a gyalázatot, a csúfolódást és a gúnyt! A kereszten függ és mélységes haláltusájában és elhagyatottságában így kiált fel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem7“ Miért is hagyta mennyei Atyja Isten Fiát magára, mintha ő lenne az elveszett bűnös? Mert ő lépett le értünk a mélységes mélybe és megterhelte magát a mi bűneinkkel. Ézs. próféta Jézusról mondja: „Békességünk büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg." Jézus Krisztus magára vette bűneinket. Ő leszállt a borzalmas verembe, és mi elhagyhatjuk azt. És miért nem üdvözli örömmel és hálaadással minden ember Jézusnak ezt a tettét? A legtöbben nem veszik komolyan a bűnt, az Isten haragját. Azt gondolják, a „jó Isten“ a végén majd csak megbocsát mindent. Ez súlyos következményekkel járó tévedés. Nézz csak Krisztus keresztjére! Olyan komolyan vette Isten a bűnt, hogy Fiának ezt a büntetést kellett elviselnie. Éppoly komolyan veszi majd Isten egykor a mi meg nem bánt bűneinket is. Ma még van időnk, hogy Isten eljövendő haragja elől megmeneküljünk és kiszabaduljunk a borzalmas veremből. Aki ma és most Jézus Krisztust hitben az életébe befogadja, megtapasztalja Isten bűnbocsánatát és békességét. Az én időm „Az én időm még nincsen itt, a ti időtök pedig mindig készen áll“ János 7,6 Az én időm mindig készen, a te időd nincsen még itt. Holnap testem porrá lészen hazahívó szód ha érint. Az én időm mindig készen, de én magam sohsem készen. Mikoron jössz? Mikor eljössz, ne lelj lelki sötétségben! F. L. — 6
