Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám
Mit mond a Bibliai A gyülekezet lényegéről (4.) 6. A gyülekezet — az eljövendő Krisztussal uralkodó sereg. Az ember őseredeti rendeltetése, amelyet Isten mindjárt a teremtés után adott, az uralkodás volt (1 Móz 1, 26). Az igazi uralom az uralkodó és alattvalói közötti mély és kölcsönös megértésen és bizalmon alapszik. Ezt kellett volna ápolnia és kifejlesztenie az embernek, miközben a kertet művelte őrizte és gondozta. Az ember azonban elbukott és ezáltal elvesztette ezt a magasztos hivatását. Külsőleg és belsőleg megtört, életereje is megfogyatkozott. Ennek következtében átlagos életkora is a 600—900 évről 70—80 évre csökkent (1 Móz 11. vő. Zsolt 90, 10). Az ember életerejének megtörése azzal a veszéllyel járt, hogy a természet, amely felett uralkodnia kellett volna, uralomra jut felette és felmorzsolja. Szükségmegoldásként kapta Istentől az erővel és hatalommal való uralkodás lehetőségét. Ez azonban csak átmeneti, időleges megoldás lehet. De amit Ö eleve elrendelt, annak végül is be kellett következnie. Isten elküldte a harmadik uralkodót, miután az első, a „világ fejedelme" és a második, az ember, csődöt mondott. Ez a „második Ember“ és az „utolsó Ádám" (1 Kor I5, 45—49) — az uralkodó Jézus Krisztus — kiállotta a próbát. Már földi életútja során és megkísértésekor észreveszi az öntudatlan teremtményvilág, hogy most igazi ura jött el (Mk 1, 13; 4, 39; Mt 14, 25). Mindazok most már, akik újjászületés által a Szentlélek s vele emez igazi Uralkodó lényének részeseivé lesznek, újra uralkodói magasságra emelkednek. Krisztus uralkodó seregébe, tehát a „gyülekezetbe" soroztainak be, amely arra hivatott, hogy vele együtt később „az egész föld", sőt az angyalok fölött is uralkodjék (Mt 19, 28; 1 Kor 6, 2—3; Jel 5, 9—10; 20, 6; 22, 5). Ennek előképét látja Pál az ószövetségi bíró alakjában, aki egyúttal uralkodó is volt. Az ószövetségben bíráskodni annyit jelentett, mint helyreállítani, vezetni (Zsolt 64, 4; 82, 8; Péld 29, 14). Micsoda nagyszerű helyzete lesz a gyülekezetnek! És milyen csodálatos lesz majd ez a sereg! A béke ezeréves birodalmában beköszönt ez a dicsőséges állapot az egész világon a „béke fejedelmének" és gyülekezetének uralma alatt (Ézs 11, 6—8). Akkor az ember újra betölti majd eredeti rendeltetését. De erre a magas tisztségre nevelni kell minden hivőt és az egész gyülekezetét. Az igazi uralomhoz mindig csak az önuralmon át vezet az út. Az engedelmesség útja ez a „kereszthordozással a koszorúért" elve alapján. .... sok háborúságon át kell nekünk Isten országába bejutnunk" (Csel 14, 22). 7. A gyülekezet — a Bárány menyasszonya A gyülekezet idáig való jellemzését csaknem mindig szó szerint és nem képletesen kell értenünk. Ez utóbbi azonban képletes. A gyülekezet legmagasabbrendű hivatása nem abban van, hogy Isten ügyének szolgálatára rendeltetett, hanem léte önmagáért való. Ez tűnik ki az első jellemzéséből („Isten lakókelye") és ebből az utolsóból. A gyülekezet nemcsak Isten szerszáma dicsőséges tervei végrehajtásában, hanem Isten örök örömének, gyönyörűségének, szeretetének és boldogságának tárgya. Ezt Isten azzal fejezi ki, hogy a „Bárány menyaszonyának" és „feleségének" nevezi (Jel 21,2; 2 Kor 11, 2; Jel 19, 7). Ahogy a menyasszony után ellenállhatatlan szeretettel vágyakozik a vőlegény, úgy a gyülekezet Isten örök, megmagyarázhatatlan szeretetének középpontja és forró vágyakozásának célja (Ef 1, 4—6). A szeretett menyasszonnyal való egyesülés a menyegző napját a legszebb örömünneppé avatja. Éppen így, sőt még összehasonlíthatatlanul jobban, kimondhatatlan örömmel örvendezik a mennyei világ, mikor a gyülekezet bevonul a mennybe, Istennel való örök közösségre (Jel 19, 6—7). Ha elgondoljuk, honnan jöttünk, milyen a múltunk és még a jelenünk is, és szemünk előtt tartjuk a célt, amely minden elképzelésünket felülmúlja (1 Kor 2, 9), akkor mélységes alázat, de ugyanakkor elragadtatott öröm tölt el bennünket. („Ez a győzelem a mi hitünk“ c. könyvből) 14 H. Legiehn:
