Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám
Új esztendő kezdetén alázkodjunk meg mélyen és kérjük az Úr szeretetének teljességét. Isten bizonyára meghallgatta az Ő szeretett Fiának kérését, hogy az a szeretet legyen bennünk, amellyel az Atya szerette a Fiút (in 17,26). Milyen fájdalmas lehet az Ő számára, amikor e szeretet helyett annak ellenkezője mutatkozik meg az életünkben! Pedig Isten kiárasztotta az Ő szeretetét a mi szívünkbe (Róma 5, 5), mi pedig ridegek vagyunk és visszariadunk mindattól, ami a szeretet lényege. Valaki egyszer azt mondta: „Az Isten színe előtt majd a legnagyobb dicséret ez lesz: Uram, ennek a testvérnek volt ideje a számomra." Hivő körökben ma mindenfelé sokat emlegetik, hogy az „utolsó időkben" élünk. Az utolsó időknek egy kirívó jellegzetessége ma mindenesetre felismerhető: a szeretet sokakban elhidegül. Isten nem mindenkit hívott el nagy dolgok és nagy szolgálatok véghezvitelére, de mindenkitől elvárja, hogy égjen benne szeretet az Úr iránt és az emberek iránt. Ha ez elhomályosul bennünk, a lényeg homályosult el — bármenynyire is meg vagyunk elégedve önmagunkkal. A gyülekezeti életben is legdöntőbb tényező nem a nagyszerű igehirdetés, nem az Ige éles és biblikus hasogatása, hanem a gyakorlati szeretet. A gyülekezeti életben a szeretet egyúttal a legnagyobb akadály és a legnagyobb előmozdító erő lehet. Akadály a szeretet akkor, hogyha önmagunkra irányul és hozzátartozóinkra, valamint baráti körünkre. Ezt a szeretetet leplezte le az Úr Jézus, amikor arról beszélt, hogy milyen hiba csak azokat szeretni, akik minket szeretnek. Egyénileg és gyülekezetileg elveszítjük létjogosultságunkat, ha csak magunknak élünk. Aki önmagának él, az nem él igazán. Óriási előmozdító erő az Úrért való szolgálatban a krisztusi szeretet. Az első keresztyénekről is ez a dicséret hangzott el: „Látjátok, mennyire szeretik egymást". Minden szavunk, minden hívogatás és rábeszélés üres és hatástalan, hogyha lényünkből nem árad ez a szeretet. Ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel. Drága testvéreim, ezek a gondolatok a szívem mélyéből fakadnak. Úgy mondom el ezeket, ahogy érzem. Aggódás van bennem, hogy a szeretet hiánya sokakat terhel és mindenfelé gátolhat. Szívemben elcsendesedem s kérem az Urat, ébresszen bennünk ellenállhatatlan vágyat aziránt, hogy a Krisztus indulata legyen bennünk mindenkor. Ungár Aladár (1905—1970) (Felejthetetlen néhai szerkesztőnk 1969 januárjában írt körleveléből.) Hálásan köszönjük sok hűséges olvasónk karácsonyi és újévi jókívánságait, amellyel együtt többen anyagi támogatást is küldtek. Külön köszönettel tartozunk mindazoknak, kik rendszeresen imdákoznak értünk. Ezúton kívánunk mi is Istentől gazdagon megáldott, békés 1975-ös esztendőt minden olvasónknak a Szerkesztőség Szeretettel kérjük, hogy címváltozását, különös tekintettel a postai irányítószámra, idejében közölje kiadóhivatalunkkal. Sokak érdeklődésére ismételten közöljük, hogy használt bélyegeket továbbra is szívesen elfogadunk, azokat missziós munkánk javára értékesíthetjük. Kérjük azonban, hogy a bélyegeket ne áztassák le, hanem kb. 1 cm-es széllel kivágva küldjék el címünkre. — 2
