Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 3. szám

az; a bűn gyűlöletessé vált előtte. Azt nem tudja megakadályozni, hogy egyáltalán ne legyen benne bűn, s ha azt mondaná, hogy nincsen benne, akkor nem mondana igazat (1 Jn 1, 8). Azt azonban elmondhatja, hogy szíve szerint utálja és megveti a bűnt és szívének legnagyobb vágya az, hogy bár sohase vétkezne!

2. „Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született“ (1 Jn 5, 1). Aki újjászületett, az hiszi, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Megváltó, aki által bocsánatot nyerhet; hogy Ő az az isteni személy, akit Isten erre a célra rendelt és hogy rajta kívül nincs Megváltó, önmagában nem lát semmi jót, csupán méltatlanságát, de bizalmának Krisztusban kőszikla alapja van. Benne bízva hiszi, hogy minden bűne megbocsáttatott, hogy Krisztus elvégzett munkájának és kereszthalálának érdeméért Isten előtt igaznak számít. Ha megkérdezed tőle, hogy örök élete reménységét saját jóságára, önmaga megjavulására, imádságaira, adományaira vagy talán egyházi tagságára alapozza-e, biztosra veheted, hogy azt felelné: Isten kegyelméből a Krisztusban olyan drága kincset nyert, amilyen sehol másutt nem található, és ezért egyedül öreá alapoz mindent s hozzá ragaszkodik.

3. „Aki az igazságot cselekszi, az mind tőle született“ (1 Jn 2, 29). Ha valaki újjászületett, az igaz ember. Igyekszik, hogy Isten akarata szerint éljen és azt tegye, ami kedves Öelőtte. Az a vágya, hogy Istent teljes szívével, egész leikével, elméjével és minden erejével szeresse s felebarátját úgy, mint önmagát. Legfőbb kívánsága, hogy állandóan Krisztusra, mint példaképére és Megváltójára tekintsen és azáltal, hogy az Ő irányítása szerint él, nyilvánvaló legyen, hogy Krisztus az ő barátja, sőt Ura. Kétségtelen, hogy nem tökéletes; ő vallaná be ezt neked leghamarabb. Nyög a benne levő és hozzá tapadó romlottság terhe alatt, megtalálja magában a bűn törvényét, amely állandóan hadakozik a kegyelem ellen és el akarja őt szakítani Istentől. Ehhez

nem járul hozzá, jóllehet nem tudja megakadályozni jelenlétét. Minden gyengesége és hibája ellenére hajlama szerint már szent, cselekedetei szentek, ízlése szent, szokásai szentek. És bár néha annyira elcsüggedhet, hogy még abban is kételkedik, hivő ember-e egyáltalán, mégis el tudja mondani J. Newtonnal együtt: „Nem vagyok az, aminek lennem kellene, nem vagyok olyan, amilyen lenni szeretnék s nem vagyok az, ami remélem, az eljövendő világban leszek. De már nem vagyok az, aki egyszer voltam, és Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok.“

Mit mondjunk még mindezekhez? A magam részéről bátran kijelentem, hogy csak egy következtetésre juthatunk: csupán azok születtek újjá, akikben ezek a jelek megvannak, és mindazok, akiknek az életében nem láthatók, még nem születtek újjá.

Benned megvannak ezek a jelek? Te újjászülettél?

J. C. Ryle

(volt liverpooli püspök)

Látszat és valóság

Néhány évvel ezelőtt érdekes képet állítottak ki London egyik műtermében. Messziről szemlélve úgy tűnt, mintha valaki lehajtott fejjel, összekulcsolt kezekkel áhítatosan fohászkodna. Azonban közelebb lépve a szemlélő megállapíthatta, hogy az illető egyáltalán nem imádkozik, hanem citromot facsar egy pálinkás pohárba. Találó kép ez az emberi szívre. Felületesen szemlélve minden szépnek, jónak és nemesnek látszik, de ha gondosabban megvizsgáljuk a helyzetet, akkor felismerhetjük: a régi, romlott marad az élet mindaddig, míg a Szentlélek meg nem újítja azt.

„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság a világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot“ (Ján. 3, 19).

13