Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám
De térjünk vissza történetünkhöz. Jönnek a küldöttek és közük Lázár betegségét, mire a Mester kijelenti, hogy ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való. A 9. részben olvashatunk egy hasonló esetet. A vakon születettnél azt kérdezik a tanítványok: ki vétkezett, ez-é, vagy ennek szülei, hogy vakon született. A betegségeknek két, mai szemmel nézve különös, de alapvető fajtáját mutatja be itt az Ige. Manapság az okos, művelt ember nemigen számol azzal, amit az akkori idők embere jól tudott: a baj gyökere legtöbbször a bűn! ök jobban láttak a betegségek mélyére, mint sok modern orvos. Mostanában kórokozókról beszélünk, meg legyengült szervezetről, pedig a bajoknak, s így a testi betegségeknek is a leggyakoribb oka egyszerűen a bűn, és éppen ezért egyetlen orvosa is csak Isten lehet. De jó lenne, ha ezt az orvosok is belátnák! (Nem csupán néhány szembeszökő esetnél, mint pl. a nemi betegségeknél.) Arra ugyan már kezdenek rájönni, hogy nemcsak a testet kell gyógyítani, hanem a léleknek is szüksége van orvosra. Nem lehet pirulákkal elintézni az embereket. A testi bajok, gyengeségek hátterében legtöbbször lelki tényezők is vannak, s a lelki sérülések majdnem minden esetben kihatnak a testre, sokszor egészen súlyos formában. De a gyökerek még mélyebbre nyúlnak. A végleges megoldás nem a kórokozók elleni küzdelem, hanem a bűn elleni harc! Mint olvashatjuk, a vakon született a szülei hibájából is lehetne vak. Igen, a szülők bűne sokszor a gyermekekben jelentkezik. A bűn benned, szüléinkben, őseinkben, egyáltalán a bűn az oka minden testi, lelki és szellemi bajnak. Annál különösebb, hogy sem Lázár, sem a vakon született esetében a betegség oka nem a bűn. Ennek számunkra igen nagy jelentősége van. Ezek Istentől adott betegségek, melyek sem orvossággal, sőt sokszor még imádsággal sem gyógyíthatók. Tudjuk, Pál apostol háromszor is imádkozott, hogy Isten vegye el a testébe adott tövist, de nem vétetett el tőle, mert az szolgált Isten dicsőségére. Ezt egy kicsit nehezebb megérteni, s főleg átélni; így nagyon fontos, hogy behatóbban foglalkozzunk vele. Jézus Krisztus azt mondotta: „ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére való." Ebből megállapíthatjuk, hogy a többi betegség a halál javára dolgozik. A Sátán, aki kezdettől fogva emberölő volt, a bűn által az emberi testet is megtámadja, s a betegség vége előbb-utóbb a halál. Milyen jó tudni ezek után, hogy ez a „másfajta“ betegség nem a halálnak dolgozik, hanem Isten dicsőségét munkálja. Enélkül bizony nehéz lenne elviselni még a hivő embereknek is betegségeiket. A betegség tünetei mindkét esetben hasonlók. A vakon született éppen olyan vak volt, mint a többi, bűn miatt világtalan. Lázár baja is éppoly súlyos volt, mint bármely más bűntől betegé, hiszen bele is halt. Láthatjuk, hogy ez esetekben a betegséggel járó szenvedések és ezek következménye semmivel sem enyhébb, mint a bűn okozta betegségeké. A különbség tehát nem külső, testi dolgokban van. A cél különbözik! Különös, mintha Isten nem sokra értékelné testünket. Célja elérése érdekében — hogy dicsősége nyilvánvaló legyen — ugyanúgy összetörheti testünket, mint ahogy a bűn is tönkreteszi az embert. Az Ószövetség emberei ezt nehezen értették meg. Mi is Pál apostol által látjuk ezt világosabban. Hús-testünk cserépedény, amely törik, romlik, végül szétesik, hogy helyet adjon a dicsőséges új testnek. Jelenlegi testünk csupán hordozója a drága kincsnek, amelynek értéke összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a cserépedényé. Isten szemszögéből nézve ez a helyzetünk. Isten útjai különböznek, de céljuk egy. Pál apostol esetében az szolgálta Isten dicsőségét, hogy hordozta tövisét, a vakon születettnél és Lázárnál azok meggyógyítása illetve feltámasztása lett Isten dicsőségére. — / — r 7
