Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám
Az igazi tisztelet Lukács 11, 27—28 Egy asszony lelkesedéssel hallgatta Jézus tanítását és iránta való tiszteletből boldognak nevezte Jézus anyját. Jézus azonban visszautasította ezt azzal, hogy Istent kell tisztelni, az boldogít, és Istent az tiszteli igazán, aki hallgat a szavára. A betániai Mártát figyelmeztette, hogy testvére, Mária, a jobbik részt választotta (Lk 10, 38). A Szentírás számos helyen felszólít bennünket, hogy hallgassunk Isten szavára. „Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedvelsz, de füleimet fölnyitottad“ (Zsolt 40, 7). A nyitott fület Isten többre becsüli a nyitott kéznél. A hallgatás felülmúlja a tevékenységet. Téves felfogás, ha azt hisszük, hogy a hallgatás időveszteséget jelent. Az istentiszteleten való részvétel és a rendszeres csendes percek, az áhitat idejének az elmulasztását, néha azzal indokoljuk, hogy fontos tennivalók gátoltak meg. Hallgatásunkkal, vagyis azzal, hogy Isten szavára figyelünk és segítségére várunk, azt valljuk, hogy az előmenetelünk tőle függ. Az erre szánt idő egymagában azonban még nem garantálja az igazi hallgatást, mert idegen gondolatok sok esetben megzavarják Istenre való teljes figyelmünket. Boldog csak az lesz, aki igazán figyel, aki igazán hallgat. A hallgatás a meghallott isteni Ige megőrzésére kötelez. Mennyi mindent őriz meg az ember abban a feltevésben, hogy alkalomadtán majd hasznát veheti! Isten az elhangzott Ige megőrzésére int bennünket. Lehet, hogy a szenvedésre vonatkozó figyelmeztetés a jelen pillanatban nem érint téged, mert egészséges vagy. Vigasztaló szóra sincs jelenleg szükséged, mert nem szomorkodsz nyitott sírnál. De előbb-utóbb ilyen helyzetbe jut mindenki. Boldog az az ember, aki ilyenkor egy megőrzött isteni Igében vigasztalást nyer és a ránehezedő bánat súlya alatt nem roppan össze; Jézus vigasztaló szava átsegíti a krízisen s így örömben és bánatban egyaránt boldog és ezzel a magatartásával dicsőíti Istent. Lant Emit Cukrosvízzel nem megy Milyen nagyszerű megoldás lenne, ha a gépjárművek üzemanyagát cukrosvízzel lehetne pótolni. Az energiakrízis és vele az autóhajtás korlátozása egy csapásra megszűnne. De ez sajnos nem megy. A lejtőn a kocsi még valahogy legördülne, de tovább sehogyan sem. A gépkocsi csak megfelelő üzemanyaggal működik. Másféle „lé“ csak tönkre tenné a szerkezetét. Technikai vonatkozásban ezt ma mindenki tudja. De sokan nincsenek tisztában azzal, hogy maga az emberis „energiakrízissel“ küszködik. Az ember Isten „készítménye", az Ő terve szerint alkotott. Mint „szerkezet“ szintén csak abban az esetben működik, ha tervezőjének utasítása alapján indítják be. De az ember önállósította magát. A saját elgondolása szerint jár el, és nem hajlandó belátni, hogy lényének „szerkezete“ nem bírja a ráerőszakolt iramot, hogy lefelé száguld a lejtőn és előbb-utóbb zsákutcába kerül. Valaki egyszer ilyen zsákutcába került s ráeszmélt helyzetére: a tékozló fiú, Jézus példázatában. Miután odajutott, hogy kondás lett belőle, így szólt: Atyám, vétkeztem ellened és az ég ellen! így szól az, aki Isten színe előtt igazán magára eszmél. Ebben a helyzetben ismeri fel Isten kegyelmének reális ajánlatát: Jézus Krisztus meghalt a bűnösökért! Itt részesülünk vétkeink megbocsátásában és meríthetünk erőt egy új kezdethez. Az ember energiakrízise erőhiányra vezethető vissza. Ez az erő az alkotó Isten Szentlelke, mely Jézus által nyerhető el. Ez a „hajtóerő" korlátlan menynyiségben és ingyen áll rendelkezés sünkre. Krízis akkor támad az életünkben, ha nem engedünk szabad folyást ennek az erőnek. A. Schulte — 6 —
