Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám
....valósággal szabadok lesztek“ Egy megszabadult bizonyságtétele Mint annyi fiatal, én is lázadással kezdtem. Mélyről jövő, belső lázadással. Hogy mi ellen? A lét legfőbb szabályai ellen. Vagy azt is mondhatnám, hogy Isten ellen. Miért szenvednek az oktalan állatok? Miért tépi szét a bárányt a farkas? Miért terem a föld mérges gombát és annyi élősdi, gaz növényt? A létfenntartás, az élet elve kibékíthetetlen ellentétben áll a szeretettel és az igazsággal? A kereszténység olyan eszme, amellyel csak meghalni lehet, de élni nem? Hát akkor el az ilyen tannal, ha valótlanság, ha csak ópium a népnek! Miért van az, hogy a gazság tiporhatja az erényt, az erőszak elnyomhatja azt, ami szelíd és nemes? Az igazság Istene miért tűri mindezt a rengeteg erőszakos és viszszás dolgot? — Eltűröm! — volt a feletet. Nem angyal szólt hozzám egy égő csipkebokorból, nem is egyszerre értettem meg a választ a Bibliából. Amit most néhány mondatba próbálok sűríteni, az több év harcának kikristályosodott lényege. — Eltűröm azért, hogy ne érezd magad olyan jól ezen a világon, és ne kívánj rajta berendezkedni örökre. Eltűröm, hogy annál inkább sóvárogjon bensőd egy tökéletes rend után, mert nemcsak a világban akarok rendet teremteni, hanem benned is. Eltűröm egy ideig, de tudd meg, hogy elmúlik ez a világ és jön egy új, amelyben igazság lakozik. Te szépséges, világmegváltó eszmékért hevülsz, de nézd, én megelőztelek. Megelőztelek kétezer évvel, és amiről te forró fejjel úgy képzeled, hogy meg tudnád valósítani, azt én már megtettem, éspedig jól. Amit elkezdtem, be is fogom végezni tökéletesen, ember számára kigondolhatatlanul. — Van még más baj is — fogalmazódott meg bennem. A Biblia Istene olyan törvényeket szabott ki az emberre és olyan magas erkölcsi normákat követel, amelyeket lehetetlenség betartani. Ez az út egyszerűen járhatatlan! — Ki mondta, hogy ez az út? Tudod-e, hogy mi a kegyelem? — szólt a válasz. Szeretnél az igazság és az erény gáncsnélküli lovagjaként, büszke önérzettel végigmenni az életen. Nem lehet! Én szereztem a törvényt és az akadályt, hogy elbukjál benne. Gőgöd, amelyet nem látsz, legalább olyan gyűlöletes előttem, mint a szexuális nyomor, amiben vagy és amelyet látsz! Kemény szó az igazság szava. Nem sújtott le rám a mennyből egy villám (bár ez is megtörténhetett volna), nem is lett erőszakosan belémfojtva a szó vagy a gondolat. Elfogytak az érveim. Megláttam, hogy a legnemesebb elgondolást, a legtisztább emberi szándékot is mennyire áthatja az önzés, a becsvágy, és hogy mennyire hiányzik az emberből az igazi valóság. Megutáltam magamat. Elfogytak az érveim, de Isten folytatta: — „Ha neked nincs mondanivalód, nekem még van!“ — A szívem elszorult. Tudtam, hogy létem vagy nemlétem függ szavától. A mennyei üzenet egész lényemet átható hatalommal jött: „Szeretlek!“ Nem akarok erről részletesebben írni. Vannak dolgok, amelyeket nem lehet elmondani, sem megérteni. Az ember úgy gondolja, hogy minden szeretetnek valami oka kell legyen: jóság, szépség, kedvesség, okosság, testi vagy lelki összehangoltság, házastársi vagy anyai ösztön, esetleg együtt töltött hosszabb idő, közös élmények. Istennél más a mérték. Az Ő szeretetének oka nem az ember tulajdonságaiban található. Még néhány szót a történteknek egy másik, mondhatnám pszichoterápiái vonatkozásáról. Nincsen szándékomban ezt nagyon részletezni, annyit azonban el kell mondanom, hogy Isten gyógymódja mind célkitűzésében, mind végrehajtásában alapvetően eltér a modernnek tartott diagnosztikai és terápiái irányzatoktól. Nem anyagi 8
